Amit a Tajti – Tajthy – Tajthi – Tajty – Tajtyi - ak
(Tajti – Tajthy – Tajthi – Tajty - Tajtyi had, nagycsalád) történetéről sikerült eddig kiderítenem.

Összeállította: dr. Tajthy Tihamér


Budapest 2010. februári, kiegészített változat.


„Ha kötelességünk nemzetünk történetét ismerni, kétszeres kötelességünk ez saját családunkkal szemben.” Kempelen Béla genealógus.


Amit a Tajti - Tajthy – Tajthi - Tajty – Tajtyi - ak
(Tajti – Tajthy – Tajthi – Tajty - Tajtyi nagycsalád, had ,)
történetéről sikerült eddig kiderítenem.


Előszó.


A családtörténeti összeállításom ezen, újabb változatánál, az anyag korábbi címét megváltoztattam, mivel családnevünk esetében a szinte általánosan használt Tajti-Tajthy változata mellett, további, jelenleg, szintén használatos formáival is találkozhatunk. Így a gyakoribb változatokon túlmenően használatos még a Tajthi (Hevesben élnek, innét származott a nem régen elhunyt Tajthi László erdőtelki plébános úr is), a Tajtyi (Jászapátiban korábban ty-ztek pl.”Jászapátyi patyikában eltörött a fatyükör”, lehet, hogy ez a név változat egy „elhallás” eredménye, Szolnokról származnak ahol a nagypapa nevét még Tajti-nak írták, jelenleg Gyöngyösön és Budapesten élnek), valamint a Tajty (ez a név változat szerepel község névként az 1. ábrán látható 1943-as katonai térképen is). Amint a későbbiekben bemutatom, a családnevünk az általam megtalált és feldolgozott forrásokban, főleg azon időszakban, amikor még nem volt egységes helyesírási szabályzat, több mint harmincféle változatban fordult elő. Ehhez képest családnevünknek a jelenleg használatos ötféle változata nem számottevő.

Az összeállításom néhány korábbi változatában megemlítettem a lengyelországi Mazuri-tavaknál szereplő Tajty Hotelt, és a Kazahsztánban lévő Tajti nevű meteorológiai állomást. Amint a Függelékben bemutatom, ezen esetekre is fennáll azon megállapítás, hogy a megnevezés nyelvi hasonlatosságaiból, ha oksági összefüggést nem sikerül megállapítani, igen könnyen téves következtetésekre lehet jutni

Az anyagom összeállításánál elsősorban az volt a célom, hogy minél több információt gyűjtsek össze a Tajti-Tajthy had történetéről és ezeket a történetünk iránt érdeklődőknek rendelkezésre bocsássam, ismereteimet bővítsem. és mások számára is a hozzáférést elősegítsem, illetőleg megkönnyítsem azok munkáját, akik a későbbiekben e munkát folytatni akarják.


Bevezetés.

Szüleim Kiskunfélegyházáról kerültek fel igen fiatalon Budapestre, az ezerkilencszázas évek elején. Itt ismerték meg egymást, és itt kötöttek házasságot 1916-ban, a Bakáts-téri templomban. Szüleim igen zárt családi kapcsolatot tartva éltek. Így gyermek és ifjú koromban csak a közvetlen rokonságomat, azon belül is szüleim testvéreit és azok családjait ismertem. Csak velük tartottunk kapcsolatot. Családunk történetéről igen kevés szó esett. Egyes elbeszélésekből megtudtam, hogy anyai nagyapám Félegyházán tímár volt, aki a pesti bőrgyárak létesítésekor tönkrement, majd a család Pestre költözött és itt hírlapnyomdában helyezkedett el, illetve azt, hogy apai nagyapám tanító volt Félegyházán. Már dédszüleimről, a család távolabbi eredetéről szinte semmi információval nem rendelkeztem. Késői gyerek lévén, csak az akkor már igen beteges apai nagyanyámat ismertem, aki Kiskunfélegyházán élt, és aki szintén semmit sem említett nekem a család történetéről. Halványan derengett ugyan, mintha említésre került volna, hogy eleink valamikor a XVIII. században kerültek (Jász)Apátiból Félegyházára. A Kiskunfélegyháza környéki Selymesen lévő tanyán rendszeresen eltöltött nyári szünidők a Kiskunsághoz való kapcsolódást alakították ki bennem, s így gyermekkoromban meg voltam győződve kun eredetünkről. Feltűnt ugyan, hogy rokonságunkban mindenki római katolikus volt, míg a kunok között viszont igen sokan reformátusok.

A nyolcvanas években feleségem munkahelyet változtatott, és az új munkahelyén, az első munkanapon egy telefonhívást kapott. Bemutatkozva, hogy Tajthyné, a hívó csak hebegett, és letette a kagylót. Később újból telefonált, és a meglepődött kolléganőjéről kiderült, hogy Tajthy-lány, aki másod-unokatestvérem, és akiről korábban fogalmam sem volt. Ez, és több hasonló eset érlelte meg bennem azt a gondolatot, hogy az eredetileg is Tajti-Tajthy-Tajthi-Tajty-Tajtyi  családnevet viselők történetével foglalkozzak.

A család-történeti adatok feldolgozásához az is lökést adott, hogy tanulmányaim során igen sok, érdemes, de még sokkal több érdemtelen, tanulmányaimhoz egyáltalán nem kapcsolódó személy, igen részletes életrajzával is meg kellett ismerkednem a múlt század ötvenes éveiben (sőt még vizsgázni is kellett belőlük), ugyanakkor közvetlen családom történetét szinte egyáltalán nem ismertem.

A múlt század hetvenes éveiben a Magyar Nemzeti Múzeum régi magyar tárlatának bejáratánál elhelyezett felirat is befolyásolt:

„A múlt megbecsülésén alapszik a jövő.”

Okulásként szolgálhat Kölcsey Ferenc következő gondolata is:

„Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé tenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg….”

Különösen megszívlelendőnek vélem, Deák Ferencnek - a haza bölcsének - idevágó gondolatát:

„Átkozottak azok az unokák, akik az ősapáik áldozatos életével nyújtott tanulságokat nem igyekeznek legmesszebbmenően hasznosítani nemzetük életében, hanem az ősök könnyével és vérével megírt útmutatásokat semmibe véve, vak önzésük szerint élnek és ismételten elősegítik, vagy lehetővé teszik azt, hogy a nemzet életében megismétlődjenek ugyanazok a hibák és nyavalyák, amelyek már (egy ízben) súlyos zavarokat idéztek elő, vagy romlásba döntötték a nemzetet.”

Szolgáljon továbbá útmutatóul Esterházy Péter: Harmonia caelestis. c. könyvéből vett idézet:

„A család az egymással leszármazás útján kapcsolatban álló, egy vérből származó, azonos történeti múlttal bíró és ennek folytán összetartozó személyek összessége. Az elődök tisztelete és emléküknek megbecsülése az alapja a családszeretetnek és egyszersmind a hazafiságnak is. Ezért amelyik család a múltját elhanyagolja és őseinek emlékét nem tiszteli, az a nemzet életfájának egyik gyökerét metszi el….”

Mivel korábban csak a közvetlen rokonságunkat ismertem, a családtörténeti kutatásaim kezdő lépéseként a budapesti telefonkönyvben ma már szép számban szereplő Tajti-Tajthy-aknál érdeklődtem származásukról, a régi családtörténeti adatok felől. Többnyire érdeklődést mutattak, és jelentős segítséget is kaptam, de esetenként érezni lehetett a bizalmatlanságot (hetvenes évek közepén kezdtem az anyagot gyűjteni), míg több esetben egyenesen visszautasításban, sőt talán szándékosnak is mondható félrevezetésekben, is volt részem. Esetenként éreztem, hogy habókos dilinek, bogaras időtöltésnek vélik jelentkezésemet, de annál udvariasabbak voltak, hogy ezt meg is mondják.

Elősegítette adatgyűjtő munkámat, hogy a várban, az Országos Levéltár és az Országos Széchenyi Könyvtár közelében lakunk, így nem okozott különösebb nehézséget az ott található anyagok megkeresése, feldolgozása. Természetesen, mindezeken felül még egy megértő feleség is kellett, aki munkámhoz nagy türelmet tanúsított, amiért külön köszönet illeti meg ! Az eddigi adatgyűjtésem során sok információt sikerült összegyűjtenem a Tajti-Tajthy-ak történetéről. Egyértelműen igazolható jász eredetünk. A nomád, az ellenségeiktől űzött, kergetett, sőt időnként földönfutó jászok hazát nyertek e tájon és azt becsülettel szolgálták, szorgalmasan dolgozták, művelték földjét a maguk és az ország hasznára.

Államalapító Szent István királyunk, fiához, Imre herceghez intézett intelmeinek VI. fejezetében „A vendégek befogadásáról és gyámolításáról.”mondja: ”Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot

díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű, és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennél fogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad, és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” Így mindig is befogadó volt e táj és népe. A történelmi Magyarország így nemcsak nekünk, jászoknak adott hazát, megélhetést, hanem velünk együtt igen sok, nemcsak magyar nyelvűvé, de magyarrá is vált népnek, néptöredéknek, adott hazát, otthont, megélhetést, gazdasági lehetőséget.

Időnként, mint ahogy később kitérek rá, természetesen a Tajti-Tajthyaknál is előbukkant a jászokra állítólag jellemző túlzott öntudatosság, önfejűség, nyakasság, annak minden következményével együtt.

A következőkben röviden összefoglalom az eddigi adatgyűjtésem eredményét, és bemutatom a megtalált anyagokat. A tényszerűen leírtakat minden esetben megfelelő iratokkal támasztom alá. A következtetéseim természetesen szubjektívek, de minden esetben igyekeztem igazolható alapokból kiindulni. Ezekre vonatkozóan köszönettel elfogadom mások ellenvéleményét. Próbáljuk meg adatainkat, ismereteinket kicserélni, összevetni, egyeztetni, és így családtörténetünket közös munkával bővíteni. Elméleteket nagyon könnyű kialakítani, még olyanokat is melyeknek sokszor csak a fantázia szab határt. Az állításaink egyértelmű igazolása azonban - ha egyáltalán lehetséges az igen hiányosan fennmaradt adatok miatt - igen nagy nehézséget jelent.

Több esetben utalok arra, hogyan illetőleg hol sikerült a dokumentumokra rátalálnom, azonban ezekre a jelentősebb és közismert irodalmi források esetében nem térek ki.

Az irodalmi forrásokban szereplő megállapításokkal kapcsolatosan felmerülő kételyeimre, ellenvéleményemre sem mindig utalok. Ugyanis botcsinálta családkutatóként az általános kutatási elveken túlmenő ismeretekkel nem rendelkezem, pl. levéltárosi, történészi, irodalmi, magyar nyelvi, nyelvtörténeti, nyelvfejlődési stb. szakismeretekkel, amelyek felhasználásával az általánosságban elfogadott megállapításokkal, érdemben vitatkoznom lehetne. Így ilyen esetekben a kételyeimet csak megemlítem.

A XV. - XVI. sz. idején, de még sokszor a XVII sz.-ban is, elsősorban részletes írott források, teljes vagy csak részleges, hiányában, a családi, rokoni kapcsolatokat gyakorlatilag, csak valószínűsíteni lehet. Erre vonatkozóan néhány példát szeretnék bemutatni. Az egri anyakönyvekben, az 1680-as években feltűnő Tajty-Tajti-akról utalás hiányában csak valószínűsíteni lehet, hogy Détérről telepedtek be, más részt hiába szerepel ez időben, pl. a mezőkövesdi anyakönyvekben feltűnő Tajty-aknál a deteriensis vagyis a détéri eredetre utaló megjegyzés, az eddig fellelt détéri iratokban nem lehet mindegyikük nevét egyértelműen beazonosítani. Nem tartom valószínűnek, hogy az általam feldolgozott iratokon túlmenően nagyobb mennyiségű írásos anyag a korai időszakokból előkerülne hazánkban, legfeljebb kicsiny részletek tisztázása válhat csak lehetségessé. Sajnos ilyenek felkutatása igen időigényes, és a feldolgozásuk, értékelésük,


is jóval nagyobb és alaposabb szakirányú ismereteket igényelne, mint amivel én rendelkezem.


1. Korai időszakból való családnév emlékeink. A korai megtelepedés


Családnevünkkel először Mátyás király 1458. március 2-án Budán kiadott oklevelében találkozhatunk, amelyben arról értesülünk, hogy a jászok Zsigmond királytól 1428-ban, Karánsebesen kapott kiváltságainak megerősítését kérő jász küldöttség egyik tagja volt (a jász ) Thaitho György . A latin nyelven írt oklevél teljes szövegét ma már csak Gyárfás István : “A jász-kunok története.” című munkájában [13.], a III. kötet 637-638. oldalain, a 160.-ik oklevélként találhatjuk nyomtatásban. Mátyás király oklevele a jászkun-kerületi levéltárban még a XX. században is megvolt. Azonban a II. Világháború vérzivatarában - Öttevény térségében - a kerületi levéltárat Nyugatra menekítő vonatot légitámadást érte, és ennek következtében az oklevélnek nyoma veszett, valószínűleg megsemmisült.

A történészek szerint hitelesnek és így történeti forrásnak is tekinthető a Gyárfás könyvében szereplő szöveg, amelyet képformátumban a következő két oldalon láthatunk. (I. és II. képek)

A latin nyelven íródott oklevél első mondatában a királyhoz ment jász küldöttség tagjainak neveit sorolja fel, melyek között találhatjuk a négyszállási küldött, Thaitho György nevét is:

”Quod nostre Maiestatis venientes in presenciam fidelis nostri Emericus de Zentgwrgh, Zubor de Bodoghaza, Gallus Sandor de Arokzallasa, Johannes Gazdag de Berinzallasa, Paulus Gozthan de Vyzaz , Jakobus Balaka et

Georgius Thaitho de Nighzallas

Philistei in eorum ac universorum Philisteorum nostrorum…...”

Az oklevél latin szövegében családnevünk még többször is előfordul.

Említi az oklevelet dr. Soós Adorján is a könyvében [44.].

Az előző latin mondat magyarra fordítva:

Hogy felségünkhöz jőve, hűséges jászaink: Szentgyörgyi Imre, Bódogházi Zubor, Gallus Sándor Árokszállásról, Gazdag János Berényszállásról, Gotzán Pál Újszászról, Balaka Jakab és Thaitho György Négyszállásról jászok jelenlétében, ő és minden jászaink nevében……

Az előzőek úgy érzem egyértelműen bizonyítják jász eredetünket. Ami családnevünk jelentését illeti, talán a csikós foglalkozásra utalhat, ugyanis Gombócz Zoltán szerint “taj” csikót jelentett a pusztai nomádok nyelvén  ([12.] 5. oldal), és Baán [69.] szerint is a Taj, Tay lovast jelentő török eredetű személynév, ugyanis török nyelven a taj szintén csikót jelent.

Mind dr. Fodor  [9.] {„az ősi jász nevek között található Tayto (ma is kiterjedt jász család a Tajthy)”}, mind pedig dr. Scheftsik  [42.] és dr. Soós  [44.] is megegyezik ebben, hogy az oklevélben szereplő Thaitho név a Tajti-Tajthy családnév eredetére utal.  

Dr. Scheftsik: “Jász-nagykun vármegye múltja és jelene.” című munkájában [42.] megállapítja, hogy ”az 1699. évi, (Pentz-féle) összeírásban már csak három eredeti jász név szerepel, a Misey, a Moczár és a Tajthy nemzetségé. Több más szerző szintén megemlíti, hogy a mai napig csak ezen három eredeti jász nemzetség neve maradt fent a régi korokból úm. a Misey, a Móczár és a Tajthy.

Dr. Fodor Ferenc: “A Jászságdemográfiája a XVII. században.” c. könyvében [10.] szintén úgy említi, hogy

“Az 1370-1699 között feljegyzett jászok közül a Pentz-féle összeírásban megtaláljuk a Misey nemzetséget, amelyet először 1484-ben említenek, a Moczár nemzetséget, amelyet először 1422-ben jegyeztek fel e néven, és az 1458-ban először feljegyzett Taytho nemzetséget Tajthy néven. Csupán ez a néhány nemzetség neve vezet bennünket a török hódoltság idején keresztül a Pentz-féle összeírás ideje lakosságainak kontinuitásáig”.

A Mátyás király által kiadott oklevélben szereplő Négyszállás , a XVI. sz. végén elpusztult, lakosai elmenekültek ill. Jászberénybe költöztek. Később a puszta kétharmadát Jászberény, egyharmadát pedig (Jász)Jákóhalma kapta meg [10., 13., 44.].



Családnevünkkel ezután újból csak egy évszázaddal később íródott gömöri jobbágydézsma jegyzékben találkoztam [29.]. A Mátyás király oklevelében történt említés és a gömöri jobbágydézsma jegyzék közötti 1458-1566 évekből vagy nem maradt fent írott emlék, vagy pedig még nem sikerült azokat megtalálni. Az írásos emlékek megkereséséhez elsősorban nagyapám 1916-ban készített családtörténeti összeállításából nyertem útmutatást (Függelék16.). Nagyapám, a régi családi emlékeket valószínűleg szájhagyomány alapján, főleg visszaemlékezésekből, állíthatta össze, amely így hiányos, illetőleg számos romantikus, iratokkal egyáltalán nem igazolható, sőt inkább meseszerű elemeket is tartalmaz. Mindezeken túlmenően évszámbeli tévedések is találhatók benne.  A hagyomány azon része, hogy a Tajti-Tajthy-ak XVI. - XVII. sz.-ban a hajdani Gömör vármegyében lévő Détér , nevű település (mely magyarul szurok, kátrányégető) környezetében tartózkodtak, igaznak bizonyult, valamint az is igazolható, hogy a török kiűzése után egy részük innét visszatelepült (Jász)Apátiba.

Az 1. ábrán az 1943-as felmérésből származó, 50000-es léptékű katonai térképen a szóban forgó gömöri térség látható. Tajti (Tajty) és Cered a térkép alján, középen, míg Détér a jobb felső sarokban , az ábra közvetlen szélén található. (A térképen nincs feltüntetve a Vecseklő melletti Tajti-tó, mely a Tajti községről írt fejezetben szereplő fényképen látható.). Détér neve Szlovákiában Gomorske Dechtare.

A szlovák-magyar határ a térkép aljának közepén fekvő szlovák oldali Tajti (1948 óta neve Tachty) és a magyar oldali Cered között húzódik. A jelenleg már szinte összeérő két település között az un. schengeni belső határon ma már szabad az átkelés. Cereden ma is nagyszámban élnek Tajtiak, míg a szlovák oldali Tachtyban alig.

Nagyapám kézzel írt összeállításának, illetőleg a 9. ábrán bemutatott gömör megyei közgyűlési jegyzőkönyvben találtaknak megfelelően, miszerint “Bodo Mária Asszony, töb egy testver attyafiaival edgyüt ezen Geömör varmegeben Deterben lakozó jobbagyt ….. Tayti Balast, Mátyást, és Pétert bizonyos summa pentz vevenfel tülök az jobbagysagh alol föl szabadította” , feldolgoztam a gömöri jobbágydézsma jegyzékeket [29.], a közgyűlési jegyzőkönyveket [31.], a telek összeírásokat [30.]. Az 1699. évi Pentz-féle anyag [40.] szerint is Détérről származnak az 1699-ben Jászapátiban összeírt Tajtiak (deteriensis = détériek).

A felderített forrásanyagok ismertetése előtt azonban célszerű az akkori történelmi helyzetet, környezetet illetőleg az előzményeket röviden bemutatni.



2. Kis jász történelmi összefoglaló


Még ma sem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy a jászok mikor kerültek Magyarországra, annak ellenére, hogy 1939. augusztus 16-án a Pest megyei székházban (vármegyeház?) ünnepelték a jász-kunok magyarországi letelepedésének 700. évfordulóját. Beköltözésük körülményeit, valamint időpontját sem sikerült egyértelműen tisztázni [13., 49.], sőt a jászok esetében is a többszöri betelepedésüket valószínűsítik.

Egyes feltételezések szerint a mai jászok ősei már Attila seregeivel kerültek a Kárpát-medencébe, és így ezek szerint már 1700-1800 éve élhetnek (élhetünk) a Kárpát-medencében. Hozzájuk érkeztek újabb betelepedők a IX. sz.-ban Árpád magyarjaival együtt, majd pedig a továbbiak a mongol invázió idején. Somogyországban van egy Eszlár  (Azalar) nevű falu, melyet a kunok nagy betelepedése előtt egy évtizeddel, már, mint régi falut említenek (Korai Magyar Történeti Lexikon 1994. 301. oldal). Sokak által elfogadott nézet továbbá, hogy a jászok a kunok segédcsapataként, kísérő népeként, és hetedik nemzetségeként telepedtek be a Kárpát-medencébe [62.].

Zolnay pl. könyvében [56.] a 97. oldalon a következőket írja:

“hét honfoglaló törzsünkhöz nyolcadikként, a magyarokhoz hasonlóan ugyancsak a kazár kaganátusban élő kabarok  csatlakoztak. Alighanem a kabarokkal vetődtek hozzánk az iráni nyelvet beszélő jászok, alánok - az oszlárok vagy eszlárok [77.] - valamint az eszkilek, akiket egyesek a székelyekkel azonosítanak. A X. században a magyarság vezető fejedelmei szándékosan és tudatosan telepítik szét az egyes nemzetségeket. Széttelepítik magukat a honfoglaló törzseket is. Így aztán alig van olyan megyéje a régi Magyarországnak, ahová ne kerülne hírmondónak egy-egy népnév, mondjuk Besenyő Liptóban, Olaszi Biharban, valamint temérdek Eszlár , Nándor, Jász, és egyéb helynevünk.”

majd később olvashatjuk:

”Közülük egyik-másik - mint az avarság maradéka, vagy a bolgárnak mondott nándorok, majd kunok, úzok, besenyők, jászok - a századok folyamán nyom nélkül olvadt bele az itt élő magyar, szláv népekbe.”

Fodor szerint [9.] „a jászoknak esetleg már a tatárjárás előtt való beköltözése, illetve a tatárjárás után nagyobb tömegben e tájra való betelepítése nem első, hanem csak újabb

benépesedési folyamata volt ennek a földnek. Végérvényesen azonban az a kérdés sincsen eldöntve, hogy a jászoknak ez a tömeges betelepedése mikor történt, s hogy vajon csak egy ízben-e a tatárjárás után kerültek e tájra a jászok, vagy már előbb is voltak itt a besenyőkkel vegyesen.”

míg máshol a következőket találhatjuk,

„a jász nép köztudatában is úgy él és a történelem is azt tanítja, hogy e nép a kunokkal jött e földre ezelőtt 700 esztendővel, 1239-ben. Valószínű azonban, hogy már előbb is jöttek, s ez csak a nagyobb tömeg megérkezése lehetett…. de ha csak ekkor jöttek is először a jászok Magyarországra, még mindig nyitott az a kérdés, hogy mikor települtek le a Jászságba, mert valószínűnek látszik, hogy nem azonnal 1239-ben.”

Földes Péter [57.] azt veti fel, hogy az ősi magyar nyelvben a kun a jelenleginél általánosabb fogalom volt, és eredetileg a keleti nomádok összességét jelentette. Így nevezték Árpád magyarjai a honfoglalás előtt a kazár földön hozzájuk csatlakozott különféle törzseket is, melyeket Bíborbanszületett Konstantin  együttesen kabaroknak (lázadók) említ. Anonymus a „Magyarok Cselekedeteiben [59.]” (Gesta Hungarorum) szereplő honfoglalás kori „kunokat (kabarokat)” nem találhatta ki, mikor mindenkinek ismernie kellett a tatárok előtti nagy betelepedésüket, és ekkor még a korábbi kun (keleti népek?) betelepedéséről is mindenkinek valós ismerettel kellett rendelkeznie. Azonban bizonyos tévedések is felmerülhetnek, ugyanis az akkori kun telepek jórészről az óta kimutatták a kabar eredetüket. Anonymus megemlíti Abák őseinek khorezmi eredetét, mely ősi magyar nyelven káliz  eredetnek felel meg, ez viszont a magyarokhoz csatlakozott kabarok egyik törzsének a neve, nem pedig „kun”.

A IX. sz. elején a magyarok a kabarokkal együtt még a kazár kaganátushoz  tartoztak. Amikor a kazár kaganátussal a besenyők háborúba keveredtek és a kabarok fellázadtak, Álmos is proklamálta a magyar törzsek függetlenségét a kaganátustól, és így 825-830 körül a magyar törzsszövetség a kazár birodalomtól függetlenné vált, és szembefordult vele. Ekkor csatlakozott a kabarok egy része, Anonymus „kunjai”, a magyar törzsszövetséghez. Igen valószínű, hogy a három csatlakozott kabar törzs egyike erősen alán (jász) jellegű volt, és később, a kazár birodalomból közösen, távoztak Etelközbe, majd mivel ez a terület nehezen volt védhető, tovább vándoroltak a Kárpát-medencébe.

Györffy György „István király és műve” [58.] munkájában megemlíti, hogy a Kárpát medencében a római birodalom bukása után a népesség a hunok mellett, alán, keleti gót, gepida, rugi és szkir népelemeket foglalt magába, valamint a X. sz. folyamán a magyar fejedelemség a finn-ugor alapnépesség mellett, bolgár-török, alán, káliz, pannonszláv


karantán, nagymorva és bolgár-szláv népelemek uralmán alapult, és kifejti, hogy jász törzsek az alánok utódai.

Az előzőek alapján valószínűsíthető illetve hitelesnek vehető, hogy már a honfoglalókkal is jöttek jászok, azután pedig Szent László idejében, 1089-ben, majd II. István alatt 1124 körül és utoljára 1239-ben. A Moldva és Havasalföld térségében nagyobb tömegben élő jászok (Iiasi, Jászvásár) a Kulka folyónál vesztett csata után, a tatárok elől menekülve kértek befogadást IV Béla királyunktól. Azonban ezen utóbb betelepült jászok sem kerültek 1239-ben mindjárt véglegesen a jász földre. Lehet, hogy e területen éltek a korábban betelepedett jászok egyes nemzetségei, és azért kapták meg az itteni telepeket a később betelepültek. Úgy látszik azonban, hogy a nagy beköltözés előtti jász bevándorlások népéből nemcsak az Ősjászságba (Duna-Tisza közének északi része, a Zagyva alsó szakaszának két partja) jutott, hanem valószínűleg másfelé is az országban, a magyarság első megszállásának peremén a külső gyepüknél, de a belső gyepüknél is találhatók igen régi településeik. Kétségkívül a Jászságon kívül talált jász telepek egy része az 1239. évi nagy betelepülést megelőző betelepülésekből származhat [11.].

A XIII. - XIV. sz.-ban nagy számban keletkezett oklevelek csak a kunokat említik . Arról, hogy a Zagyva-Tarna-Tisza táján kunokkal szomszédságban, valamint a Pilisben, a magyaron kívül egy másik nép is élt, még utalás sincsen. A jász népességet Róbert Károly 1323. március 8-i oklevelében említi, (majd később az 1325 febr. 28-i keltű oklevélben, mindkét oklevél szerepel Gyárfásnál [13.] ), amely a jászokról, a jászok nemzetségeiről ír, utalva hadi érdemeikre, valamint megemlíti, hogy a jászok érdemeikre hivatkozva kiváltságokért folyamodtak a királyhoz. Ezen oklevél latin szövegében a jászokra vonatkozóan a Jazones megnevezés szerepel, ellentétben a későbbi, középkori okleveleinkben szereplő philistei-vel (filiszteusok)  [13.]. Érdemes megemlíteni, hogy a Pentz féle, 1699. évi felmérés címében: „Conscriptio Jaszigum et tam Majorum, quam Minorum Cumanorum.” [40.] a jaszig (jzyx, többes számban jazyges) megnevezés szerepel a jászokra, ill. a Jászságra vonatkozóan.  

A jászok 1428-ban a karánsebesi oklevélben Zsigmond királytól érdemeik elismeréseként kiváltságot kaptak, melyek fő jellemzői:

    - sohasem személyhez, hanem mindig helyhez kötődtek,

    - nem voltak teljesen azonosak a személyhez kötődő nemesi kiváltságokkal,

    - bármely személy, ha a kiváltságos területen ingatlant szerzett, részesévé vált a feudális jogoknak,

    - a privilégiumok az évszázadok folyamán fokozatosan elhalványodtak,

    - a kiváltságok közül különösen kiemelkedők, hogy világi bíráik, vagy hozzájuk rendelt tisztjeik, vagy alispánjaik a filiszteusok között állandóan nem lakhatnak, tőlük élelmiszert, vagy pénzt maguk részére nem követelhetnek,

    - minden adózási tehertől és szolgálattól mentesek voltak, de kötelesek voltak a király szolgálatában, azon seregben, amelyhez a király is csatlakozott, az országon belül saját költségen, az országhatáron kívül, ha önként erre vállalkoztak, zsold ellenében katonáskodni

Figyelemre méltó tehát, hogy a kiváltságok mindig a Jászság földjéhez kötődtek, így a Jászságon kívül letelepedett jászoknak semmiféle kiváltságuk nem volt.  A jász addig volt kiváltságos jász, amíg a Jászságban élt, s mindenki az lett, aki itt földhöz jutott.

A mai Jászság, a jászok betelepedése előtt a különböző honfoglaló törzsek szállásterületei közötti üres, lakatlan vagy kevésbé lakott, egyik törzshöz sem tartozó homokos, illetőleg vizes, lápos, un. belső gyepűterület, királyi birtok volt, a Szent Korona tulajdona (Peculium Sacrae Regni Coronae). A táj képe csak a jászok megtelepedésével változott meg. Régi időkben a Jászság területe a jelenleginél sokkal nagyobb volt, Újszász, Szarvas, Mindszent térsége is ide tartozott. A Jászságot először pontosan csak 1557-ben határozták meg, és 14 községet soroltak a területhez „Philistiny seu Jazyges ad Coronam Hungariae: Jazberin, Magiar Varos , Gorla vel  alsó - Sz. - Georg, Ago, Jazapathy, Galj vel felső - Sz - Georg, Dosazalas, Negyzalas, Jakohalom, Arokzalas, Mihaltelek, Jazlodan, Kisyr, Bodoghzalas, Feo - Száro (Fényszarú?). A terület kiterjedése, határa azonban szinte folyamatosan változott (a redemptio után, pl. a Kiskunságot is a Jászsághoz vették). Az itt letelepedett népesség olyan jogokat kapott (IV. László oklevele 1279-ben), amely más területeken csak a nemeseknek járt [9.].

A török hódoltságig királyaink számos esetben megerősítik, sőt bővítik a jászoknak adott kiváltságokat. Amíg valaki a Jászság területén, a jász közösségben élt, mint “jász nemes” részese volt ezen kiváltságoknak, amelyek elválasztották a környezetüktől és a környék lakossága fölé emelte őket. Károly Róbert uralkodásától fogva a jászok a kialakult köznemesség és a jobbágyság között helyezkedtek el. Jogaik, mint a nemeseké, de mint a jobbágyoknak bizonyos szolgáltatásaik is vannak, melyekkel azonban közvetlenül a királynak tartoznak [45.]. A kapott kiváltságoknak megfelelően nem voltak köztük földesurak, hanem faluközösségek alakultak ki, a közmunkákban közös teherviseléssel. Dézsmát, kilencedet nem fizettek, vámokon, réveken mentességet élveztek, egyetlen elöljárójuk volt, a nádor a „jászkunok bírája és grófja”.

Az így kialakult közösségeknél az elsődleges cél, a fennmaradás volt.

Az 1514 évi XXIV. t.c. újból szolgákká tette a jászokat, Werbőczy Tripartitum III. könyvében királyi jobbágyként sorozta be őket, mivel valószínűleg sokan vettek közülük részt a Dózsa felkelésben. Werbőczy az idézett törvénycikkben kimondja, hogy a jászok, a kunok és a király egyéb jobbágyai „az ország más jobbágyai és parasztjai módjára köteleztessenek.”

A jászokat okleveleinkben sokféleképpen nevezték, és alig van más nép, amelynek neve, nevének értelme több vitára adott volna lehetőséget. A magyarországi oklevelekben jaz, jazyges, jazygi, jasi, jasso, jasones, philistri, filicstri, philistei, phaterrari, sagittarrii stb nevekkel jelölik és hosszú ideig csak a kunokkal együtt, azok nevével említik őket is. A jász név, mint település neve fordul elő a székesfehérvári káptalan Elek Miklós comesnek adott 1256 évi bizonyságlevelében a következő szövegkörnyezetben, „Nos Capitulum Ecclesie Albensis damus pro memoria: Quod anno Domini millesimo ducentesimo quinquagesimo sexto constitutis in nostra presencia domino Fauo Abbate Sancti Martini de Sacro Monte Pannonie, Laurencio Decano, Elia Cantore et fratre Henrico monachis dicti Monasterij ex vna parte; Elexio filio Nicolai Comitis, Johanne filio Gregorii consanguineo ejusdem, nec non Abbate Monasterii Jaz ex altera, propositum……..” majd az oklevél utolsó előtti mondatában „Superdictus eciam  Joannes filius Gregorii et Abbas de Jaz confessi sunt coram nobis, quod idem Joannes et monasterium de Jaz nullam in predicto Monasterio haberent pretensionem. [64.-ben a 313. oklevél, VII. köt. 441 old]. Az 1257 évi bizonyságlevélben pedig „ Abbate de Jaz ” szerepel  [64.-ben 332.sz oklevél, VII kötet 471 oldal]. Egyesek szerint ez a Jásd (Jást?)-i bencés apátságra utalna, de ettől még a település névadása valamilyen, ma már (még?) nem ismert kapcsolatban állhat a jászokkal. A Függelék 10.-ben. látható az írott oklevél. Az én, egyáltalán nem autentikus olvasatomban, ez inkább kettős s-nek (német 13-as s) felel meg és nem st-nek. Hogy a történész-levéltáros szakma a jást-i változatot mennyire fogadja el, előttem nem ismert. Dr. Fodor: „A Jászság életrajza” c. könyvének VI. fejezet A). pontja (111. oldal) is a jász népnév első előfodulásaként említi az 1256. évi székesfehérvéri káptalan oklevelét.

A közelmúltig sokan tévesen a jász megnevezést az íjász-szal azonosították , melyet még egy másik okból is alátámasztottnak véltek, ugyanis a későbbi időkben, az oklevelekben szerepelő, a jászokra vonatkozó philisteus megnevezést az ógörög phil-nak a nyílra is vonatkoztatható jelentése alapján szintén az íjászokra való utalásként értelmezték.



A valóságban azonban Kr.e. II. sz.-ban egy Közép-Ázsiában a Szir-Darja mellékfolyójának mentén feltűnt, törzsszövetségben élő, iráni nyelvet beszélő népet említenek az írott források az, asz. os, ász aszi, assi alakokban, amelyek nyugati irányban, a Kaukázus irányában terjeszkedtek . A Kr.u. 350 körüli kun támadás megdönti ezen törzsszövetséget és egyes törzsek, pl. az előzőekben már említett khorezmik a kazár birodalom részévé váltak, míg mások a kabán és ászi törzsek keverékei, egyesültek a szintén iráni nyelvet beszélő alánokkal majd Alánia vezető népcsoportja vált belőlük [62.], és tartósan megtelepedtek a védhetőbb környezetet nyújtó Kaukázus vidékén. Ők váltak a jászok őseivé. Az alánok gyakran kerültek kapcsolatba az ősmagyarokkal, mivel az őshazáink egy része Alániával szomszédos volt, sőt az ősmagyar törzsek részesei is voltak olyan törzsszövetségnek (pl. kazár birodalom) melyhez az ászi és az alán törzsek is tartoztak [62.]. Az alánokat a térség két legnagyobb állama, Bizánc és Perzsia, a határaik védelmére többször is felhasználta. A VII.-VIII. században ők is a kazár kaganátus kötelékébe tartoztak, de még ekkor is számottevő önállósággal rendelkeztek.

A honfoglalás előtti őstörténetünkben szerepel, hogy Hunor és Magor kijőve a Meotis (Azovi-tenger) mocsárvidékéről Dula alán fejedelem két lányát vették feleségül (rabolták el), és e frigyből származnak a hunok és a magyarok . Így alán asszonyok lennének a magyarok ősanyái? A magyar nyelvben igen sok alán jövevényszó található [63.], pl. asszony, híd, vért, üveg, tölgy,vásár,  kard.

A fokozatosan meggyengülő, szétzilálódó kazár birodalom helyén a X. - XI. század folyamán erős, önálló alán birodalom  jön létre, mely időszakot az alán történelem arany korának is nevezik. A térségben a X. - XIII. század folyamán a bizánci missziók eredményes terítő munkája következtében egyre szélesebb körben terjed el a kereszténység, és Rubruk útleírása szerint [[60. ] 228. oldal] hogy „Pünkösd előestéjén bizonyos alánok kerestek fel minket, kiket is itt jászoknak („Alani sive Aas”) mondanak. Ezek görög szertartású keresztények, görög írást használnak, és görög papjaik vannak, de nem szakadárok , miként a görögök, hanem személyekre való tekintet nélkül tisztelnek minden keresztény embert.” [63.].

Nem sokkal később történik azon tatár támadás, amely következtében 1239-ben a nyugat felé menekülő kunok újabb csoportjai kérnek menedéket IV. Béla királyunktól, melyekkel együtt újabb jász népesség is költözik a Kárpát- medencébe.

A tatár támadás szinte teljesen szétszórta Ázsia és Európa különböző részein az Észak-Kaukázusban és a Fekete-tengertől északra élő alánokat. A Kaukázusban megmaradt csekély számú alán népesség képezte az alapját az oszét etnikumnak, amely nevet az előzőekben már említett oszból származtatják. Az osz→-hoz járult a grúz ethi→ország

név, és így a kettő összekapcsolásából származott osszétia (osz+ethia), vagyis az oszok országa megnevezés.

Az az, ász, osz névből úgy keletkezhetett a jász, hogy a velük kapcsolatban álló, cirill betűkkel író oroszok nevüket lágy ja (Я) -val írták, vagyis az ász a cirill betűs szövegben ЯС, mely elolvasva pedig jász-nak hangzik [49.]. Ez szerepel az orosz krónikákban is, és hozzánk nagy valószínűséggel szláv közvetítéssel jutott el.   A „Juliánus barát és napkelet fölfedezése.” c. összeállítás [60.] 392. oldalán olvashatjuk, hogy „Alánia az iráni nyelvű alánok földje. Carpini és Rubruk megadja az alánok másik nevét is: ász; ebből származik az orosz eredetű magyar jász népnév, mellyel a tatárjárás után Magyarországra vetődött utódaikat jelölték.”

A Kárpát-medencébe betelepült jászok tehát iráni eredetűek , és földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, melyre lehetőséget adott a termékeny Zagyva-Tarna völgye, ahol nagyobb tömegben telepedtek meg . Szemben a török népek közé tartozó nomád, félnomád állattenyésztő kunokkal, a jászok inkább a letelepedett életformát választották. Ez megjelenik adózásukban is, ugyanis volt időszak, amikor közel azonos népesség ellenére, sokkal magasabb adókat, tízszer annyi szántóföldi termékkel fizettek, mint a kunok. A kunokkal együtt, pl. a budai és a visegrádi udvar eltartására Mátyás király idejében évi 10000 arany adót fizettek, de emellett adóztak természetben is [56.]. A jászoknál a társadalmi berendezkedés vérségi alapon alakult ki, elöljáróikat - kapitány, bíró - maguk választották, és a legtekintélyesebb nemzetségfőkből, a legnagyobb birtokok tulajdonosai közül kerültek ki [46., 49.].

Amikor a kunok és a jászok nagyobb tömegei megjelentek a Kárpát-medencében, a honfoglaló magyarok régi kultúrájának emléke már a múlté. Erre már csak a szájhagyományokból, ősi regékből, mondákból emlékeztek. Ezért fogadták idegenkedéssel a feledésbe ment viseletbe öltözött, általuk érthetetlen nyelvet beszélő etnikumokat. Pedig ha kicsit is értették volna nyelvüket, megállapíthatták volna, hogy a jászok több tekintetben is közelebb álltak hozzájuk, mint a velük sem azonos nyelvet beszélő, tar fejű kunok. Az együtt érkező jászok és kunok azonban nemcsak öltözetükben és nyelvükben különböztek egymástól, hanem antropológiailag is. A kunok alacsony termetűek, a jászok inkább nagy és közepes méretűek voltak, sőt a különböző népekkel való keveredéseik ellenére a jászok mindmáig igen sok, a szarmatákra jellemző vonást is megőriztek.

Volt időszak, amikor az önálló jász nyelvet sem ismerték el, és helytelenül magyar nyelvű népnek tartották a jászokat. Ez nem felel meg a valóságnak, ugyanis a Magyarországra települt jászok utódai még évszázadok múltán is a kaukázusi alánhoz (oszét) igen közel

álló nyelven beszéltek. Wernher György sárosi kamarai prefektus szerint még 1543-ban is élt a magyartól eltérő jász nyelv [13.] „A jazigok nemzetsége ma is megvan a magyarok között, akik röviden jászoknak nevezik őket. Ma is megvan ősi és különleges nyelvük, mely nagyon eltér a magyartól”[62.]. Majd a jászok fokozatosan elhagyták saját nyelvüket és a terület nyelvét kezdték el beszélni, de etnikai sajátosságaikat a mai napig is megtartották. A asszimilációjukat a katolikus vallásuk is elősegítette. A kunok inkább kálvinisták lettek, ezért a keveredésük is kisebb mértékű volt. Mostanra a jászok egykori nyelvének szájhagyománybeli emléke sem maradt fenn. Bár aszlár, oszlár, eszlár, lad, ladány típusú helyneveink jász eredetűek [63., 77.].

Ezért rendkívül nagy jelentőségű az az oklevél, amelyet 1957 márciusában Fekete Nagy Antal tudományos kutató talált az Országos Levéltárban (először besenyő szavaknak vélte [63.]). A körmendi Batthyány-levéltár 1442-ből származó Budán kelt birtokbahelyezési oklevélének hátoldalán található szójegyzék igen fontos nyelvemlékünk, az egykori jász nyelv eddig megtalált egyetlen írásbeli dokumentuma. Németh Gyula nyelvész professzor végezte el a nyelvemlék tudományos feldolgozását, egy oszét nyelvjárás segítségével. Szerinte a 40 (52) jász szóból álló szójegyzéket, egy jász, vagy magyar, de jász nyelven mindenképpen jól beszélő ferences szerzetes írta az oklevél hátoldalára, hogy segítségével a székesfehérvári káptalan küldöttsége, a pilisi Jászfaluban (Esztergomtól délre lévő pilisi apátság mellett) élő és akkor még jászul beszélő jászoknál önmaguk és lovaik számára élelemről gondoskodhassanak. A szójegyzék készítője meglehetősen gyakorlatlan írással írt, és helyenként hiányos ismeretekkel rendelkezhetett. Olykor a mindennapi dolgok latin megfelelőjét sem ismerve, magyar szóval helyettesíti a hiányzó fogalmakat. Magyarul és jászul viszont feltehetően jól tudott, mely így növeli a dokumentum értékét  [61.].

A ferencesek térítőként jelentek meg a jászok között, azonban nem pogányokat, hanem keresztényeket kellett megtéríteniük, helyesebben áttéríteniük. Ugyanis a nagy keleti egyházszakadás után, a keleti, bizánci rítusú keresztényeket ezidőben megtérítendő eretnekekként kezelték. Mint korábban említésre került, az alánok már a IX. században bizánci hittérítők hatására felvették a kereszténységet, és így a magyarországi jászok - legalább is részben - már keresztényként érkeztek hazánkba. Ezt a négyszállási sírokban talált két fémkereszt, illetőleg a halottak jellegzetes kéztartása kétségen kívül igazolja [78.]. A ferenceseknek a jászok megtérítése terén elért érdemei valójában azt jelentik, hogy a jászokat a keleti kereszténységtől, a nyugati, római katolikus egyházhoz térítették.

A jászok életmódja, keresztény és földművelő volta, lényegesen közelebb hozta őket a megtelepedett, földművelő magyarokhoz, mint a betelepedéskor, sőt még jóval utána is nomád életmódot folytató, inkább állattartó, sőt antropológiailag is más jellegű, kunokat. Így a jászok sokkal jobban és hamarabb be tudtak illeszkedni a középkori magyar társadalomba, sokkal kevesebb volt a „baj” velük, mint a kunokkal. Talán ennek is a következménye, hogy a nagy betelepedést követő első évszázadbeli oklevelek nem velük, hanem inkább a „problematikus” kunokkal foglalkoztak. Természetes, hogy gyors beilleszkedésük lényegesen meggyorsította elmagyarosodási folyamatukat. A

magyarokhoz való erős közeledésükhöz az is hozzájárult, hogy 1323-tól mindig igyekeztek távol tartani magukat a velük egyidőben az országba érkezett kunoktól, így a XV. sz. végétől a jász már nem etnikailag különálló csoportra utal, hanem inkább jogi, társadalmi, és közigazgatási különbözőséget jelöl. Utal továbbá egy másságra, más származásra is, melyet azonban a magyar nyelv átvétele és római katolikus vallásuk fellazította. A magyarsággal való etnikai keveredés pedig feloldotta a merev származás tudatot.  Ennek megfelelően, ha mostanában megkérdezik a Jászság őslakóit, hogy milyen nemzetiségűek, általában a következőképpen válaszolnak: „Mi jászok vagyunk, de magyarok, és így jászként a legjobb magyarok”. A jászok ma már valóban magyarok, de sajátságos, külön egyediséget képviselnek.

Czeizel könyvében [62.] ismertetett genetikai vizsgálatok szerint a jászok és az irániak között Hummel módszere szerint 1,6, míg Nei módszerével 38, a genetikai távolság, vagyis kicsiny, de rövid a genetikai távolság köztük és a palócok, illetőleg köztük és a székelyek között is . Közepes a genetikai távolságot állapítottak meg a jászok és a velük gyakran kapcsolatba kerülő kis- és nagy-kunok között. A vizsgálatok eredményei szerint egyértelmű a jászoknál az iráni gének meghatározó mennyisége, mely igazolja, a történeti adatokkal együtt, a jászok iráni-perzsa eredetét. A jászoknál található kisebb mértékű szláv eredetű gén-egyezés valószínűleg a későbbi népkeveredésekből származik.

Egyik legfontosabb feladat ezen közösség számára a jász név és a jász tudat folyamatos fenntartása mind a mai napig. Ez szorosan összefügg még a Lehel-kürttel, a jász lényeget kifejező szimbólummal. Nem ismert, hogy ez a bizánci kürt mióta van a jászok birtokában, mióta tekinthető a jászok szimbólumának, hiszen felbukkanása a XVII. sz. közepére tehető. Hasonló kürt kultusz figyelhető meg az oszétoknál is. A jászkapitány ünnepségek alkalmával nyakában viselte, jeles alkalmakkor megtisztelt magas személyiségek ihattak belőle. A kürt kultikus megőrzése, tisztelete, mintegy címerként való felhasználása, képviseli a jászokat, a magyarrá lett keleti népötvözetet, amely ma már a magyarság szerves részévé vált.



3. A török hódoltság alatti események. A Tajtiak feltűnése Gömörben


Szolnok eleste (1552) után, Eger vára ellen felvonuló, majd a sikertelen ostromot követően elvonuló török hadak az addig népes (Jász)Ágót, Négyszállást és Boldogházát elpusztítják, melyek nem is települnek újjá, valamint sokat szenved a Jászság a következő időszak csatározásaitól is. Mindezeken felül többszörösen is szenved az térség, hiszen Egerből a magyarok, Szolnokról pedig a törökök hajtják be az adókat. A Jászságnak csak


legészakibb része marad a magyar királyság birtokában, a többi a töröké lett. 1558-ban tartósan török uralom alá került a Jászság nagy része, majd az l566. évi Szigetvárt is bevevő török hadjáratban a sereggel jövő, majd hazavonuló tatár csapatok ismételten feldúlják, kirabolják a térséget, a lakosság egy része elmenekül, szétszéled. Ezt követően hosszú időre uralma alá hajtja a török, további csatározások színtere, és a soha meg nem szűnő portyázások sokat és sokszor pusztították. A megmaradt lakosság a Felvidékre menekült, főleg a Palócföldre. Tatai Molnár Magdolna disszertációjában [52.] azt találhatjuk, hogy a palóc elnevezés az orosz polowetz-polovec-ből származik , és a kunokra utal , és azt is írja, hogy a mai csángók a jászokkal ugyanegy nép, csak éppúgy rájuk ragadt a csángó név, mint a kunokra a palóc elnevezés [52.]. Jelenleg a két jellegzetes palóc megye Heves és Nógrád, de a velük érintkező Pest, Szolnok és B-A-Z megyékben is élnek jelentősebb számban. 1826-ban, Nógrád megyében Cered, Óbást, Hidegkút, Mátranovák, Homokterenye, Mátraszele, Zagyva lakosait tekintették palócnak.

A korabeli társadalmi helyzet változásának megértéséhez érdemes még röviden vázolni a középkori társadalom belső mozgását, melynek következtében egyrészt a jobbágy nemesi rangra kerülhet, másrészt a vagyonát vesztő nemes jobbágysorba süllyedhet . A jobb módú jobbágy és a szegény nemes között gyakorlatilag nem volt vagyoni különbség, csupáncsak rendi; a jobbágy robotolt, a nemes adómentes volt és katonáskodott [55.]. A nemesség és a jobbágyság határainak elmosódására nagyon jellemzőek azon rétegek, melyeket agilisoknak, „nemesnek tekintendőnek” (királyi testőrök, szakácsok, erdőóvók stb.), illetőleg predialistáknak, vagyis akiket ”egyházi nemeseknek” tekintettek, és ugyan nemesi kiváltságokkal éltek, de nem országos, csak helyi nemeseknek voltak [55.]. Elveszthető volt a nemesség, pl. “lemondás” útján is (pl. nem tudta finanszírozni a katonaállítás költségeit), bár ez jogi abszurdumnak tűnik, mert mind a nemesség megadása, mind pedig elvétele királyi jog, ugyanakkor élő gyakorlat volt hazánkban is a nemességről való lemondás [55.]. Nyilvánvalóan ez történt a Négyszállásról elűzött Tajtiakkal is. A török dúlása miatt el kellett menekülniük a kiváltságokat biztosító területről, és mint földnélküliek kerültek jobbágysorba a gömöri térségben.

Azt, hogy a gömöri térségbe jobbágyként kerültek a Tajtiak, a Gömör vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvekből állapítottam meg, (lásd a 9. ábra, valamint a hozzátartozó szöveg). Így, ezeknek megfelelően feldolgoztam az Országos Levéltárban az 1550. évtől mikrofilmeken rendelkezésre álló Gömör megyei jobbágydézsma jegyzékeket, amelyekben egybeesve az előbb említett történelmi adatokkal, hogy az egri várat ostromoló törökök feldúlják a Jászságot, illetve 1558.-ban a Jászság nagy része tartósan török uralom alá kerül. Szigetvár 1566. évi ostromában is résztvevő tatár csapatok


ismételten és kegyetlenül feldúlják, végig rabolják a Jászságot, melynek következtében a népesség elmenekül.

A gömöri jobbágy dézsma jegyzékben 1566. évben bukkan fel a Tajti családnév először, mégpedig a Thaiti (Tajti)-nak írt településnél.  Igen megható érzés volt rátalálnom a több évszázaddal korábban élt elődeink, Thaiti Ambrus és Thaithj Istwan (3. ábra.) neveire. (A Tajti községre vonatkozó részletek a 8. Fejezetben találhatók. A község a határ magyar oldalán lévő Ceredtől észak-nyugatra van, közvetlenül a határ túlsó, szlovákiai oldalán (1. ábra)). Ekkor csak ők adóztak a településen.

Furcsa, és szinte lehetetlen véletlennek tekinteni, hogy éppen itt, a Tajti nevű településnél tűnik fel Tajti családnevünk, és nem pedig máshol a térségben. Nem lehet véletlen, hogy éppen ide menekültek a lakóhelyükről a török (tatár) seregek által elűzött Tajtiak . Ila Bálint: „Gömör megye” [17.] c. munkájának III. kötet 113. oldalán a Tajti nevű településről ugyan azt írja: “Nevének eredeti alakjai kétségtelenné teszik, hogy helyén elsőnek egy Tóth nevű ember telepedett meg, és róla kapta nevét.” Szerinte a Tótülésből  lett a Tóti, majd Tajti az évszázadok folyamán. [17.]. Ezt azonban önkényes magyarázatnak és egyáltalán nem bizonyított felvetésnek vélem, melyet azóta több irodalmi forrás is átvett Ila Bálinttól.

Az előzőekben, a jászok rövid története c. fejezetben szerepel, miszerint a jászok betelepedése több lépcsőben mehetett végbe, valamint az 1239. évi nagy betelepülés alkalmával sem egyből a mostani Jászságban telepedtek meg. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a későbbiekben bemutatottak szerint a név írása sokkal rövidebb időszak alatt, jelentős változásokon ment át, és általános érvényű helyesírási szabályzat ebben a korban egyáltalán nem létezett, szerintem sokkal inkább feltételezhető és talán jobban is megfelel a valóságnak, hogy a (nagy)betelepedéskor ebben, az akkor Gömör-megyéhez tartozó, térségben telepedhetett meg a jász Thaitho-Tajti-Tajthy nemzetség. A térség akkori arculata jelentősen eltért a jelenlegitől, az ősrengeteg kiirtása még alig kezdődött meg. Majd innét az ősrengetegből, mely állattartásra alkalmatlan volt, tovább kellett vándorolniuk olyan területre, ahol kedvezőbb legeltetési lehetőségeket, jobban megművelhető földeket stb. találtak. A terület, a hely rájuk utaló neve azonban megmaradt és az ott maradottak továbbra is használták. A település neve pedig átment az Ila Bálintnál felsorolt módosulásokon, csak ő ezt másképpen értelmezte. A korábbi megtelepedés emléke, a térség emlékezete az innét elszármazott Tajthy-Tajti-aknál viszont fennmaradt, a családi hagyományokban tovább élt. Később azután ide, a családi hagyományokból, elbeszélésekből ismert, az emlékezetükben még elevenen élő (mintegy 150 év telt csak el!), őseik által valaha lakott területre menekültek vissza a török elől menedéket keresve. (Később a 8. fejezetben ezen állításom igazolására még visszatérek.)


Az 1566. évet megelőzően, az 1550-1566 évek időszakában családnevünkkel gömöri jobbágydézsma jegyzékekben nem találkoztam! Így valószínűsíthető, hogy családnevünknek ezen időpontban megjelenése e térségben, egyértelműen összefügg azzal, hogy ekkortájt dúlta fel a török a Jászságot, benne Négyszállást onnan a
lakosság, köztük a Tajtiak is, északra, a magyar kézen maradt területekre menekültek.

Őseink tehát a török hódoltság idején a gömöri térségben éltek, majd egy részük a török kiűzése után, innét települt vissza a lakatlanná vált Négyszállás-puszta szomszédságában található (Jász)Apátiba, míg további részük a gömöri térségben maradt. A menekülés és a visszatelepülés vázlatos sémája a 2. ábrán látható.


Tajti István nevével 1566-ot követően, már sem itt, sem a térség más településénél nem találkoztam. Ő hozta volna Ambrussal együtt a Jászságból a török dúlás után életben

maradt Tajtiakat, a Tajti-Tajthy hadat, nagycsaládot, Gömörbe? Ő lett volna az idősebb, a családfő, vagy pedig a fiatalabb, aki korábban elhunyt? Ki tudja? hogyan lehetne ezt ma már megállapítani? Sajnos a dézsmajegyzékből, sem a rokoni kapcsolatokat, sem a közvetlen családi összetartozásokat, de még a korukat sem lehet megállapítani.

Igen gyakori ebben az időben, hogy több házas testvér, illetve ezek házas és legény fiaik, olykor a vők is, egy háztartásban éltek. Ez az un. nagycsalád, amelynek egy változata a különélő nagycsalád, amikor ugyan esetleg nem egy fedél alatt élnek az egyes nagycsaládhoz tartozó kiscsaládi egységek, hanem külön-külön, és úgy is gazdálkodnak, de egy közös kasszára dolgoznak, és a család fontosabb feladatait, pl. az adózást központi irányítás alatt végzik. Különös jellemzője még a jász nagycsaládnak, hogy a család feje nő is lehet. A nagycsalád csak akkor bomlik fel, ha megfelelő életképes birtok maradhat egy-egy család részre. Ez mind megfigyelhető a gömöri dézsmajegyzékekben.

 

Az 1566. évi gömöri jobbágydézsma jegyzék (Országos Levéltár Regesta Decimarum, 9656. sz. mikrofilm 9/643 sz. fólió) THAITI (Tajti) nevű településre vonatkozó adatait, ahol először találkozhatunk a Tajti család nevet viselőkkel, a 3. ábrán mutatom be. Amint már említettem 1550 és 1566 között a térségben Tajtiak nem szerepeltek, itt viszont már csak ők találhatók (a korábbi lakósok elköltöztek volna?). Az mindenképpen


megállapítható, hogy igen kis lélekszámú település lehetett ekkor, az adók is alacsonyak voltak, és mivel még az ősrengeteg kiirtása nem fejeződött be, a termő és legeltetési terület igen korlátozott lehetett.

A 3. ábrán Thaithj Istwan nevénél a szóvégén j-nek írták az i végződést. Amint itt, valamint a későbbiekben bemutatott oklevélben látható, de más iratoknál is megfigyelhetünk, ebben az időben a szóvégi i szárát általában lehúzták, vagyis mostani olvasat szerint j-nek tűnően írták, pl. a Tajti-t Tajtj-nak, a Dobai-t pedig Dobaj-nak írták. Érdekes, hogy Ambrus családneve esetében viszont nem húzták le a névvégi i-t.

Ha a családnév latin szövegkörnyezetben, mint pl. az egyházi anyakönyvekben, birtokos esetben szerepel, pl. Tajti Istvánnak, Pál névre keresztelt fia, vagyis latinul, Paulus, filius Stefani Tajtij (mai írásmódban Tajtii), mivel a második, a szóvégi i-t az e korbeli szokások szerint j-nek írták. A kézzel írott szövegben az i és mellette a j, vagyis az ij, kézzel írva ij – nek, ÿ-nak látszik és így valószínűsíthető, hogy az egyes családnevek végén megjelenő ÿ ekkor alakulhatott ki, (pl. dr. Verebélÿ László a Budapesti Műszaki Egyetem Villamos Művek Tanszék tanszékvezető professzora még az 1950-es években is így írta a nevét), amelyet az ismertetésre kerülő gömöri jobbágydézsma jegyzékekben, a dézsmát fizető Tajtiak nevében, valamint a Tajti település különböző képen írt nevében is megfigyelhetünk, de ez látható a 6. ábrán lévő, családnevünket tartalmazó oklevél részletnél is. Hasonlóan írt neveket találhatunk a korai Jászapáti anyakönyvekben is. Majd a két pont elmaradt és maradt a névvégi y.

A 4. ábrán az 1572. évi (OL. 9657. sz. film) Tajti nevű településre vonatkozó adatokat láthatjuk. A település nevét ekkor Thaÿti-nak írták, és csak Thayti Ambrus adózott. Tajti Ambrus nevével a későbbiekben sem itt, sem más településnél nem találkoztam. dr. Szomszéd András: Cered krónikája 1920-ig. c. munkájában [50.] megemlíti, hogy 1590 körül Tayti Demeter élt Cereden menekült jobbágyként. Novák professzor úr munkájában ez úgy szerepel, hogy a somoskői uradalomban élt, Cered ugyanis ekkor oda tartozott. Ennek forrása azonban nem a gömöri jobbágydézsma jegyzék, hanem a ceredi adóösszeírás. Ez az az idő, mikor a Tajtiak Détérre kerültek. Harci cselekmények miatt kellett Tajti térségét elhagyniuk, és kettévált volna a nagycsalád, vagy a földes úr rendelkezett volna így? Ez ma már nem állapítható meg.

A gömöri jobbágydézsma jegyzékben [29.] talált családneveinket és a települések neveit, ahol az adott időben éltek, valamint azon mikrofilmek számát, ahol az Országos Levéltárban ezek találhatóak, a következő táblázatban mutatom be. A települések neveinél, és a családneveknél megtartottam az eredeti írásmódot, csak a keresztneveket írtam át ugyanis azok a dézsmajegyzékben hol latinos, hol magyaros írásmódban fordulnak elő. A gömöri dézsma jegyzékek alapján igazoltnak vehető, hogy a Jászságból, Négyszállásról történt elűzetésük után az elmenekült Tajtiak a gömöri Tajti községben telepedtek meg, majd innét húzódtak tovább, Dömötör Ceredre (lásd Cerednél), illetőleg még tovább észak-keletre, Détér térségébe, ahonnét egy részük Tajti Imre vezetésével


majd 1616-ban visszatelepedett Tajtiba , és a Tajtiban élők egy része húzódott le később Ceredre, ahogy azt dr. Szomszéd András könyvében [50.] is feltételezi.



OL.film sz.    évszm    helységnév    családnév    Megj.
9655    1550    Taÿti    nincs    
9655    1551    Thaity    nincs    
9655    1552    Thaÿthÿ, Thaiti    nincs    
9655    1563    Thaiti, Thaythy, Tajthj    nincs    
9655    1563    Thaÿthÿ, Thaythi    nincs    
9655    1564    Tayti    nincs    
9656    1565    Taythy    nincs    
9656    1566    Thaiti    Thaiti Ambrus, Thaithj István    
9656    1567    Taiti    nincs    
9657    1571    Thaiti    nincs    
9657    1572    Thaÿti    Thayti Ambrus    
9657    1572    Seregi    Thayti Antal    
9657    1573    Thayti    nincs    
9657    1573    Seregj    Thayti Antal    
9657    1576    Seregi    Taiti Antal    
OL.film sz.    évszm    helységnév    családnév    Megj.
9657    1576    Thaiti    nincs    
9658    1577    Thayti    nincs    
9658    1578    Serke    Thayto Miklós    
9658    1578    Thaÿti    nincs    
9658    1580    Taity    nincs    
9658    1580    Szeregÿ    Tajtj Balázs    
9658    1581    Taitj    Tajthy Pál, Thajthy István    
9659    1582    Thaÿti    Thayti Pál, Thaÿti István    
9659    1583    Thaÿthy    Taÿtÿ Mihály    
9659    1589    Tajti    Tajti Tamás    bíró
9660    1590    Taÿti    frugibus atque vernalibus cavet    
9661    1591    Deÿter    Tajtj János    
9661    1591    Deiter    Tajtj János    
9662    1599    Deiter    Taiti János    
9662    1599    Deiter    Taÿtj János    
9662    1600    Daiter    Taithÿ János    
9662    1600    Deiter    Taÿth János, Taÿth János    
9663    1601    Deiter    Tajtj János    
9664    1602    Dejter    Tajtj János    bíró
9665    1603    Deyter    Tayti János    
9665    1604    Deÿter    Taÿtj János    
9665    1605    Deter    Taÿtÿ János    
9665    1605    Deÿter    Taÿtÿ János    
9665    1605    Taitÿ    est desolata necque colitur    
9665    1606    Detteir    Taithj János    
9666    1608    Deter    Taÿtÿ János    
9666    1611    Taÿttj    nincs    
9666    1611    Deter    Taÿti Antal    
9667    1613    Tajti    nincs    
9667    1613    Detér    Tayti Antal    
9667    1614    Deter    Tajti Antal, Tajtÿ Antall    bíró
9668    1616    Détér    Taÿthi Antal, Taÿthi Antal    
9668    1616    Taÿthÿ    Taÿthi Imre, Taÿthi Imre    
9668    1617    Détér    Taÿthi Antal    
9668    1618    Taÿtj    Taÿtj Imre    
9668    1618    Deÿter    Taÿtj Antal    
9668    1619    Détér    Taÿthi Antal    
9668    1619    Taÿthy    Taÿthi Imre    
9669    1620    Détér    Taithi Antal    
9669    1620    Taÿthy    Taÿthi Imre    
9669    1621    Deter    Taiti Antal    
9669    1621    Daity    Daity defectus habitat nullus    
9669    1626    Deterÿ    Taity Antal    
OL.film sz.    évszm    helységnév    családnév    Megj.
9669    1626    Taitÿ    Taity Imre    
9670    1631    Taitthy    Taitÿ Imre    
9670    1631    Deter    Taitty Antal    
9670    1632    Deter    Taity Antal    
9670    1632    Taitty    Taity Imre    
9670    1633    Deter    Taithyi Antal    
9670    1633    Taÿthi    Taithi Imre    
9670    1634    Deter    Thaitit Antal    
9670    1634    Taÿthÿ    Thaity Imre    
9671    1635    Taÿtthy    Taiithj Imre    
9671    1635    Detér    Taÿtthÿ Antal    
9671    1636    Détér    Tayti Antall    
9671    1636    Taytÿ    Taÿtÿ Imre    
9671    1637    Tajtj    Tajti Imre    
9671    1637    Détér    Tajti Antal    
9671    1638    Deter    Taithy Antal    
9671    1638    Taithy    Taithy Imre    

A gömöri jobbágydézsma jegyzékben 1566-1576 között Thaÿti-ban és Seregi-ben (Cered?) Thaithj István, Thayti Ambrus és Thayti Antal nevek szerepelnek, de előfordul a név Taiti változata is. 1578-ben Serke-ben Thayto Miklós név jelenik meg, ezzel kapcsolatban visszautalnék a családnevünk Mátyás király oklevelében szereplő írásmódjára! 1580-ban Szeregÿ-ben Blasius (Balázs) Tajtj adózott. Szeregÿ, Seregi Cered. Ugyanis korábban Zered, Cered és Czered formában fordul elő, és ott a Tajti családnév nem szerepelt, a Cered írásmód jó tíz évvel később jelenik meg újra! Dr. Szomszéd András könyvében [50.] megemlíti, hogy a nép nyelvén a település Czeregy, tehát nagy valószínűséggel Szeregÿ, Seregí, Seregh a mostani Cerednek felel meg. Ez illik is a dézsmajegyzékben egymás mellett szereplő helységnevekhez is. 1596-ban Losoncziak Somoskői uradalmánál (possessio Czered) az urbáriumban Tayti Demeter szerepel [70.].

1589. után 25-26 évig Tajti nevű településnél családnevünkkel nem találkoztam, de sokáig a település neve sem szerepel a dézsmajegyzékben. Valószínűsíthető, hogy a törökkori csatározásoknak esett áldozatul, pusztult el (ezért is telepedtek tovább a Tajtiak Détérre), és csak később települt be újra Tajti. A betelepülők közül célszerű kiemelnünk az előbb már említett Tajtiba visszatelepülő Tajti Imrét.

Az 1589-et követően, az 1638-ig rendelkezésre álló, rendszeresen vezetett gömöri jobbágydézsma jegyzékekben Détér és Tajti településeken kívül a Tajtiak neve sem Cereden, sem pedig a térség más helységében nem fordul elő. A fizetett dézsma alapján valószínűsíthető, hogy viszonylag tehetősebbek lehettek, és hogy tekintélyük is volt, arra abból következtethetünk, hogy Taÿti-ban Thomas Tajti 1589-ban, 1602-ben Deiteren Tajtj János, 1614-ben pedig Deteren Tajti Antal volt a bíró [29.].


Amint a táblázatban látható Détéren 1591-től 1608-ig Tajti János, majd 1611-től 1638-ig Tajti Antal, Tajtiban pedig 1616-tól 1638-ig Tajti Imre fizette a dézsmát. Mivel ezen időszakban nem változtattak települést, valószínűsíthető, hogy Détéren Tajti János, majd azt követően Tajti Antal volt a (nagy)család feje. Antal Jánosnak lett volna a gyereke, illetőleg Antalnak a gyereke lett volna a később magát jobbágyság alól felszabadító és 1649-ben nemesi kiváltság levelet (armálist) kapó Tajti Balázs és testvérei, akik az általam eddig megtalált korabeli iratokban mindenhol détéri lakosként szerepelnek? Ez valószínűsíthető, azonban egyértelműen eldönteni, a rendelkezésre álló hiányos, és főleg a családi kapcsolatokat nem tartalmazó források adatai alapján nem lehet. A kutatási célokra esetleg hozzáférhetővé váló felvidéki plébániák anyakönyveiben sem hiszem, hogy ezen időszakra vonatkozóan további adatokat találhatnánk.

A jobbágy dézsma jegyzékben 1638-ban szerepelt utoljára Tajti családnevű adózó. 1639-től 1678-ig terjedő időszakban, a térség dézsmajegyzékben szereplő településeknél további Tajti nevű adózót nem találtam. Igaz ekkorra már nemességet kaptak. Talán ezzel is igazolható, hogy az egész nemzetség, mint egység kapta meg a nemességet, ahogy az oklevél szövegében is szerepel. Érdekesség, hogy ezen idő után a Tajtiban lakó Tajtiak sem szerepelnek a jobbágy dézsmát fizetők sorában.

Mivel a nemesi oklevélben szereplők nevei Egerben, Mezőkövesden, Gyöngyösön megjelennek (l. később), valószínűsíthető, hogy különböző harci cselekmények miatt, az 1670-es éveket követően a térség elhagyására kényszerültek a korábban Détéren élő Tajtiak. Ebben az időben és ebben a térségben is zajlott a Thököly-féle felkelés, melynek során 1682-ben Thököly bevette Füleket, és 1685-ben Szolnokot is visszafoglalták a töröktől, valamint a Bécs ostromára készülő török csapatok egyrésze is erre vonult fel és vissza is 1683 körül.

A török Bécs felé haladtában a Rima-Balog völgyet 1682-1683-ban felégeti, 17 falu, köztük Tajti is teljesen elnéptelenedik [17.], melynek következtében 1682-1700 körül Détér és Tajti lakatlan („totaliter defecerunt, incolae dispersi sunt”). A kirajzást elősegítik a kuruc-labanc csatározások és járványok pl. pestis is [17.], Ezért nem találkozhatunk a térségben Tajti-Tajthy-akkal, mert elmenekülnek a térségből. Sokan messzebbre menekültek az Alföldre, főleg a Jászságba [17.], Egerbe, Gyöngyösre, Mezőkövesdre. Erre vonatkozó adatokra sikerült rátalálnom, később részletesebben is ismertetem.

A dézsma jegyzékben településenként, egyidőben egy, legfeljebb két Tajti családfő neve szerepel. Ebből arra következtethetünk, hogy a nagycsalád egyben adózott, és mindig csak a nagycsalád éppen aktuális feje, vezetője szerepelt a dézsmajegyzékekben. Ha valamely okból a nagycsalád megoszlott, pl. itt a Tajtiba való kitelepedés következtében, akkor marad a régi nagycsalád feje az eredeti településen, és az új nagycsalád telephelyen megjelenik egy olyan név, amely az eredeti településen nem szerepelt (hiszen ott nem ő volt a családfő).



A gömöri jobbágydézsma jegyzékben családnevünket (de a Tajti település nevét is, mely Daity-ként is szerepel) igen sokféleképpen írták. Az alábbi harmincegy változatot figyeltem meg ú.m.:


Taiithj, Taithi, Taithj, Taithy, Taithÿ, Taiti, Taitj, Taitthy, Taitty, Tajthy, Tajti, Tajtj, Tayti, Taytÿ, Taÿth, Taÿthi, Taÿthy, Taÿthÿ, Taÿti, Taÿtj, Taÿtthÿ, Taÿtÿ, Thaithj, Thaiti, Thaitit, Thaity, Thajthy, Thayti, Thayto, Thaÿti, Thaÿthy.


Annak, hogy a családnevünk, de a települések nevei is, köztük a Tajti nevű településé is, a legkülönbözőbb alakban kerültek leírásra nyilvánvalóan az az oka, hogy ebben az időben nem létezett egységes helyesírási szabályzat. A területet, a neveket nem ismerő, valószínűleg idegen anyanyelvű dézsmaszedők a hallottak után, egyéni elgondolásuknak megfelelően írták le a neveket egyszer magyaros, de sokkal gyakrabban latinos írásmódban, hiszen a dézsmajegyzékeket is döntő többségükben latinul írták.

Az 1638-at követő években a gömöri dézsmajegyzék hiányos. 1641-től Ceredet, Óbástot és Hidegkútot Gömörből újból Nógrád megyéhez csatolták [27.], ennél fogva a gömöri dézsmajegyzékben a Ceredre vonatkozó adatok itt már különben sem szerepelhetnének. Nógrád megyei jobbágydézsma jegyzéket az Országos Levéltárban viszont nem találtam. Így ezen adatok Ceredre vonatkozóan sem álltak rendelkezésre.

Amint már említettem, a jobbágydézsma jegyzékben csak a nevek és a beszedett adók nagyságai szerepelnek, így belőlük sajnos a rokoni kapcsolatokat, a gyerekek számát és nevüket megállapítani nem lehet. A rokoni kapcsolatokra utaló, ezen időszakból származó írásos emlékeket eddig még nem sikerült felderítenem. Erre esetleg a már említett felvidéki anyakönyvek feldolgozása nyújthatna segítséget, amennyiben azok ezen időszakra vonatkozó adatokat tartalmaznának.

Détér plébániája ezen időben valószínűleg Gesztete volt, melynek szlovákiai neve Hostice , míg Cered a saját plébánia megalapításáig az egyházasbástí (Nova Bašta vagy Kapolnaja Baŝta) plébániához tartozott , annak volt leányegyháza (filialae), amíg saját temploma nem lett. Tajtiból is ide jártak át ünnepek alkalmával, illetőleg esketésekre, keresztelőkre. (A térség a Lórántffyaknak volt az ősi birtoka.) Sajnos a szlovák területen, a plébániákon csak 1919-től kezdődően állnak anyakönyvek rendelkezésre. Azt, hogy a régi anyakönyvek hol vannak, mi lett a sorsuk, illetőleg mely időszakra vonatkozó adatokat tartalmaznak nem sikerült felvilágosítást kapnom. (lehet, hogy ezen időszakban még nem is vezették az anyakönyveket, jóllehet az 1563-as tridenti zsinat már kötelezővé


tette ). Talán a mormon egyház támogatta mikrofilmezés mindezek tisztázásában segítséget nyújthat majd. A közel múltban kapott felvilágosítás szerint Egyházasbást anyakönyveinek mikrofilmjei máig nem kerültek átadásra.

A gömöri jobbágydézsma jegyzékeken túlmenően feldolgoztam az Országos Levéltárban megtalálható 1634. és 1635. évi Conscriptiones Portarum összeállításokat, vagyis a telek összeírásokat is [30.]. A Conscriptiones Portarum-ban csak a települések neveivel találkozhatunk, szinte ugyanazon írásmódban, mint ahogy a dézsmajegyzékben is szerepel. Ezen összeírásnál a családneveket nem találtam.


4. Taitÿ Balázs nemességet szerez a családnak


Nagyapám korábban már említett összeállításából, valamint Nagy Iván [26.], dr. Forgon [11.], Orosz [28.], Siebmacher [43.], Kempelen [23.], dr. Scheftsik [42.], valamint dr. Soós [45.] könyveiből részletes információkat szerezhetünk arra vonatkozóan, hogy:


Tajti Balázs a jobbágyság alól magát felszabadította és 1649. május 10-én Pozsonyban III. Ferdinándtól, a királynak tett érdemeiért nemességet, címert és oklevelet kapott,


melyet Gömör vármegye ispán választó székében, Rozsnyóbányán hirdettek ki 1649. augusztus 10-én. (OL. C 1372. sz. mikrofilmen szereplő jegyzőkönyv.). Kempelennél [23.] nyilvánvalóan téves közlés alapján az szerepel, hogy a címeres levelet 1663. júl. 16-án kapta Balázs. (dr. Tajthy Mária doktornő birtokában lévő címer rajzon is ez a dátum szerepel). Talán közös a forrása ezen tévedésnek (Lásd a Függelék 7. is.).

Egyes irodalmi forrásokból arra is nyomot találtam, hogy hol, és kiknél kereshető az oklevél. Orosz [28.] szerint

„az eredeti armális Jászapátiban van a családnál”,

míg Siebmacher [43.] meg is nevezi, hogy

Orig., 1883 im Besitz des Albert v. Tajthy in Apathy.
vagyis,

(az eredeti 1883-ban Apáthyban, nemes Tajthy Albert birtokában van.)


Tajthy Albert leszármazottait sikerült Budapesten megtalálnom, és mivel a család férfiágon kihalt, a nemesi oklevelet, melyet 350 éven át gondosan megőriztek, 1994. karácsonyán, több régi irattal együtt, melyek között az oklevél régi fordítása, peres irat anyagok, redemptiós igazolások stb. is szerepeltek, további megőrzésre rám bízták. Az igen elöregedett, töredezett bőrön lévő oklevél képét az 5. ábrán mutatom be. A felvételt az újabban már rendelkezésre álló digitális fényképezési technikával készítettük, mivel az igen erős, és viszonylag tartós fényt igénylő szkenneléssel, vagy pedig vakuval történő hagyományos fényképezéssel a fakult oklevélnél nem próbálkoztam, mert ezzel esetleg meggyorsítanám a festékek, a tinta további oxidálódását. Szóba jöhetne az anyag restaurálása is, de ez hihetetlen sok pénzt igényelne, és bizalmi kérdés. Így a további fakulás megelőzése, illetőleg lassítása érdekében, az oklevelet és a régi iratokat, sötét, száraz helyen tárolom. Külön bemutatom az oklevél azon részletét a 6. ábrán, ahol a családnevünk (Blasij Taitij) is szerepel, míg a 7. ábrán, az oklevélen szereplő címerünket láthatjuk.

A 6. ábrán jól kiolvasható a név Blasij Taitij (jelenlegi olvasatban Blasii Taitii), amely a latin szövegben ragozott formában részeshatározóként (dativus) fordul elő, vagyis magyar jelentése: Tajti Balázsnak, Tajti Balázs számára, részére. Látható az ábrán továbbá Albert, és felesége Ilona neve, valamint az utolsó sorban Mihály és felesége Erzsébet neve. Tajthy Balázs nevénél is megfigyelhetjük, amint már erről korábban írtam, hogy ezen időben a szóvégi i-t j-nek írták és így ij egymás mellett írott szövegben ij -nak, vagyis ÿ látszik. A neveket tartalmazó latin mondathoz a későbbiekben még részletesebben is visszatérek.

Az oklevél (armalis) eredeti, latinul írt szövegét az előzőekben is már említett gombásodás, elhalványulás, kifakulás, töredezések, és bőr hiányok miatt nehezen, ill. helyenként egyáltalán nem lehet olvasni. Ezért a latin szövegének korai, valószínűleg a XVIII. sz. elején készült fordítását, melyet az oklevéllel kapott régi iratok között találtam, a következőkben az eredeti helyesírás megtartásával bemutatom. Még az oklevél átadása előtt leírhattuk egy állítólag az ezerkilencszázhúszas években Apátin működő latin tanár által készített fordítást. Annak szövege azonban igen eltér a XVIII. században készítettől. Ahol az oklevél latin szövege jól olvasható, ellenőriztem a XVIII. sz.-i fordítást, és azt az oklevél szövegének megfelelőnek találtam. A XVIII. sz.-ban készített fordítás eredeti alakban a Függelék 14.-ben látható.

Az oklevél szövege “Tajty Balázsnak hűségét és hűséges szolgálatait figyelembenvéve” adja meg a nemesség elnyerésének indokaként. Az oklevélen szereplő címerképben a griff szerepel, amely a sas és az oroszlán kombinációja, az oroszlán pedig általában a bátorság és a harciasság jelképe. Ezt még kiemeli a griff kezében lévő kard is, így ezekből a nemesség megadásának okára lehetne esetleg következtetni, melyek így együttesen, a törökkel való háborúskodásban véghezvitt vitézségre, hőstettre utalhatnak [5., 20.]. Mi lehetett ez a hőstett, valamint hol és mikor hajtotta végre? Ez az oklevélből nem derül ki. Hasonlóan nem találtam erre vonatkozó anyagot az Országos Levéltárban sem. Talán az udvari kancellária iratai között, melyeket részben Pozsonyban őriznek,

vagy a bécsi Hofarchiv-ben lehetne erre feleletet kapni, ha megmaradt az előterjesztés és a jóváhagyási jegyzőkönyv, ugyanis ezen időben már írásos folyamodványban kellett címer és a nemesség megadását kérvényezni .

Az oklevélen lévő családi címerünk a Siebmacher [43.] könyvében szereplő, ábrázolat alapján készítve, a 8. ábrán látható. Az ábrán a címer színezése az oklevélben és a különböző korabeli iratokban szereplő leírásoknak felel meg. Nagyapám az előzőekben már említett összeállítással együtt, minden gyermeke és testvérei számára elkészítette - előttem ismeretlen forrás alapján- a nemesi címert, melyet a Függelék 7.-ben láthattunk. Ez az eredetitől lényegileg csak abban tér el, hogy a kard végén egy török fej szerepel.

Az oklevél szövegét a XVIII. sz.-ban készített fordítás alapján a következőkben ismertetem. Megtartottam a fordításban szereplő eredeti írásmódot, és a jelenleg érvényes helyesírási szabályoknak megfelelően sem javítottam át:


”Tajty famillia Armális levél, megmagyarosítva:”

“Mi Harmadik Ferdinánd, Isten kegyelmébül választott római császár és Németország mindég felséges Császára, Magyar; Cseh Dalmát Horváth, Tótország Ráma Szerbia Galiczia Ladomeriee Cumánia, és Bolgárország, Sat, országok királlya, Ausztria főhercege; Morvaország örgrófja, Luxenburg felső és alsó Slézia Wirtemburga, és Théka hercege Svevia fejedelme; Habsburg, Ferret, Kiburg és Görcz Grófja, Alsatia landgrófja, Anasura feletsi római szent birodalom markgrófja Burgéria s mindkét Lusatia ura, Slavónia Navi-évpart és Salzburg örgrófja Sat; emlékül ajánlyuk jelenlevelünket, s tartalmánálfogva jelentvén mindeneknek kiket illet; hogy Mi valamint némethiveink felségünk elé az iránt, terjesztett legalázatosabb kérelmére; úgy hivünknek Tajty Balázsnak (latin szövegben Blasij Taitij) hűségét és hűséges szolgálatait figyelembenvéve és megfontolva, mellyeket ő előbb Magyarországunk szent koronája, késübb felségünk iránt külömböző helyeken, és időben hüségesen tanúsított, és tellyesitett és jövöbenis tanusitani, és tellyesiteni fogadja; midöntehát ezért, úgy Királyi kegyelmünk és kegyességünkbül, melynélfogva mindazokat, kik Irántunk s a kereszténység iránt érdemeket szereztek s vitézség kifejtésére törekednek; boldog emlékü elödeinknek, Magyarország királlyainak példáját követve, vitézségök bizonyos jelvénnyeivel, mellyek öket nagyobb tettekre buzdithassák feldisziteni szoktuk ennélfogva ugyanazon Tajty Balázst és általa Zsófia hitvessét, András és Ambrús fiait, és Orsolya leánnyát, nem külömben Albert és Ilona hitvessével, Ádám és Farkas fiaival, és Anna leánnyával; ugy szinte Péter Ersebbet hitvessével, György és Demeter fiaival, és Ersébbet leánnyukkal; végre Mihályt Ersébbet hitvessével Anna és Katalin szinte Tajty leányokkal, test és vérszerenti fivéreit, Királyi teljhatalmunknál fogva, és különös kegyelmünkbül, nemtelen állásuk és állapottyokbúl, melyben jelenleg létezni mondatnak, kiemelvén; Magyar Országunk, és hozzákapcsolt részeinek, igaz nemesseink karában és számában felvétetni; s azokközé számláltatni és hozzáiratni, elhataroztuk, bele eggyezvén, és biztos

tudomásunk és elhatározott indulatunkbúl megengedjük; hogy ök mostantúl fogva ezután jövö és örök idökben mindég mindazon kegyelmeket tisztességeket, megengedett, szabadságokat jogokat, kiválcságokat, és mentelmeket, mellyeket Magyar Országunk többi régi, s kétségben nem vont nemesei élveztek, s azoknak örvendeztek, s mostis élveznek és örvendenek, ök is használhassák, élvezhessék, azokat birhassák és azoknak örvendhessenek; úgy szinte valamennyi örökösseik, és utódaik, használhassák és birhassák; Mely irántok tanúsitott kegyelmünk kegyességünknek és vonzalmunknak bizonyságáúl, valódi és kétségben, nem vont nemességnek jeléül ezen fegyver; vagyis a nemesség jelvénnyét tudni illik, fen álló katonai czimert, melynek égszinü alapját elfoglaló zöldmezöben hátsó labaira felegyenesedett, kiterjesztett szárnyakkal tátot szajjal, kiöltöt vereslö nyelvel előrekinyujtott előlábakkal, a bal láb karmai ragadásra nyitvák, jobbikban pedig egyenes kardot tartó, és azt elő vivő termeszetesen ábrázolt Griffmadár látható; A Czimer felsörésze, az alsó pajzra tamaszkodó, alsóhoz mindenben hasonló, Grifmadárat elö tüntet (: s következik a Czimert ékesitöszinek, és czirárdák leirása, mit az eredetiröl kopotsága miatt leolvasni lehetetlen:) a mint mindezek jelen levelünk elején, festesz keze és müvészete álta, tulajdon szinekkel világosabban lefestve látszanak – ugyan azon Tajty Balázsnak, és általa elébb nevezett személlyeknek, és azon valamennyi örökösseiknek, s utodainak kegyelmesen adatni és megengedni határoztuk, és biztos tudomásunk, és elhatarozásunkbúl megengedvén, hogy ök mostantúl fogva, késöbb; és jövö örök üdökben, mindig ezen Czimert vagyis a nemesség jelvénnyét, mondott Magyar Országunk, s más nemesseinek; szokása  szerént ugyanazon, kiváltságok, jogok megengedett, szabadalmak, és mentelmek alatt, mellyeket amazok vagy természettül vagy szokásbúl használtak ,és azoknak örvendettek, s mostis használyák és örvendenek, mindenütt a harcokban, és viadalokban, háborúkban kopja s torna játékokban, párbajviadaloknál, s minden más bármelynemü katonai gyakorlatoknál, valamint pecséteken, vitorlákon Kárpitokon, aranygyürükön, zászlókon, pajzsokon, sátorokon, házaikon - s sirjaikonis, általlában pedig, minden dolgok, s hadiválalatok nemeiben valódi ösi s öszinte nemesség czimével, mellyelöket kitüntetvén és fediszitvén mindenek által, legyenek bármi nemü rangu, állapotú és előkelökis, öket ollyanoknak mondatni, nevezztettni, tartani és elismertetni akarjuk és parancsoljuk, hogy hordozzák és viseljék és azt örökké használhassák, élvezhessék, annak örvendhessenek és birhassák mind kétnembeli valamennyi örökösseik és utódaik, is használhassák és birhassák, jelenlevök erejénél fogva nemesünknek ezennel adományozzuk és megengedjük-  Mely dolognak örökemléke és erejéül, a függöben titkos pecsétünkkel, mellyet mint Magyarország királlya használunk - megerössitett kiváltságos jelen levelünkket, ugyan azon, Tajty Balázsnak, és általa, nevezett szemellyeknek és azok mindkét, nembeli, valamennyi már született s ez után születtendő, örökösseinek és utodainak, kegyelmesen adományozni, és megengedni elhatároztuk; Kelt kedveshivünk Tisztelendö választott nyitrai Püspök, s ugyanazon vármegye örök választott Föispánnya és Magyarország udvari fökorlátnokúnk Selepcheny György kezei által királyi Pozsony várunkban az úrnak ezerhatszáz negyvenkilenczedik évében, Május ho 10 dik napján Róm országaink harmadik Magyar Sat orszagaink, huszonegyedik Csehországnak huszonkettedik évében Jelen vóltak fötisztelendö, és Tisztelendö urak és Krisztusban Atyák: Lippay György Esztergomi, Pusky János választott kalocsai, Bács kanonilag eggyesitett görög föegyházmegyék

Érsekei, Kisely Benedek választott egri mondot Selepcheny György, választott nyitrai, Zongoi Zsigmond, választott varadi, Petreach Péter; választot zágrábi Simádi Istvány, válasz Erdélyi Secheny György, vál, veszprenyi Hoffman Pál, válasz pécsi, Draskovich György, vál, Györi, mondott Pusky János, vál, váczi Mariany Péter, vál, szerémi testvér Morovich György, vál. finini, Tarnóczi Mátyás, vál, csanádi testvér de Santa Petranella chrysostom János, vál, resenoi, Fracisci András, vál, Zengi és Modrusi püspök, Egyházaikat Szerencsésen kormányzó Püspökök; Továbbá, Tekintetes és Nagyságos grof Erdödi Pálfy Pál emlitett Magyarországunk nádora, Királyi Curiánk biróihivatal üres lévén, gróf Zrinyi Miklós mondott Dalmát-Horváth, és Tóthországaink, bánja, gróf Chayaki Istvány, udvarmester; mondott, Zrinyi Miklós lovászmester; gróf mogyorókeréki Erdödhy György, kamarás; gróf fátai Chak László ajtónálló, gróf Batthány Ádám asztalnok, gróf ghymesi Forgách Ádám pohárnok, gróf Nádasdy Ferenc tárnokmester és mondott erdödi Pálffh Pál pozsonyi gróf; és több más Magyarországunk vármegyeurai és zászlossai, Ferdinand mk; Selepcheny György mk; nyitrai Püspök. Orosy György mk,”


Az oklevél alsó, felhajtott szélén, a jobb oldalon, látható a kézzel írott un. kihirdetési záradék (5. ábra), mely 1526-től kötelezően szerepel az okleveleken, azt igazolja, hogy az adományban részesülő a lakhelye szerinti megyegyűlésen az adománylevelet bemutatta, ott azt kihirdették, és a kedvezményezettet a megyei nemesek sorába felvették [71.]. A szöveg fordítása, szintén az eredeti helyesírás megtartásával a következő:


“Ezerhatszáznegyvenkilenczedik évben augustus hó l6 dik napján Rozsnyóbánya, Mezővárassában Gömörmegye választó gyüllésében, jelen katonai fegyver jelvényei, vagyis ö csász s királyi felségének fent Czimzett kiváltságos nemesei, levele nemzetes Tornallyay Márton alispán úr, és nemzetes ifijabb Tibay György, Dapsy Miklós, Losonczi János és Bodon megyének választott szolgabirái, tisztviselö urak alatt, az aláirt személlyeknek a tekéntetes vármegye szine elé, tett irásbeli jelentésével beterjesztettvén, és bemutattatván, ünnepélyesen, fenthangon, és érthető szóval, kihirdettek és közétettek nevezett megye hites jegyzöje Deörij István mk. által;”


Mivel a későbbi iratoknál a nevekben eltéréseket találtam, az oklevél neveket felsoroló részének eredeti latin szövegét a következőkben adom meg:


“Blasium Taity ac per caim(?) Sophiam consorcii Andream et Ambrosium filios ac Ursulam filiam nec non Albertus cum Helena consorte Adamoq Wolphango fillis ac Anna eorum filia, atqe Petrum cum Elisabetha consorti Georgio et Demetrio filijs ac Elisabetha itidem filia: deniqe Michaelem cum Elisabetha consorte ac Anna et Catharina omnio Taity filiabus fratres carnalis…..”

Az oklevél szövegének áttanulmányozása alapján rekonstruálható, hogy a nemességet


Tajti Balázs, felesége Zsófia, fiai András, Ambrus, leánya Orsolya;
Albert, felesége Ilona, fiai Ádám, Wolffgang (Farkas), leánya Anna,
Péter, felesége Erzsébet, fiai György, Demeter, leánya Erzsébet, illetőleg
Mihály, felesége Erzsébet, leányai Anna, Katalin,
valamint minden Taiti gyermek és vérszerinti testvér,

az, hogy meddig terjedt a vérszerinti testvér (rokon) kiterjesztés, ezen szöveg alapján nem volt megállapítható. Az azonban mindenképpen figyelembe veendő, hogy a nemesség megadása után sem Détéren, sem Tajtiban Tajtiak többé nem szerepeltek a jobbágy dézsma jegyzékekben.

Dr. Tajthy Kálmán adatgyűjtésében úgy szerepel, hogy Mihály Balázsnak, Albertnak és Péternek a féltestvére, aki apjuk második házasságából származik, hogy ezen megállapítás milyen forráson alapul, honnét származik, és a valóságnak megfelel-e, vagy csak szájhagyományon alapul, nem sikerült kiderítenem.

Az előző fejezetben ismertetett gömöri jobbágydézsma jegyzék feldolgozása alapján valószínűsíthető, hogy a détéri illetőségű Balázs és testvérei a korábbi időkben Détérben adózó Antal gyermekei, és rajta keresztül János leszármazottai. A dézsmajegyzékben János 1591-1608, Antal pedig 1611-1638 évek időszakában szerepel. Figyelembe véve az e korban általánosan alacsony átlag életkort, esetleg az is előfordulhat, hogy azonos keresztnévvel, több személy is szerepelhet, de ez szintén nem derülhet ki a dézsmajegyzékből.

Az Országos Levéltár C 1371. sz. filmén [31.]. az 1649. augusztus 16-i rozsnyóbányai közgyűlési jegyzőkönyvben utalást találhatunk arra, hogy a nemesség ellen felszólaltak. A jegyzőkönyv idevágó részletét a 9. ábrán láthatjuk, míg szövegét az eredeti írásmódban mutatom be:

“Egregii Michael et Stephanus Beretky solenniter prostaretur de et super eo. Mivel Ragaly Ferenczné asszonyom eő kegyelme, nemzetes Bodo Mária Asszony, töb egy testver attyafiaival edgyüt ezen Geömör varmegeben Deterben lakozó jobbagyt (az amellyek ezen protestansokatis de jure sucessoris illetnek) Tayti Balast, Mátyást, és Pétert bizonyos summa pentz vevenfel tülök az jobbagysagh alol föl szabadította, és ad nobilitandum Eö Felsegenek Commendalvan azon jobbagyok armalist is extrahaltanak ezen protestansoknak nagy károkra es jussoknak periklitálására. Mint hogy ezert azon megh nevezet Tayti Balas, Matyas es Peter Eö Felségetül extrahált armalis leveleket ezen nemes Geömör varmegenek ispan valasztó székiben publikáltattak az felül megh irt protestansok nemességek ellen contradicalnak, ugy hogy jövendőben azon summat, az amellyen magokat azon jobbagyok feöldes asszonyatul megh valtottak be vevén magukhoz avagy eörökségekhez hozza nyulhassanak es el foglalhassak, az minthogy elis akarjak foglalni es magokhozis hozza nyulni. De quo iterumatque iterum protestantur et pro futura cautela locus prestatoris et comitatu sibi extradari atque concedi postulant.”

 
A nemesi oklevél kihirdetésének napján, a nemesség elleni felszólalásból megtudhatjuk, hogy földesuruk, Ragály Ferencné, Bodo Mária asszony “bizonyos summa pentz vevenfel tülök” okán szabadította fel őket a jobbágyság alól, amely pénzben nem részesítette rokonait, akik ez ellen törvényi úton felszólaltak. A XV. sz. óta gyakorlat volt, hogy a földesurak egyes jobbágyaikat katonai, telepítői vagy más szolgálataik fejében, esetleg pénzösszeg lefizetése ellenében földesúri terheik egy részétől, vagy egészétől felszabadították, és így az egységes jobbágy osztályból kiemelték [47.].

Az is megállapítható a bemutatott jegyzőkönyvből, hogy az ebben szereplő nevek nem egyeznek meg teljesen a nemesi oklevélben szereplő nevekkel. Itt Balázs, Mátyás és Péter szerepel (Albert miért nem?), míg az oklevélben Balázs, Albert, Péter és Mihály szerepelnek, mint testvérek. A szöveg mindkét esetben igen jól olvasható, tehát vagy az lehetséges, hogy a jegyzőkönyvet író a latin Michael (Mihály) illetőleg Mathias (Mátyás) neveket összecserélte, vagy pedig Mátyás a rokonság, oklevélben név szerint nem sz ereplő tagja?



Ezen bizonytalanságot nem sikerült egyértelműen tisztáznom, de amint a későbbiekben más feltalált anyagokat is bemutatok, valószínűsíthető, hogy ebben az iratban inkább elírás a Mátyás név, és Mihálynak kellene szerepelnie. (A 10. ábrán lévő jegyzőkönyvben is Mihály szerepel!).


A közgyűlési jegyzőkönyvek további feldolgozása során további részleteket is sikerült tisztáznom. A 9. ábrán bemutatott per tovább folytatódott, és az 1656. évi közgyűlési jegyzőkönyvekben, a C 1372 sz. mikrofilmen [31.] a következőket találtam (az eredeti jegyzőkönyv idevonatkozó részletét a 10. ábrán mutatom be):

A 10. ábra szövege:

“Anno Domini 1656 die 11. Mensis Januarii. In sedia commitatus Gömöriensis in oppido Pelsöcz celebrata; Nemes Molnár Gáspár felesége, Nemes Bodi Sophi asszony solemniter protestál azon; mind ez el múlt esztendőkben melynek imár hét avagy nyolc esztendeje volna, Nemes Ragalÿ Ferencz Ur házastársa Nemes Bodo Mária asszony és Néhai Bodo György Uram Relictája, Hamus Anna asszony leánya Bodo Susanna és Fia Bodo Mihály képekben, ezen Nemes Gömör vármegyében Deter nevö faluban lakós és azon domina protestánssal osztály szerin közös Tajti Balás, Péter, Albert és Mihály nevö jobbágyokat azon domina protestansoknak nagy kárára három száz magyar forintokért megh szabadositattak azon domina protestansnak semmit sem adván belöle mindez mai napigh. Annakokaért iterum atqi iterum solenniter prestál hogy azon meg nevezet Taiti Balas, Péter, Albert és Mihályékot szabad és nemes embereknek agnoszkálni nem akarja seöt eö Felségétöl intestált armalisoknak is in omnibus functis contradikal, és magok személyekhez mint eörökös osztatlan jobbágyokhoz hozzájuk nyulni és valahol találtatnak meghis fogatni el nem mulasztja. Eztis declarálván, hogy ha szintén az megh nevezett attyjafiak az domina Protestans nevét fassionalisokban inseráltak és al pecsétet ütöttek is volna rea az aö nevében, mint hogy akkor az domina Protestáns in capillis vala, mikor megh szabadultak az megh nevezet három száz forintokat föl vöttek in omnibus functis azon áll pecsétet és azon fassionálisban inserált nevét és subcripcioja ha volna, revocállya… (egy szó olvashatatlan)…, et annihilálya, testimonalist kiván mind ezekröl.”

Ezen közgyűlési jegyzőkönyvből, amikor is a földesúri család pereskedik, hogy a Tajti Balázs által fizetett pénzösszeg nem került közöttük szétosztásra, megállapíthatjuk, hogy a Detéren lakó

„jobbágy Tajti Balázs magát, családját és atyafiait 300 magyar forintért a jobbágyság alól felszabadítatta”,

vagyis az ebben a korban szokásos társadalmi mozgásnak megfelelően, szabadságukat pénzért megváltva kerültek ki a jobbágysorból. Az említett háromszáz magyar forint igen nagy összeg ebben az időben, hogy honnét származik, nem derül ki. Sikeresen gazdálkodott volna, illetőleg át tudta menteni vagyonuk egy részét a menekülésükkor,

vagy pedig azt a korra jellemző módon, katonáskodás során szerezte, a töröktől zsákmányolta? Érdemes megemlíteni, hogy a 10. ábrán bemutatott jegyzőkönyvben a keresztnevek egyeznek az oklevélben szereplőkkel.


A nemesi oklevélből és az eddig bemutatott iratokból nem derült ki, hogy nemességgel együtt birtokot is kaptak volna. (Ez csak az egri káptalan később ismertetésre kerülő iratából derül ki!) Nem következett automatikusan ugyanis, hogy a jobbágytelekből nem adózó nemesi telek lett. A birtokot nem kapott nemeseket un „armalistáknak” nevezték, vagyis csak címeres levéllel rendelkező nemeseknek [71.]. Ebben az időben településeknél a belső telek nagysága akár nemesemberé volt, akár jobbágy lakta 250 és 650 négyszögöl között ingadozott. Utcai homlokzata 30-150 m széles volt, és amennyiben építménnyel (sátor, putri, v. putriház lehetett) is rendelkezett, fundusnak (beltelek) nevezték. Amennyiben nem állt rajta építmény, úgy akkor egyszerűen csak telek volt a neve [55.].

Szintén az oklevéllel együtt megkapott régi iratok között található egy 1662-ből származó, Kassán kelt, egri káptalani iratnak az 1734. évbeli másolata. Az irat az előzőekben említett pereskedés lezárását jelenti, amikor is az 1656. évi közgyűlési jegyzőkönyvben megemlített felek megegyezéssel zárják le a pereskedést. Az anyagból kiderült, hogy a nemesi oklevéllel együtt, vagy a megváltásukért fizetett háromszáz magyar forint ellenértékeként ingatlant is szereztek. Az egri káptalani irat a Függelék 15.-ben látható.


A jegyzőkönyv szövegét az eredeti írásmód megtartásával adom meg:

“Mi Egri Káptalan adgyuk emlekezetül minden rendbelieknek az kiknek illik ez mi Levelünknek rendiben. Hogy Nemzetes Regáli Ferenc uram maga és Felesége Nemes Bodo Mária Asszony és maradéki képekben egy részrül, más részrül peniglen Bodo Susanna magas ura Regali Kristof s maradéki képekben, harmadik részrül is Bodo Sophia Asszony és Ura Molnár Gáspár maradékival edgyütt, az meg nevezet személlyek edgyezö akarattyokbol Országunk törvénye szerint valo oltalmot és evictiot minden vér szerént valo Attyafiainak Rokonaiknak mostani Fiainak Leányainak és ennek utánna Isten kegyelmességébül Leendöknek az kiket ez alol meg irt dolog most vagy jövendöben illethetne akár mi modon magokra válalván és assumálván maguk io akarattyokbul elöttünk élö nyelvekkel valván az immár felül declaráltatot mind két ágon lévö személyeknek concensusokbol Nemes Gömör vármegyében Déthe nevü faluban lakozo Tayty Péter, Tayty András, Tayty Mátyás, Tayty Mihály és Tayty Albert nevü jobbágy embereket és azoknak mind két ágon lévő maradekokat, az jobbágyságnak terhe alol Három Száz Magyarj Forintokért, másfél házhely után valo minden névél nevezendö pertinentiaival és hozá tartozando accidentiakkal, ugymint Szánto földeivel, Rétejvel Erdeivel, Mezeivel, egy szoval minden nével nevezendö és azon már megnevezet másfél ház helyhez tartozando hasznaival és jövedelmével egyetemben az felül specifikált személyeknek teljes annuentiáiokbúl eximalta et felszabaditotta és meg nemesitette fiurul fiura és nemzetségrül nemzetségre illyen conditiok alat, hogy ha az felül meg nevezet Bodo familia és annak maradeki is akár mely részrül való Attyafiai az kiknek képekben terheket, vélek edgyüt meg nevezet Reguli Ferencz magukra vállalta volt és asszumalta most immár a mi felül specifikalt személyek magunkra és mind két ágon lévö maradékinkra asszumaltuk Ezen exemptionalis levelet csak legkisebk Punctumiában is violalnök és az nemesi szabadságban meg nem tartanánk és oltalmaznánk, az immár gyakran meg irt szemellyek akarattyukbúl adunk tellyes hatalmat ezen Gömör vármegyének akkorbeli vice Ispánnyának Szolga biráival edgyüt, hogy satrem vigore praesentium csak magok házokrúl is ki jöhessének és Három száz magyari forintokig ioszagunkbúl vagy marhainkbúl igazat és satisfactiot vehessenek nem használván semminemü törvénybéli remediumunk úgy mint Aratás, Szüret, Ország gyülése, Had és octáváknak ideie az Biráknak evictiot szabadosan valo exegválásban. Melynek nagyob bizonságára és állandob voltára attuk ezen Authencialis levelünket, hiteles pecsétünkkel, meg erössitvén. Actrim Cassovia die 20 Juny Anno Domini Millesimo sexmo sexagesimo secundo.“

Ezen káptalani iratban Balázs neve már nem szerepel. Ez érthetetlen, ugyanis amint a következőkben bemutatom a közgyűlési jegyzőkönyvekben feltűnik még a neve ebben az időben, tehát az 1662. ill. 1663. években még élt. Ugyanakkor Mátyás és Mihály is szerepel, mint Balázs testvérei, illetőleg azoknak a gyerekei. Az, hogy Mátyás melyik ághoz tartozott, eddig nem sikerült kideríteni, esetleg ugyanolyan elírás lenne a név, mint amely már említésre került? Forgonnál [11.] feltüntetett családfánál (amelynek alapját nem sikerült még kiderítenem) szerepel egy Mátyás, azonban mint Albert, Farkas nevű fiának az unokája, így semmiképpen sem ő szerepelhetett az 1662. évi iratban. Szintén az

OL C. 1372 mikrofilmen [31.] szereplő megyei közgyűlési jegyzőkönyvek szerint Balázs 1662-ben 40 év körüli (1662. június 14-i jkv.) 42. sz. fólión „9. tanú Deterben lakozó Tajti Balázs nemes személy annorum 40”, a 104. sz. fólión „Deterben lakozó Tajti Balázs nemes személy annorum 40 vagy 70 (olvashatatlan!) azonban az 1663. febr. 28-i jkv. szerint a 18. tanú “Deterben lakozó Tajti Balázs nemes személy 60 annorum”, vagyis 60 éves. Szintén ez szerepel az 1663. május 28-i jkv.-ben “3. tanú. Tajti Balázs nemes szemely annorum 60.” Igazán nehéz elfogadható adatot szerezni tehát koráról.

Figyelembe véve, hogy testvérei ezen időben 28, ill. 30 évesek (lásd később), inkább a negyven éves kor valószínűsíthető. Így 26 év körüli volt, mikor nemességet szerzett, és 18 év körüli, mikor András fia születhetett. Ennek megfelelően semmi esetre sem lehet azonos az 1581. évi dézsmajegyzékben szereplő Balázssal (Blasius), esetleg annak leszármazottja volna?

Ezen időben, 1662. körül, Balázs fia András 22 éves „5. tanú Tajti András ugyanott lakos nemes személy annorum circa 22.” (1662. szept. 22-i jkv.OL. C1372. 40.- 41 fólió), Albert 28 éves (1664. év 190. fólió), azonban az OL. C1372 sz. filmtekercs 1663. febr 28-i jkv. szerint a 19. tanú „Deterben lakozó Tajti Albert nemes személy annorum 20” és az 1663. május 28-i jkv. (OL. C 1372. filmtekercs) szerint „Deterben lakó Tajti Mihály nemes személy annorum 30.”, és 3. sz. tanú, „Tajti Balázs nemes személy annorum 60”, akik ebben az időben még mind Detéren éltek. Balázs Péter nevű testvéréről nem találtam további adatokat.

1662-1663 körül a nemességet kapó Tajti-Tajthy-ak tehát még Détéren éltek. Nem sokkal ezután a térségben bekövetkezett események (esetleg a Thököly-féle felkelés) következtében innét eltávoztak, vagy elmenekültek, és amint a későbbiekben ismertetni fogom, Egerben, Mezőkövesden, Gyöngyösön jelennek meg. Ki tudja még hová kerültek, amelynek nyomát nem sikerült fellelnem. A régi iratok, valamint Forgon [11.] és dr Tajthy Kálmán gyűjtésének megfelelően Balázs, és testvéreinek közvetlen családját és azok megállapítható leszármazottait a 11. ábrán mutatom be.

Balázsnak, és a testvéreinek unokáira és későbbi leszármazottaira Forgonnál található adatokat bizonyos fenntartásokkal kell kezelni, ezért kis betűkkel jelöltem ezen adatokat az ábrán. Ugyanis általam nem fellelhető forrásokra utalnak, melyeket nem tudtam ellenőrizni. Sajnos több esetben az irodalomban szereplő születési, családi adatok nem teljesen ellentmondás mentesek, ezért ellenőrzésük, lehetőleg az egyházi anyakönyvek alapján, indokolt volna. Balázs és testvérei 1649-ben olyan korúak lehettek, hogy további gyermekeik is születhettek, azokon túlmenően, akik az oklevélben  szerepelnek. Ezekről azonban csak a régi egyházi anyakönyvekből suerezhetnénk felvilágosítást, amennyiben sikerülne azokhoz hozzáférni.


András felesége:            Farkas gyermeke:Jakab, annak        György gyermekei:
Forgách Anna,1665                gyermekei                András, Mihály
Gyerek: Márton 1711                Mihály, Mátyás, Jakab, József        Mihály gyereke
             feleség:Szücs Orsolya        Forgon szerint                András
                                Forgon szerint
Ambrus felesége:
Kuthy Ágnes
Gyerekek: János 1670
                  Ferenc 1689
Dr.Tajthy Kálmán gyűjtése


Dr. Tajthy Kálmán részemre átadott gyűjtése szerint Mihály a Tajthy „ős” második házasságából származik . Mikori ez az ősünk? Hiszen Mátyás király oklevelében szereplő Tajthy György az első ismert ősünk, aki a családnevünket viselte, másrészt a vizsgált időszakban inkább Antalt lehetne annak tekinteni.

Az 1616-tól Tajti-ban adózó Tajti Imre nagy valószínűséggel Antal családjából származó valamilyen családtag, esetleg testvére lenne? Igen nagy valószínűséggel állítható, hogy Detérről költözött el, ugyanis ezen időszakban Tajti nevű adózóval csak Détérnél találkozthatunk.



5. Visszatelepedés Apátiba


A török megszállás idején számos jász család menekült a felvidéki várak oltalma alá és keresett nyugalmat a felvidéki községekben. Ezek utódai minden valószínűség szerint visszatörekedtek a jászságba, ahol különleges kiváltságaik voltak, és amelyeket csak a Jászság földjén élvezhettek. . A visszatérők valójában nem jövevények, hanem visszaszármazók voltak a jász földön [10.]. A korábbi hódoltsági területek lakatlanná vált részei ezen mikromigrációnak  a következményeként népesedtek újra. A török pusztítás miatt lakatlanná vált Jászság, de Nagykunság és a Kiskunság újratelepítésében is jelentős szerepet vállaltak a szapora jász családok.

A Jász-kunságot a török uralom vége felé érte a legnagyobb pusztulás. Ezen túlmenően a török az 1682-83. években a Rima-balog völgyet, ahol Detér is van, felégeti, a földek vetetlenek, éhínség van, 1691. és 1697. között egy évben sem vetnek, illetőleg később a területet a kurucok, majd pedig a labancok is sarcolják. Az érintett lakosságból, aki csak teheti, elmenekül. 1682-1700. évek között Détér és Tajti lakatlan. A távozásukat az is elősegítette, hogy a török Egerből való 1687. évi kiűzetése után, a kassai országgyűlés erőteljes nyomást gyakorol a népesség korábbi lakhelyére történő visszatelepülése érdekében [7.]. Így a jászság népessége főleg a Felvidékről vissza- ill. betelepültekkel szaporodott meg. 1687-től Nógrádból és Gömörből jelentős betelepülés, visszatelepülés történt a Jászságba, és a Pentz-féle 1699. évi felmérés (Conscriptio Jaszigum et tam Majorum, quam Minorum Cumanorum) szerint már (Jász)Apátiban (Possessio Jász Apáthy) található Andreas Tayti  és Wolffgangus Taiti  családjukkal együtt, akik mindketten détéri eredetűek (deteriensis) [14., 40.].

Amint az előzőekben említettem, a gömöri peres iratokból megállapítható, hogy az 1660-as évekig változatlanul Detéren laktak a korábban ott lakott Tajti-Tajthy-ak. Ezen idő után, különböző okok miatt pl. a törökkel való háborúskodás, a Thököly-féle felkelés, a kezdődő kuruc-labanc csatározások, azonban a térséget elhagyták, és innét, szinte csak véletlenül megtalálható helyekre távoztak. Azt sikerült megállapítani, hogy megjelentek Egerben, Mezőkövesden, Gyöngyösön, Apáthiban stb. Mivel a fellelhető adatok, igen hézagosak (pl. deteri származásúak), a keresztnevek alapján lehet egyes rokoni kapcsolatokra következtetni, azokat valószínűsíteni. Az Apátiba történő visszatelepedésre a Pentz-féle felmérésből következtethetünk, hogy eredetileg detéri származásúak (deteriensis), de, hogy a visszatelepült Farkas és András kinek az utóda, kinek a


gyermekei, csak feltételezhetjük, ugyanis anyakönyvi adatok hiányában egyértelműen nem igazolhatók, legfeljebb leszármazottaikat állapíthatjuk meg az 1698-től rendelkezésre álló jászapáti anyakönyvek alapján. Így Farkas (akinek ágáról mi is származunk) valószínűleg Albertnek (felesége Ilona), vagyis Balázs testvérének a gyermeke, hacsak a nagycsaládban nem volt egy másik rokonnak is Farkas nevű gyermeke, mely nem valószínű, de biztonsággal nem zárható ki. További probléma András, hiszen a jászapáti anyakönyvekben három is szerepel helyenként senior, media, illetve junior jelzéssel.

A 11. ábra alapján egyikük talán Balázs fia, másik kettő esetleg Balázs testvérének Péternek unokája illetőleg dédunokája? Ez azonban eddig szintén nem igazolható csak feltételezés, de számos más Tajti családnevű betelepedő is van Apátiban, akikről a tényleges rokoni kapcsolat nem állapítható meg. Arról nem is beszélve, hogy egy Pál nevű Tajti Mezőkövesden szerepel Orsolyával (Balázs lánya lenne?), majd feltűnik Egerben is egy Pál, ugyanaz vagy másik lenne?, és kinek a rokona, mert a Detérre vonatkozó megtalált iratokban Pál nevű nincsen említve. Igaz, hogy vagy huszonöt-harminc év időszakára vonatkozóan igen kevés, szórványos adat áll rendelkezésre. Ez idő alatt több Pál is születhetett, sőt fel is nőhetett. Talán az segíthetne a kérdés felderítésében, ha kiderülne, hogy a Tajti-Tajthy-ak miért hagyták el teljesen Détért az 1660-as éveket követően. Jó lenne tudni, hogy ez békésen történt-e, vagy harci cselekmények következtében, súlyos áldozatokkal, tragédiákkal kisérve vált szükségessé, mikor is érthetővé válna, hogy egy nagynéni menti magával valamelyik árván maradt unokaöccsét.

(Jász)Apátit 1391 február 4-i keltű oklevélben említik először és már ekkor Szűz Mária tiszteletére épített temploma volt. A török időkben többször elpusztult, lakóinak jelentős hányadát megölték, vagy pedig elmenekültek. A török Egerből való elűzése után alakítottak új parókiát 1694-ben, addig lelkész nélkül volt, ideiglenesen bejáró keresztelt, misézett a híveknek. Az előzőekben említett 1699-ben elkészült Pentz-féle felmérés szerint Apátiban ekkor 78 család élt, melyek közül csak 14 volt helybeli, és 64 idegen, köztük az előbb említett két Tajti (nagy)család, András és Farkas , akik détéri eredetűeknek vannak feltüntetve.

Valószínűsíthető, hogy nem véletlenül telepedett ide vissza a Tajtiak-Tajthyak egy része. Ugyanis a családi hagyományokból biztosan ismert volt előttük Apáti térsége, hiszen két-három generáció múltán is még elevenen élhetett bennük, hogy őseiket erről a területről, az Apáti szomszédságában lévő Négyszállás-pusztáról űzte el a török és előlük menekültek el a gömöri tájakra, majd tértek vissza ide, a jól ismert térségbe.

A Pentz-féle felmérésben 1699-ben Apátiban összeírt András Balázs fiaként, Farkas (Wolfgang) pedig Balázs Albert nevű testvérének fiaként valószínűsíthető. A felmérés

szerint ezen időben, Apátiban Andrásnak egy fia és egy lánya, Farkasnak pedig egy fia volt (18 év felett). Balázs Ambrus nevű kisebbik fia vagy még Detéren meghalt vagy máshová (esetleg Egerbe?) költözhetett, ő ugyanis a jászapáti anyakönyvekben nem szerepel , János és Ferenc, akik egri lakosként igazolták nemességüket Heves megye illetékeseinél, nagy valószínűséggel az ő gyermekei voltak (tehát Balázs unokái). Orsolya, Balázs leánya (Ursula Tajthy) és Paulus Tajti (kinek a gyermeke?) 1677-ben Mezőkövesden találhatók a plébániai anyakönyvekben és róluk a megjegyzés ex Deter oriunda familia, vagyis deteri eredetű család [72.].

A „Magyar Nyelv” folyóirat 1972 évi 68. kötet,. 226 oldalán ismerteti az 1674 július 16-án, Gyöngyösön lefolytatott boszorkányper tanúkihallgatási jegyzőkönyvét. Ebben tanúként vallott Tajtÿ János , Tajtj János házastársa Eörzsébet asszony, és Tajtj Balázsné Erzebeth asszony .

A korai egri anyakönyvek alapján megállapítható, hogy 1691-ben és 1701-ban Tajti Pálnak (felesége Kakuk Erzsébet, Mezőkövesdről költözött ide?) Egerben József illetőleg Erzsébet nevű gyermekeik születtek. 1688-ban Tajty Jánosnak (felesége Szöllösi Judit) Ferenc nevű gyermeke született. Az anyakönyvi bejegyzés szerint szintén 1688-ban Taity Anna nobilis-nek (Viszneki Mátyásné) leány ikrei születtek Anna és Judit. Valószínűsíthető, hogy ők Balázsnak illetőleg testvéreinek közvetlen hozzátartozói. A közeli rokonságot az is alátámaszthatja, hogy Paulus Tajti és Joannes Tajti együtt voltak keresztszülők.

Forgon szerint Farkas a XVII. sz.-ban Ajnácskő várában ”sokat hajdúskodott”, talán ez ihlette nagyapámat, mikor adat-összeállításában egy, a Gömöri térségben lévő Tajti várat álmodott meg?

Balázs valószínűsíthetően még Détéren (esetleg Gyöngyösön?) meghalt, Apátiban nincs már róla említés. András (a jászapáti anyakönyvekben senior, (felesége Szidi Dorottya, 1700-ban meghalt. Újabb felesége Farkas Dorottya Apátiban halt meg. Az anyakönyv szerint 1750-ben meghalt egy András (melyik?) aki ekkor kb. 76 éves volt. Ez nem a senior lehetett, inkább Andreas media, Péter unokája. Balázs Albert nevű testvéréről, valamint annak Ádám nevű gyermekéről sem sikerült még információt szerezni. Albert fia, Farkas igazolhatóan visszatelepült Apátiba és ott halt meg 1707-ben mintegy 50 éves korában. Forgonnál megadott, és általam nem ellenőrizhető adatok szerint Farkasnak Jakab nevű fia is Apátiban élt. A jászapáti anyakönyvek szerint idősebb Jakab 1761-ben, Apátiban halt meg 90 éves korában, felesége Simon Dorottya volt, számos gyermekük


született, mind Apátiban, de valószínűsíthetően már korábban is születhettek gyermekeik. Korábban, még Détérben születhetett a apáti anyakönyvekben ifj. Jakabként szereplő személy (amennyiben az ő gyermeke lenne), aki 1740-ben kb. 42 éves korában halt meg, és akinek a felesége Kozma Erzsébet volt. Számos gyermekük született nekik is. Forgonnál id. Jakabnak még számos gyermeke szerepel, akik nem Apátiban születtek és így beazonosításuk a jászapáti anyakönyvben szereplő hasonló nevű személyekkel nem végezhető el.

Balázsnak Péter nevű testvéréről és György, Demeter, Erzsébet gyermekeiről nincs adatom. Forgon szerint Györgynek a gyermeke volna András, ő Andreas mediaként szerepelne, az apáti anyakönyvekben, aki 1750-ben halt meg 76 éves korában Apátiban, és akinek első felesége Elek Anna (házasságkötés 1706.), második felesége Forgács Anna (házasságkötés 1711.). A másik gyermekük Mihály lenne Forgon szerint, akinek gyermeke volt András junior (felesége Ficsor Anna, házasságkötés nem Apátiban volt, majd második felesége Bolyki Margit, akivel 1710-ben kötött házasságot). Balázs Mihály nevű testvérét sem sikerült beazonosítani. Szerepel a jászapáti anyakönyvekben több ilyen nevű, de korukat tekintve fiatalabbak, így az oklevélben szereplő Mihálynak inkább valamilyen leszármazottai lehettek. A rendelkezésemre álló irodalmi forrásokból azonban ez nem deríthető ki.

A Tajthy-Tajti nemzetség egy ága tehát bizonyíthatóan visszatért a Jászságba, mégpedig azon térségbe, ahonnét a török elűzte őket. Azt, hogy a többiek miért nem tértek ide vissza, nem sikerült kiderítenem, valamint arra sem találtam utalást, hogy ez az elköltözés hogyan zajlott le, és milyen ok vezérelte. Az biztos, hogy a visszatérés idejében zajlott a Thököly felkelés, majd a Rákóczi szabadságharc, és a térségben harcok is folytak. Talán ez is elősegíthette a térség elhagyását. Az 1806-ban megjelent Barthelomaides [4.] latin nyelven írt könyvében megemlíti, hogy Gömörben jászok is élnek, és a 147. oldalon a családnevek között a Tajtiakat is megemlíti. Nyilvánvalóan az általam is megtalált, később Cereden (Tajtiban) élő ágat érti ezalatt, mivel a felsorolásában Detér és Tajti községek leírása szerepel. Tehát a XVIII. sz.-ban és XIX. sz. elején éltek Tajtiak Gömör megyében (lásd később).

Soós [45.] megemlíti, hogy “rokonaik Egerben is laknak”, és Orosz [28.] szerint Ferenc “Gömör megye bizonyítványával igazolta nemességét 1713-ban, valamint az 1724. évi investigáció idején János szintén egri lakos volt. Ferenc szerepel a vármegyei tisztviselők névsorában is az esküdtek között [28.]. Valószínűsíthető (mivel máshol János és Ferenc nevűeket nem találtam ezen időben), hogy ők Balázs unokái lennének, Ambrus nevű fiától, és a két testvér költözött Egerbe, ahol is Tajti Ferenc 1713-ben, illetőleg Tajti János 1724-ben bizonyíthatóan lakott. Az Egerben lakó Tajti Ferenc nemesség igazolását a 12. sz. ábrán, míg a szintén egri lakos Jánosét a 13. ábrán láthatjuk.

A 12. ábrán bemutatott jegyzőkönyv részlet szövege a következő (Orsz. Levéltár 3367 sz. mikrofilmen 333. old.):


“Egregius Franciscus Tajti nunc incola Agriensis literis armalibus Serenissimi quondam Principis ac Domini Domini Ferdinandi Tertÿ Imperatoris et Regis Hungariae ad instantiam Predecessorum suorum clementissime elargitis, ac in Generali et electitia Congregatione committatus Gömöriensis in oppido Rosnyobanya die 16 mens Augusti abbo domini 1649 celebrata publicatis suam indubitatam nobilitatam edocuit.” vagyis nemes Tajti Ferenc most egri lakos, a Rozsnyóbányán 1649. augusztus 16-án Gömör vármegye választó gyűlésén kihirdetett, a Felséges Harmadik Ferdinánd Császár és Magyar Király által adományozott nemességi oklevelével kétséget kizárólag igazolta nemességét.


“Joannes Tajti producit Ferdinandi tertii privilegiales super nobilitate eiusdem edocenda de dato in arce regia Posoniensis die 10 Maÿ 1649 emanatas, publicatas vero anno eodem 16 Augusti in sede restaurativa committatus Gömöriensis in oppido Rosnyobánya celebrata deservientes Blasio Tajti, consorti ejusdem Sophiae, filijs itidem Andreae et Ambrosio, filiae Ursulae necnon Alberto cum consorte ejusdem Helena, hujus pariter filijs Adamo et Wolffgango ac Annae filiae, non obsimiliter Petro cum Elizabetha coniuge, hujus vero Georgio et Demetrio filijs ac Elizabetha filia, denique Michaeli cum Elizabetha coniuge , ita Annae et Catharinae Tajti filiabus manu missionalis”

vagyis Tajti János bemutatja, Harmadik Ferdinándnak az ő nemességéről 1649. május 10-én Pozsony királyi várában kibocsátott, ugyanazon év augusztus 16-án Gömör vármegye Rozsnyóbánya városában tartott tisztújító székén kihirdetett szabadalom levelét Tajti Balázsnak, az ő feleségének Zsófiának, ugyancsak fiainak Andrásnak és Ambrusnak, leányának Orsolyának, nemkülönben feleségével Ilonával együtt Albertnek, hasonlóképpen ennek fiainak Ádámnak és Farkasnak, lányának Annának, nemkülönben feleségével Erzsébettel Péternek, ennek fiainak Györgynek és Dömötörnek és leányának Erzsébetnek, végül feleségével Erzsébettel Mihálynak, így leányainak Tajti Annának és Katalinnak (egyezően a nemesi oklevél szövegével).

Apátiból a Tajthy-Tajtiak közül a későbbiek során több kitelepedés is volt, pl. Félegyházára 1743-ban, valamint 1770. körül, de Kunszentandrásra, Kunszentmártonba (1719-ben), Kocsérra [10.] (majd Kocsérról Komáromba), Soltvadkertre is. Kunszentmártoni anyakönyvek szerint ott 1719-ben Tajti Gábornak (felesége Banos Katalin) és Tajti Mátyásnak (felesége Tugyi Erzsébet) születtek ott gyermekei.

A XVIII. századi kitelepedések elsősorban nem a feltűnően nagy népszaporulat, a túlnépesedés vagy földhiány miatt következtek be, hanem a lovagrendi terhek, a nagy szegénység következtében indult meg a lakosság, és a jászok igen nagy szerepet játszottak a török időben szinte teljesen elnéptelenedett Kunság és Kiskunság újra betelepítésében.

Apátiban, az 1699-ben felmért 78 család (476 fő) vagyona 671 szarvasmarha, 92 ló, 291 juh, és 368 sertés volt. A jász települések a XVIII. sz. elején földbevájt putrikból, illetőleg félig-meddig földbe süllyedt putriházakból állottak, szilárdabb épület alig volt található.

Szinte hihetetlen, hogy a redemptió (l. később) során megvagyonosodott jászok ez időben milyen kezdetleges településeken éltek.

Valószínűleg még ekkor is megőrizték félnomád életmódjukat (téli) szállásaiknál, illetőleg építkezésüket meghatározta a szilárd építőanyagok és a fa hiánya, csak föld, sár és szalma, esetenként nád állt rendelkezésre elegendő mennyiségben, még a sövényfal készítéséhez szükséges vessző is hiányzott sokszor. Apátiban, egy 1760-ban készített felmérés szerint a népesség még ekkor is főleg földbe ásott putrikban élt:


    putri    putriház    szilárdabb építmény    Összesen
redemptus ház    230    37    29    296
irredemptus ház                98

A népesség a ma már szánalmasnak tűnő állandó települési helye ellenére gazdaságilag azonban már ezen időszakban úgy megerősödött, hogy részt tudtak venni a redemptióban.

A nagycsalád eddig feltárt főbb mozgását a 14. ábrán mutatom be. Fodor szerint [10.] a dorozsmai kitelepedés is Apátiból történt, de ezt még nem tudom igazolni.


Később Kiskunfélegyházára is jelentős jász betelepedés történt (1743-ban 219 személy, szinte egyedül ők telepítették be újra a térséget. Három Tajthy testvér  igazolhatóan Apátiból telepedett be Félegyházára, de az első újra betelepedést követően évtizedekkel később, míg a másik betelepedett, állítólag szintén Apátiból származó Tajti család eredetéről, Tajti Antaléról, semmilyen további információt nem sikerült kiderítenem, és ebben nem volt segítségemre a Nógrád megyei levéltárból kapott jegyzőkönyvi másolat sem. Az biztonsággal állítható, hogy Antal nem Apátiban és nem Félegyházán házasodott. Az ő leszármazottja Tajthy Imre, aki Félegyházáról Balassagyarmatra vándorolt át.

Jászkarajenő 1860-ban alakult meg Kara és Jenő pusztákból, több helyről történt ide betelepedés, és itt lett jegyző nagyapám testvérbátyja Ferenc, Félegyházáról.

A XIX. sz.-ban Apátiból a Bácskába (Temerin, Óbecse, Újbecse) is volt kitelepedés.

A régi iratok, anyakönyvek alapján megállapíthatjuk, hogy a Tajti-Tajthy-ak a korra jellegzetes foglalkozási ágakat, a földművelést, az állattenyésztést űzték, illetőleg a legkülönbözőbb ipart folytatták, általában sikeresen.

Többen választották a papi hivatást, lettek szerzetesek, pl. a jászok által különösen kedvelt ferencesek, mint pl. Tajthy Mátyás jászapáti szülötte, aki már nyugdíjasként 1913.-ban 500 koronás alapítványt is tett a jászapáti gimnázium szegény sorsú, jeles eredményt elérő tanulóinak a jutalmazására  , vagy pedig világi papok, pl. a Kiskundorozsmáról származó Tajti Ferenc aki egy időben Félegyházán káplán, majd vagy váci kanonok . Vácott is halt meg 1864 február 10.-én.

A XIX. sz.-ban már mind többen szereztek felsőfokú végzettséget, elsősorban jogi képesítést. Az anyakönyvi adatok feldolgozása alapján jól követhető az utódok képzettségének, végzettségének növekedése, társadalmi helyzetük megváltozása.

Többen a katonai pályát választották. Félegyházáról származó Tajti László az 1805. évi utolsó nemesi felkelésben vett részt [47.], míg a szintén Félegyházáról származó Tajti Timót a szabadságharcban honvédtisztként harcolt, majd a kiegyezés után rangját visszakapta és Kisvárdán lett csendbiztos (csendőr)  [43.]. Hasonlóképpen honvédtisztként vett részt a szabadságharcban a Balassagyarmaton lakatos, vasöntő műhellyel rendelkező Tajti Imre, aki eredetileg szintén félegyházi származású [3.].

Irodalmi források utalnak egy 1897-ben Biharba költözött Tajti István huszártisztre, de ezt az ágat nem sikerült beazonosítanom [6., 11., 45.].

Az Országos Levéltárban mikrofilmen rendelkezésre állnak 1895-ig az ország mostani területéhez tartozó plébániák, egyházközségek keresztelési, házasságkötési és halálozási anyakönyvei.  Ezeket Kocsérra, Balassagyarmatra, Kisvárdára, Jászapátira (1699-től kezdődően), Czeredre (1769-től kezdődően), Kiskundorozsmára (1749-től kezdődően), Kiskunfélegyházára vonatkozóan pedig 1779-től az állami anyakönyvezés 1895. évi bevezetéséig feldolgozhattam. Ennek alapján ezen településekre a családfákat is megrajzoltam, amely több tíz méter terjedelmű. Ennek egy részletét a közvetlen családomról szóló fejezetben mutatom be.



6. Tajti-féle “ribillió, zene-bona” Apátiban. A redemptió, és az újabb időszak eseményei


A XVIII. sz. eleji birtokviszonyokat tekintve Jászapátiban a “szintén nemes peregrinus Tajthy család 1720-ban 50 pc (pozsonyi köböl) szántóval, 2 kaszás réttel és 1 kapás szőlővel rendelkezett. 1728-ban a családnak már öt családfő szerint adózó gazdagsága volt, összesen 98 pc szántót, 17 kaszás rétet és 5 kapás szőlőt tartottak birtokukban” [24.].

1726. aug. 10-én Jászapátiban Tóth Mihály vezette parasztság fellázadt a rossz termés és a szárazság miatt. “Tóth nem kímélte a szenátus többi, nemeslevéllel rendelkező tagjait sem. Tajthy Jakab  bírót így fenyegette: Úgy agyonváglak, hogy mindjárt kiterülsz. Ha nemes vagy eredj oda, ahonnét jöttél. Én vagyok az igazi nemes, minthogy itt születtem és nevelkedtem”. Borbás Gergely és Tajthy Miklós szenátorokat is agyonütéssel fenyegette [24.].

Természetesen időnként a múltban is fel-felbukkan a jól ismert túlzott öntudatosság, önfejűség és nyakasság, annak minden következményével együtt. Ennek bemutatására szolgáljon a jászapáti-kocséri Tajti-Tajthy féle “ribillió, zene-bona”.

Az 1813-1820-as évek között például Jászapátiban Tajthy István vezetésével többen összetűzésbe kerültek az elöljárósággal, mivel a tanács 1813-ban Ozorotzky jegyzőnek 18


évi szolgálata után ház és kerthelyet adott. A redemptiókor szabadságot visszanyert nép nehezen tűrte az önkényeskedést, az elöljáróság korrupt életét, Ozoróczky János nótárius és Antal József főbíró botrányos életmódját és visszaéléseit. A végzés ellen Tajthy István fellázította a lakosságot, melyért börtönbüntetésre ítélték. Ennek letöltése után 1817-től újra kezdték a lázítást a jegyző és a tanács ellen. Egészen 1820. év nyaráig folyt az állandó bujtogatás, amikor is annyira felizgatódtak a kedélyek, hogy Tajthyék a kocséri pusztán összetörték a város feles köles vetését, mivel azt a lakosság megkérdezése nélkül adták ki árendába.

A lázongók közül Balla Jánost és Boros Ferencet lefogták, és a kerület börtönébe vitték. Többen a lefogottak szabadon bocsátását követelték, de sikertelenül. Amikor a Kerületek a többi tettest is Berénybe idézték, nyílt lázadás tört ki. Július 31-én reggel 8 óra tájban vasvillákkal, dorongokkal és egyéb “halálos eszközökkel” felfegyverkezve felmentek a községházára, s ott a községi főjegyzőt is bántalmazva arra kényszerítették a községi tanácsot, hogy 300 Ft-ot adjon át és egy fogatot, mert ők mennek a császárhoz Bécsbe panaszt tenni sérelmeik miatt. Ozorotzky főjegyző házába erőszakkal betörtek, s a legrútabb bántalmak között a jegyzőt börtönbe hurcolták. Antal József szenátort is megverték, majd börtönbe zárták. Helyszínre érkezett Horváth Péter nádori alkapitányt a városházán tartották őrizetben, míg a lefogottakat szabadon nem bocsátották. A hírek hallatán a Kerületek katonaság kirendelését kérték, amit a nádor jóváhagyott. Ezen mozgolódást többek között Tajthy István, Máté és József szervezte, de végül is több százan csatlakoztak hozzá. Olyan ribilliót okoztak, hogy megfékezésükre augusztus 2-án Egerből mintegy 500 fő Eszterházy gyalogságot, Jászberényből pedig mintegy 800 fő Lotharingiai nehézlovasságot br. Bolza ezredes vezetésével kellett kivezényelni. Akit el tudtak fogni azokat nyomban a piacon megpálcázták, és a többit is összefogdosták, majd szigorú fogházbüntetéssel sújtották.

Így 1820-ban a tanács és a nótárius bizonyult erősebbnek, az egyik Tajtit földjeitől is megfosztják, valamint jász nemesi előjogait is elveszti. A több mint ezer forintnyi kár költségét, melyben a Kocséron letaposott mintegy hatvan hold köles vetés kára is bent foglaltatott, a rebelliót okozókon hajtották be, ami nyilvánvalóan sokak teljes elszegényedéséhez is vezetett, valamint a katonaságot is a lázadók házaiba helyezték el. [1., 16., 42.] Tajthy Istvánt Apátiból kitiltották, testvérét, Mátét félesztendei börtönre ítélték.

A hazához való hűséges ragaszkodás példájaként említésre méltó a Jász-kun kerületek megváltása, az u.n. redemptio. A török kiűzetése a pénz hiányban szenvedő bécsi udvar el akarta zálogosítani a három szabad területet: a Jászságot, és a két Kunságot. Előtte azonban fel kellett mérni annak népét (18 éven felülieket), és gazdaságát. Ezt Pentz János Kristóf egri kamarai prefektus készítette el (Pentz - féle felmérés), aki csak németül tudott, és helyismerettel sem rendelkezett, így a munkában segítségére volt Sőtér Ferenc pest megyei alispán és Franyó Mihály jászberényi plébános. A Neoaquistica Commissio “kiderítette”, addig-csűrte csavarta, míg végül megállapította, hogy a jász-kunok valójában jobbágyok, tehát földjeikkel azt lehet tenni, amit akarnak. A I. Lipót Habsburg

császár 1702. március 22-én a Jászságot a Kunsággal együtt, az Országgyűlés megkérdezése és jóváhagyása nélkül, Eszterházy Pál nádorispán heves tiltakozása ellenére, tehát törvénytelenül, a spanyol örökösödési háború költségeinek részbeni fedezését szolgáló 500000 Ft-ért földestől, népestől a német lovagrendnek eladta [7.]. Az eladással a jászság újból jobbágysorba került, bár ez ellen hevesen tiltakoztak. A tiltakozások miatt az országgyűlés az eladást jogtalannak ítélte, és 1712-ben elzálogosításra módosította. Ezt azzal magyarázzák, hogy elkeseredésükben a jászok közül igen sokan vettek részt a Rákóczi szabadságharcban, melytől szabadságuk visszanyerését és sorsuk jobbrafordulását remélték. Egy ezredet állított ki a jász lakosság és a kurucok éléstárává is vált. 1424 felnőtt férfi lakosból és birtokosból 1176 táborba szállt (belőlük elesett 96 fő), Apátiban ez az arány 139-121-19 volt [9.].

A jász-kunok 1745. november 25-én Jászberényben megváltásukat magukra vállalták, és az összeget szétosztották a kerületek között [22.]. A megváltás felkamatolt összege 573.900 Ft-ot tett ki (500000 Ft., és 73900 Ft., kamat), melynek tekintélyes részét, mintegy a felét, 225250 (Kele szerint 226750) Ft-ot a Jászság fizetette ki, mely összeget még 1769-ben kiegészítettek. Ezen túlmenően 1000 lovast kellett kiállítaniuk, és a nádor fizetéséhez, valamint a tisztviselők járandóságaihoz is hozzá kellett járulniuk. Ennek fejében visszakapták szabadság jogaikat, és korábbi kiváltságaiknak jelentős részét „egyenlő állapotuk legyenek, egyenlő mentességekkel és előjogaikat bírják.” A pénz váltság fejében nemcsak a jászsági területeket, kiskúnsági pusztákat is megváltottak, pl. Kara, Jenő (későbbi Jászkarajenő), (Jász)Szentlászló, Kiskunmajsa térségében stb. Ebből Apáthi 17000 (Kele [21.] szerint 30000) Ft.-ot adott [9., 21., 22., 52.]. Akik nem fizették, vagy nem tudták megfizetni, a megváltást, redemptiót, irredemptutussá váltak, házukon kívül csak veteményes földjeik lehettek, de már a közös földeken nem legeltethettek. A megváltás jelentős szociális tagozódást is eredményezett, noha Mária Terézia „jellevele” kikötötte, hogy minden jász egyenlő jogú és állapotú maradjon, akár fizetett megváltást akár nem. Így kívánta megakadályozni, hogy a jászok szabad és szolgai rétegekre tagozódjanak. A jászok a számukra kirótt összeget 1751-ig befizették, és ezzel visszakapták ősi földjüket. Bár minden jászt elvileg egyenlő jogok illették meg, mégis számottevő ellentétek alakultak ki

-    a redemptusok ( föld visszaváltók), és
- az irredemptusok (földhöz nem jutottak)

között. Ennek ellenére a Jászságban senki nem volt jobbágysorban, és így a későbbiekben a jobbágy felszabadításnak sem volt itt jelentősége.

Apátiban a redemptusok és irredemptusok aránya a következőképpen alakult:

    1745    1760    1766
redemptus    271    305    323
irredemptus        98    101


A megváltást fizető redemptusok között számos Tajti-Tajthy szerepel. Jászapátiban hét Tajthi ú.m

350 (400) Ft-os földet Tajthi Jakab és Tajthi András
180 (200) Ft-os földet Tajti György
90 (100) Ft-os földet Tajti Mátyás és Tajti Péter
45 (50) Ft-os földet Kis (junior?) Tajti András és Kis Tajti Mihály szerzett [54.].

Az első szám tisztán a földválság összegére, míg a zárójelben lévő pénzösszeg a föld visszavásárlás és az egyéb költségek együttes összegére utal. Apátiban például a hét Tajti-Tajthy család által fizetett megváltási pénzösszeg mintegy 1300 Ft-ot tett ki, amely mintegy 1300 katasztrális hold megvásárlását, tulajdonba vételét jelentette. Ebből az következik, hogy a Jászapátiba visszatért Tajti-Tajthy-ak, legalább is részben tehetősek voltak. A későbbiekben azonban a vagyon a sok gyerek között osztódott, és egy-egy családra mind kevesebb jutott. Dorozsmán a későbbi redemptusok között Tajty Mátyás, József és Ferenc szerepelnek [15.].

Ezen visszavásárlás, redemptio részletes ismertetése az iskolai történelem tanításunkból is kimarad. Elsősorban csak a történészek között ismert, pedig sokkal nagyobb területet érintett, mint Sopron, a hűség városa, és míg ott a lakosok csak szavazataikkal tettek tanúbizonyságot az országhoz való hűségük, tartozásuk mellett, itt a jász-kun népesség súlyos anyagi terhet is vállalt a hazához való további tartozás érdekében.

A 15. és 16. ábrákon Tajti András redemptus birtokomban lévő eredeti befizetésének igazolásai láthatók. Az egyik nyomtatott latin szövegű, míg a másik kézzel írott, magyar szövegű bizonylat

A 15. ábra szövege:

“Qvietantia. Super Pecunia Redemptitia; Hogy nemes vitézlő Tajti András Úra Földnek örökössenvalo meg vételében kezünkhöz fizetet legyen négy száz Rhenensis forintokat minden defectus és hiba nélkül, presentibus qvietendo recognoscallyuk és attestallyuk. Sig. Jasz-Apathja die 9.mensis junij Anno 1745.”

A 16. ábrán Jászapáti város latin nyelvű befizetési igazolását láthatjuk, melyet Tajti András részére, állítottak ki, aki 450 forintért váltott meg földet a redemptió során. Az elismervény latin nyelven írt szövege a következő:

„Nos N.N. Judex et Senatus Privilegiati Oppidi Jász Apathyensis. Damus pro memoria Praesentium per vigorem significantes, quibus expedit Universis, Quod posteaquam conformatis Inclytorum Districtuum Jázygum, et Cumanorum Privilegiis, in Jurium quoque suorum Realem et Perpetuam Firmitatem restabiliti fuissent, summamque Redemptionalem Iidem Districtus ad ingremiata Loca, et Praedia repartiri fecissent;


Nobilis ac Egregius Andreas Tajty Inhabitator Ejusdem Oppidi, in Redemptionem quidem Territorii Jász-Apáthyensis, et ad Idem Oppidum pertinentis Praedii Kocsér dicti Florenos Rhenenses, tercentos Cruciferos, idest floren. Rhenen. 300 . Alterius vero pro Praedio Kömpöcz Cambiati, Heves-Ivány, nominati, inclusa adhuc in Anno 1746. Persoluta Redemptionali Aestimatione Florenos Rheneses centum quinquaginta xr.= idest floren. 150. Adeoque in Summa Florenos Rhen. quadringentos quinquagionta xr=  idest floren. Rhen. 450. solverit, et effective deposuerit; Patens Nos debita requisitione, quaetenus Eidem Andrea Tajti, Literas super deposita Eadem Summa Testimoniales extradare vellemus. Cujus Nos justa, et aequitati consona petitione admissa, testamur repetitum Andrea Tajti =, praespecificatam Summam ad Cassam hujus Oppidi rite deposuisse, adeoque eundem in Territoriis praefati Oppidi, et dictorum Praediorum secundum aequam, et rectam ad Vires depositae Paedenotatae per Eundem Summae proportionem in Reale excisarum inibi Portionum, in Territorio videlicet Nostro, et Praedio Kocsér, unam, egy szó olvashatatlan, integram sessionem. In Praedio vero Heves-Ivány, pariter unum integrum hortum confirmentium, Dominium introducentes, easdem in dicto Oppido, et praefatis Praediis Portiones, cum omnibus ad easdem spectantibus, et pertinere debentibus Appertinentiis, et Beneficiis, omni Jure Privilegialiter etiam Nobis concesso, pro praefato
 16. ábra

Andrea Tajti, et consorte ejusdem, Successoribusque Eorundem Universis damus et concedimus, liberamque attribuimus utendi, fruendi perpoetuoque possidendi Facultatem. Harum Nostrarum Viogore, et Testimonio Literarum mediante. Datum in Oppido Jász-Apáthy Die 10-a Mensis Junÿ =1752.”

Ezen szöveg Vándorffy [54.] magyar fordításában, megtartva az akkori helyesírást, a következő:

„Mi N.N. Jász-Apáthi szabadalmazott város Birája és Tanácsa. Adjuk tudtára mindenkinek, a kiket illet. Miután a nemes jász-kún kerület kiváltságai megerősitettek s jogaikat tényleges és örökös élvezetében állandósitattak és váltság összeget, ugyanezen kerületek, a bekebelezett helyekre és pusztákra részarányosan kivetették, Nemes és Vitézlő Tajty András, ugyanezen város lakosa, Jász-Apáthi földterületének és ugyanezen városhoz tartozó Kocsér nevű pusztának váltságába: háromszáz rénus forintot és - krajcárt, azaz 300 rénus forintot. Azután pedig a Kömpöcz pusztáért cserébe kapott Heves-Ivány nevű pusztáért, idefoglalva még az 1746-ban végzett váltsági becslésért: százötven rénus forintot és - krajczárt, azaz 150 rénus forintot; igy tehát összesen: négyszázötven rénus forintot és - krajczárt, azaz 450 rénus forintot frt. - krt, hogy lefizetett és tényleg letétbehelyezett; kérvén bennünket egyszersmind kellő alázattal, hogy neki, tudniillik Tajti Andrásnak ezen letéteményezett összegről, bizonyitó levelet adjunk. Mi az ő igazságos és méltányosságnk megfelelő kérését meghallgatva, bizonyitjuk, hogy emlitett Tajti András az előbb elsorolt összegeket ezen város pénztárába tényleg lefizette, azért őt, az előbb nevezett város s emlitett puszták területén, az általa letett s előbb jelzett összeg erejének megfelelő igazságos és méltányos részarány szerint itt tényleg kihasitott földrészeknek : ugyanis a mi földünkön és Kocsér pusztán egy egész fökdet, a Heves-Ivány pusztán egy egész kert helyet tartalmazó földrészeknek birtokába bevezetjük, s ugyanazon emlitett város területén és nevezett pusztákon lévő részeket, minden hozzájuk irányuló és tartozandó járulékaival és javadalmaival együtt, a nekünk kiváltságképpen adott mindenjogunkkal, fentnevezett Tajti Andrásnak és házastársának s összes örököseiknek adjuk és engedélyezzük ; azonkivül szabad használati, élvezeti és örökös birtoklási joggal felruházzuk jelen levelünk erejével és bizonyságával.
Kelt Jász-Apáthin 1752 évi Junius hó 10-ik napján.”

Számosan vettek részt Apátiból is az 1848–1849-es szabadságharcban, többek között 48-as honvéd volt Tajti Honor János, aki 1909-ben 78 éves korában halt meg. Ceredről Tajti János és András volt 48-as honvéd [50.], míg Dorozsmáról Tajthy Pál gyalogos, Ignác lovas nemzetőrként vett részt a szabadságharcban.

Célszerű lenne talán a szabadságharcban résztvevők, illetőleg a két világháborúban elesett Tajti-Tajthy-ak neveit is összegyűjteni.

Az 1889-ben Jászszentandráson született Tajthy Gáspár, aki 68 éves korában halt meg, és Vámosgyörkön van eltemetve. Az I. Világháborúban, bronz, kis- és nagy-ezüst,


valamint vitézi címmel járó arany vitézségi érmet szerzett (fia Tajthy Gáspár levélbeli közlése) . Az I. Világháborúban hősi halált halt a kiskundorozsmai Tajti István és János [51.], illetőleg a kocséri Tajti János [2.].

Arra is találtam nyomokat, hogy Erdélybe is költöztek Tajti-Tajthy-ak [45.]. Kortisné, Tajthy Mária  salgótarjáni lakos levélben közölte, hogy az ő felmenője huszártiszt volt Nagyváradon, aki elszegényedett és visszakerült valahová a Jászságba. Borovszky-val egyezően megtaláltam, hogy egy Tajthy István huszárkapitány 1889 február 23-án Nyírábrányban feleségül vette Nagy Zsuzsannát és Bihar vármegyében telepedett le [6., 11.].

Interneten találtam Ausztriában élő Tajthy-akat, akik magyarul már nem tudtak, és német levelemre származásukról csak annyit írtak, hogy őseik jól beszéltek magyarul.



7. A ceredi Tajti-ak


Jászapáti mellett jelenleg a legtöbb Tajti Cereden (Czered, Szered) él (1. ábra). Ceredet Chereg  alakban az 1405 július 17.-i keltű oklevél a negyedik és hetedik sorának közepe táján említi (17. ábra), lásd. A Zsigmondkori oklevéltár II. (1400-1410) 494 old. „(in villa Ffylek, in Alexii) Gara-i Miklós, nádor a kunok bírája előtt Serke-i Benedek fia Desew és János vajda fia Péter mesterek, Zechen-i (Szécsényi?) Frank országbíró jelenlétében tiltakoztak, hogy ennek Chereg faluban lakó jobbágyai használják azon Barna nevű erdejük szántóföldjeit, rétjeit és fáját, amely az ő Zele és Pogon nevű birtokaikhoz tartozik és ily módon az országbíró azokat magának megszerezze,”. [OL. Dl. 9063.].

A település neve valószínűleg a vidéket uraló fafajta szláv nevéből származik [66.]. Feltételezhető, azonban, hogy már sokkal korábban létezett a település, mivel az első említés után 18 évvel 1423-ban már 23 portával rendelkezett, és jelentős számú jobbágy lakta. A török első hódoltatása idején, az 1553-54 években már csak 11 portával rendelkezik, de még így is a térség legnépesebb települése. Ekkor már a török is be-becsap, sőt időszakokra meg is hódoltatja [50., 66.], főleg mikor a füleki, a somoskői és a salgói várat is elfoglalja. A táj őserdei állapota miatt, nagypatás állatok tenyésztésére nem volt alkalmas, de a sertések makkoltatására megfelelt.
 

A fokozott erdőirtás, égetés következtében egy idő múltán megjelent a gabonatermesztés. A kiirtott erdők helyén 4-5 öl mélységű, csónakkal is járható tó alakult ki, melyet ekkor Tajti-tónak hívtak. (Fényképét a következő fejezetben láthatjuk.)

A gömöri térséggel szomszédos palócföldi Cereden jelenleg is nagy számban élő Tajtiak dr. Szomszéd András „Cered krónikája 1920-ig.” c. munkája [50.] szerint, Tajti helységből származtathatók. Azonban sokkal valószínűbb, hogy Cereden való megtelepedésük több lépcsőben történt, hiszen a térség hosszú időn keresztül csatározások színtere volt, melynek következtében ide-oda hullámzott a népesség. A Tajti-ak előzőekben leírt 1566. évi Tajti-ban való megtelepedésüket követően 1572.-ben Tajti-ban (Thaÿti) Thayti Ambrus adózott (4. ábra), de ezzel egyidőben Seregi-ben Tayti Antal is szerepel az adózók között (18. ábra) . Seregi, annak ellenére, hogy a dézsma jegyzékben valaki nyilvánvalóan a későbbiek során zárójelben Söreg-nek írta, szerintem Cerednek felel meg. Ezt azzal indokolom, hogy a jobbágy dézsma jegyzékben a tényleges földrajzi elhelyezkedésének megfelelően közvetlenül Tajti (Thaÿti) mellett szerepel, de egy idegen anyanyelvű, (német, vallon, vagy flamand stb.) adószedő által írt szó eleji S sz-nek felel meg, a szóvégén szereplő gi, pedig a magyar gy hangzónak, így Seregi a mi olvasatunkban Szeregy, mely megfelel dr. Szomszéd állításának is, hogy a lakósainak nyelvén Cered inkább, lágyan Ceregy-ként hangzik [50.].

Ezen állításomat igazolja az 1580. évi gömöri jobbágy dézsma jegyzék két oldala (18. és 19. ábrák), ahol Cered Szeregÿ-nek írva szerepel (19.-20. ábrák), és ott Tajti Balázs (Blasius Tajti) fizette a dézsmát. Taitÿ településen ekkor nem volt Tajti nevű adózó (20. ábra). ezt követően 1590-ig , a gömöri dézsmajegyzékben Tajti családnevű adózóval csak Tajti-ban, majd pedig 1591.-et követően Tajtiakkal csak Détérnél találkoztam.

Jozef Novak professzor szerint Tajti Dömötör az 1590-es években szerepel a Somosköi uradalomnál, azonban ő Cereden élt [50.] illetve onnét, mint szökött jobbágy került nyilvántartásba OL. Urbaria et Concriptiones Fasc. 5. Nr. 50, a Szered portio ab Somoskő (21. ábra, a nevek között az utolsó sorban) településnél, vagyis Cerednél, mely akkor a somoskői uradalomhoz tartozott. (A desertus szökött jobbágyot jelent?).

1616-tól Tajti Imre neve jelenik meg Tajti-ban a dézsmát fizetők között, és 1638-ig van ott róla adat. Nagy valószínűséggel Détérről (Deter) kerülhetett ide vissza, ugyanis a korábbi, mintegy 20 év időszakában csak Détérnél volt Tajti nevű adózó. A Tajtiban megerősödő nagycsalád tagjainak leszármazottai lehetnek, a későbbiekben a jobban megművelhető területet biztosító Cered térségébe települtek.

1638-at követően a ceredi Tajtiakra csak igen szórványos adatok állnak rendelkezésünkre. 1670-ben Tajti Mihálynak 16 ökre és 10 lova volt, míg Tajti László is szerepelt pár ökörrel az összeírásban.


1690-es török után években újra éledt Cered, a visszatelepedő régi lakosok mellé újak kerültek. 1709-ben a ceredi hat jobbágycsalád között Tajti Mihály, István és Mátyás szerepelt. Az 1715. évi Nógrád megyei összeírásban [37.] Cereden Tajti István, Mátyás (Matheus), Gergely (Gregorius) és Mihály (Michail), az 1720. éviben [38.] pedig Tajti István, János, György (Georgius) és Mátyás szerepel. Az 1715. évi összeírást a 22. sz. ábrán mutatom be. Az Országos Levéltár 3119. sz. mikrofilm tekercsén található, 1715. évi Conscriptio Committatus Gömöriensis [33.]-ben, illetőleg a 3132. sz. tekercsen szereplő 1720. évi összeírásban [34.] sem Tajtiban, sem Deterben családnevünkkel nem találkoztam.

Nagy Iván szerint [26.] a Jász-kun kerületbe visszatért ágon felül, a nemzetség egy másik ága Nógrád megyében található. Nem írja, de valószínűsíthető, hogy a Nógrádban maradó ágnak a Cereden, illetőleg a Tajtiban élő Tajtiakat ítélte. Ezt állítja a Siebmacher Wappenbuch-ja is a Tajti-Tajthy-akról:

„Gömörer Adelsgeschlecht, auch in Jászkún, Neograd und Szabolcs anzutreffen gewesen, oder noch gegenwärtig vorkommend”

vagyis

„gömöri nemesség, Jászkunságban, Nógrádban és Szabolcsban is előfordult, illetve még jelenleg is található”

(Ungarischer Adel p. 651.) [43.]. Utalás történik Forgonnál (Gömör-Kishont vármegye… p. 305-306) [11.] arra is, hogy a Jászságba visszatelepültek a Nógrádban maradottakkal a rokoni kapcsolatot továbbra is fenntartották.

Forgon [11.] megemlíti, hogy “1764-ben sok tagja élt a családnak Jászapátin, kik ősi détéri jószágaikat még ekkor is bírták, noha őseik már régóta távol éltek Gömörtől. Földeiket az atyafiak használták haszonbérben, az erdőségekbe pedig sertéseiket hajtották fel makkoltatni a Jászságból”.

Ebben az időben Gömör déli, szelídebb halmait ugyanis kiterjedt tölgyesek borították, melyet a középkorban kezdtek irtani, és a XVIII. sz.-ig teljesen kiirtották. Egyértelmű, hogy Forgon [11.] is ugyanazon nemzetséghez tartozóknak tekintette a Cereden, vagyis a Nógrádban maradott, és az Apátiba visszatért Tajtiakat. Nagy Iván [26.] szerint is a Tajthy család egy ága a Jász-kún kerületben, míg másik Nógrád megyében található. Azt hiszem, hogy az általam korábban bemutatott adatok alapján is nyilvánvalóan igazolható a két ág közötti rokoni kapcsolat.

A Ceredre vonatkozó egyházi anyakönyvek csak 1769-től, a saját plébánia megalakulásától állnak rendelkezésre. Így az ezt megelőző időszak adatait, kapcsolatait nem sikerült felderítenem. Ezt megelőző időben Cered az Egyházasbást-i (jelenleg Nova Bašta Szlovákiában) plébániához tartozott.


Az itteni plébánia, valamint a detéri (plébániája ebben az időben Gesztetén lett volna?) keresztelések régi anyakönyveit sem sikerült felderítenem, így semmi információm nincs arra vonatkozóan sem, hogy egyáltalán léteznek, léteztek-e. Állítólag a szlovákiai plébániák régebbi anyakönyveit begyűjtötték, és központosítva valahol, esetleg Pozsonyban, vagy pedig a rimaszombati levéltárban őrzik, és azok feldolgozási célokra nem hozzáférhetők. Csak remélhető, hogy az újabban beindult mikrofilm csere során ezek átadása is megvalósul.

A ceredi anyakönyvek feldolgozása során, nyilván a nagycsaládon belül további megkülönböztetés érdekében, a Tajti-aknál különböző ragadvány nevekkel találkozhatunk pl. Beróka, Kispap, Csengettyűs stb., melyek egy idő után elmaradtak. Ezek eredetét nem sikerült megállapítani. Érdekesség továbbá, hogy két család esetében is találkozhatunk olyan Tajti gyerekkel az 1756-1895 közötti időszakban, akinek nem csak mindkét szülője, de mind a négy nagyszülője is a Tajti családnevet viselte.

Érdemes megemlíteni, hogy Ceredről Tajti János és András részt vett az 1848-as szabadságharcban [50.].


8. Tajti községre vonatkozó adatgyűjtés

Az egri és a jászapáti anyakönyvek legkorábbi bejegyzései a XVII. sz. végéről, a török kiűzése utáni időből származnak. Az ezt megelőző időszakokra a Tajti-Tajthy-akra vonatkozó információkat csak oklevelekből, ill. a gömöri jobbágydézsma jegyzékből sikerült gyűjtenem. Tajti Balázs által 1649-ben szerzett nemességet követő időkben természetesen már nem szerepelhettek a jobbágydézsma jegyzékben, valamint a korszak harci cselekményei miatt el kellett hagyniuk Détér térségét, így csak véletlenül sikerült új lakóhelyükön rájuk találnom. Ez nemcsak a Détéren, hanem abban az időben Tajtiban élő Tajti-Tajthy-akra is vonatkozik.

Nem sikerült forrásmunkát találnom a dézsma fizetés rendszerére sem. Azt viszont sikerült megállapítanom, hogy sokkal több Tajti-Tajthy élt a gömöri térségben, mint akik szerepeltek a jobbágydézsma jegyzékben. Így valószínűsítenem kellett, hogy csak a (nagy) család feje szerepel a jegyzékekben és a többiek adóját is ő gyűjtötte össze.

A gömöri jobbágydézsma jegyzékből sikerült megállapítani, hogy 1616-tól kezdődően az adózók között Tajti nevű településen újból megjelennek a Tajtiak, és ettől az időponttól kezdődően Tajti Imre adózott itt. Feltételezhető, hogy Détérről települtek ide, hiszen a térségben, ez időben máshol Tajti nevű adózóval nem találkoztam. Ez is csak feltételezés, ugyanis Detéren nevük egyáltalán nem szerepelt, de nem is szerepelhetett, hiszen ott más volt a nagycsalád feje. A nagycsalád esetleg nagyon megerősödött, és túlnépesedett, vagy belső feszültségek alakultak ki közöttük, melyek elősegítették a kitelepedést? Hogyan lehetne ezt ma már kideríteni? Nevével a dézsma jegyzékben 1638-ig találkozhatunk. Valószínűsíthető, hogy a Tajtiak innét telepedtek tovább a szomszédos Ceredre.

Egyéb adatok felkutatása érdekében a nyolcvanas évek közepén, mind Ceredet, mind Tajtit felkerestük, de érdemleges adatokat, információkat nem sikerült találni. Tajtiban ekkor egy Tajti család idős hölgytagjával sikerült beszélni, de őneki sem volt ismerete a régi eseményekről. A fia sem élt már a községben . Időközben megjelent Cered helytörténeti krónikája, ami újból indíttatást adott, és a térségben élő és élt Tajti-ak régebbi adatait újból megpróbáltam összegyűjteni.

Ennek érdekében 2001 november 2.-án újból meglátogattuk Tajti községet. Határában a a 23. ábrán látható község névtáblával találkozhatunk, amelyen, a község szlovák neve és a régi magyar neve is szerepel. Ez érdekes változást jelent, mert a korábbi, a nyolcvanas évekbeli látogatásunk alkalmával, mintha csak egy név szerepelt volna a település névtábláján.

A névtáblát követően, nem messze találkozhatunk a 24. ábrán látható üdvözlő táblával melyen a főalakként a Tajti család címerében is szereplő griff madarat (oroszlán és sas kombinációja) láthatjuk. Ez is igazolni látszik a korábbiakban már ismertetett feltételezésemet, hogy a töröktől űzött Tajtiak 1566-ban nem véletlenül éppen a Tajti nevű gömöri településre menekültek, tehát okvetlenül valami kapcsolatnak kell lenni a Tajti település és a Tajti nevet viselők között, mely az idők folyamán valahogy feledésbe ment. Azon dokumentációk, melyekből erre vonatkozóan adatokat lehetne szerezni, az évszázadok történelmi viharaiban megsemmisültek, vagy nem sikerült őket még felfedezni. Cered polgármesterétől Czene Árpád úrtól kapott felvilágosítás alapján levélben megkerestem Tajti község jelenlegi polgármesterét Molnár Gyula urat, hogy milyen szempontok alapján alakították ki a község címerét a Tajti címer főalakjával. Kérdéseimre válaszként a következő összeállítást kaptam, melyet Jozef Novák pozsonyi történész professzor úr állított össze:

„TAJTI (TACHTY) (Rimaszombati Járás)

A község történelmi neve Tajti, mai elnevezése csupán 1948-ból való. Tajtit településként már 1290-ben , mint községet az 1399. évben említik . Az ajnácskői uradalomhoz tartozott. Közelebbről meg nem határozott időben tulajdonosai a Kubinyiak, a 19 és 20.


század fordulóján Dapsi Irma voltak. Meglepő az, hogy a történészek a község tulajdonosaként nem nevezik meg az azonos nevű Tajty nemzetséget, akik innen származnak és vezetéknevük is a község nevéből ered . A Tajtyakat III. Ferdinánd 1649. május 10-én emelte a nemesi rendbe és egyben címert is adományozott nekik. A címert kék pajzson és zöld mezőben (pázsiton) ezüst kardot tartó arany griff alkotja. Meggyőződésünk az, hogy a Tajtyak legkésőbb a 17. század első felétől kezdve a községben éltek és tevékenykedtek, a törökök ellen vívott harcokban szerzett érdemeikért a társadalmi ranglétrán felemelkedtek és egyidejűleg nemesi címerre is szert tettek. A törökök a községet a 16. század végétől kezdve pusztították és az 1683-ban teljesen elnéptelenedett. A 18. század közepe táján ismét benépesedett. Mint mezőgazdasággal foglalkozó község a 18. századból való, hegyével lefelé mutató ekevasat tartalmazó ovális alakú pecsétet használt. A pecsét peremfelirata a következő volt *TAJTI* HELYSÉG. A pecsét lenyomatait 1866 és 1888-ból származó iratokon találták meg. Feltételezhető, hogy a község ezt a címert az 1938-1944-es esztendőkben felújította, amikor Magyarország része volt. Ebben az időszakban nem egy község ismét használni kezdte történelmi címerét. A 18. századból származó már ismertetett Tajti címerét tartalmazó pecsétet, minden bizonnyal, egészen a 20. század elejéig használták. A község a 19. század végén irodai gyakorlatában fejbélyegző használatát is bevezette. Ennek a


pecsétnek a szövege így hangzik: GÖMÖR MEGYE * Tajti Község * hivatalos pecsétje. Ezt az 1888 és 1890 évekből származó okmányokon találtuk meg.

Községi címertanunk szellemének elvei alapján ma Tajti címerét függőlegesen álló ekevas képezhetné. Tudjuk azonban azt, hogy Szlovákiában ugyanezt a jelképet több község is használja (magáénak vallja). Ezért ezt további elemmel kellett gyarapítanunk, mely a többi hasonlótól teljesen eltérővé teszi. Ezért elhatároztuk, hogy a község történelmi jelképéhez csatoljuk a Tajtyak családi címerének fő alakját. 2001 februárjában a község címerévé kék pajzsban zöld alapon (mezőben) álló arany griffet javasoltunk. Mellső végtagjaiban kard helyett hatalmas ezüst ekevasat tart. Ebben a formában a címer történelmi szempontból hű, címertani szempontból helyes és ugyanakkor egyedülálló. A maga előtt ekevasat tartó griff nem címere egyetlen további szlovákiai községnek sem. Végül is, a címer javasolt formájában művészeti szempontból is nagyon hatásos. A rajzok ifj. Ladislav Čisárik művei.”

Novák professzor úrral felvéve a kapcsolatot a régi adatokra vonatkozóan forrás megnevezéseket kértem, amennyiben azok rendelkezésére állnak és hozzáférhetőek. (Sajnos ilyeneket tőle nem kaptam.).

A Tajti községben a néhány éve felépített új templom mellett a 25. és 26. ábrákon bemutatott, hősi emlékmű található, melyeken szintén a Tajti címerben is található griff szerepel.

Az előzőekben bemutatott forrásmunkák alapján nagy valószínűséggel családnevünket nem a Tajti községről nyertük, hanem inkább talán fordítva történt. Valamelyik, esetleg a nagy jász betelepedés alkalmával települtek ide a Tajti-Tajthy-ak, vagy pedig telepítették ide őket, a nemzetségeket elválasztó belső gyepű területére.

Az akkori vidék jellege a jelenlegitől teljesen eltért. Abban az időben Gömör megye déli területét, szelídebb halmait nagy tölgyes erdők, un. ősrengeteg borította, melyet a középkorban kezdtek csak kiirtani, és amely irtás a XVIII sz..-ra már teljesen befejeződött. Így a terület földművelésre és nagyobb mennyiségben állatok tartására már akkor sem volt alkalmas, és valószínűleg ezért telepedtek le innét a Tajti-Tajthy-ak a Jászságba, majd onnét menekültek ide vissza a török elől.

Tajti község nevének eredetére vonatkozóan a jelenlegi forrásmunkák Ila Bálint: „Gömör megye.” című munkájában szereplő megállapításokat veszik alapul. Ila Bálint könyvében Egyházasbástnál [17. 2. kötet, 231. old.] egy 1290 évi oklevelet említ, amelyben Thowthreth  (Tótrétet) szerepel, mely a térségben megtelepült tót családokra utal, valamint felsorolja, hogy a Básthy levéltárból származó és az Országos Levéltárban megtalálható 1399 évi és 1411 évi oklevelek Thathyley, Thouthyleys, és egy szintén a


Básthy levéltárból származó 1402. évi oklevélben szereplő Tahtyeley nevek szerepelnek, mint (Egyházas)bást térségében előforduló szálláshelyek, illetőleg dülő nevek . Tajti községre vonatkozóan Ila Bálint [17. 3. kötet, 113. old.] azt említi, hogy határa földművelésre alkalmatlan, ezért későn alakult ki. Így „a középkorban Egyházasbást határához tartozott. Önálló helységként csak a XVI. században tűnik fel. (Lj. Két középkori dicajegyzékben nem szerepel). Hegyes vidéken, a Gortva patak völgyében terül el. Határa földművelésre alkalmatlan, ezért is alakult ki olyan későn. Nevének eredeti alakjai kétségtelenné teszik, hogy helyén elsőnek egy „Tóth” nevű ember telepedett meg és róla kapta nevét. (Lj. Eredeti alakjai: Thathyley, Thouthyleys, Tahtyley, dűlők Egyházasbást határában. Tótülésből lett aztán Toti, és ebből Tajti név . („Tótülés”-re forrásként a Magyar Oklevél Szótárat említi, az 1002. hasábot.). 1553-ban a töröknek adózik, a század végén elpusztul, és csak a XVII. század közepén kezd ismét benépesedni (én megtaláltam a gömöri jobbágydézsma jegyzékben, 1616-tól Tajtiban Tajti Imre adózott és több évben is szerepel a dézsmajegyzékben, lásd a korábbi táblázatot). 1683-ban a Bécs ellen vonuló a török seregek újból felégetik és kifosztják a térséget; ettől fogva 15 évig puszta, és sokat szenvedett a terület népessége a Rákóczi szabadságharc alatt is”.

Ila Bálint ezen adatait, és feltételezését több szerző is átvette és tényként közölte, um.:

Kiss Lajos könyvének [66.] első három kiadásában Tajti-t nem említi. A negyedik, az 1988. évi bővített kiadásban a következők találhatók, melyeknek forrása nyilvánvalóan Ila Bálint munkája „1399 és 1411 Thouthyleys [Ila 2:237]. Az elsődleges Tótülés(e) hn. A Tót … Totti….szn.-nek és az ülés „település” fn.-nek az összetétele. Az utótag idővel elmaradt, az -i képzővel bővülő előtag Tajti-vá módosult..” [66.]. Kiss Lajos továbbá a „Magyar Nyelv” folyóirat 83. kötet (1987. év) 342. oldalán lévő „Földrajzi név és szófejtő vizsgálat” c. cikkében Tajtira a következőket írja: „ A Gömör vármegye déli részén, a jobb felől a Rimába omló Gortva forrásvidékén települt falu, fontosabb történeti adatai a következők 1399/1411 (megj. nyilván a későbbiekben általam is bemutatott oklevélre utal) Thathyley, Thouthyleys (Ila, 2:237) 1402 Tahtyeley (uo.). Elsődleges Tótülés(e) névváltozat személynévi alkalmazása a tot népnévnek (1138/1329: Totti, sz.u MNy 32:132) és az ülés „település” főnévnek az összetétele. A Tótülésből rövidüléssel ó>ou diftongizálódással és -i képző hozzácsatolásával Tajti alakult. (L. Ila IV. 113)”.

A közel múltban megjelent „Magyar Nagy Lexikon” [67.] szerint Tajti község „első írásos említése:1399 (Thathyley, Thouthyleys). Ajnácskő várának tartozéka, a 16.sz. második felében a török hódoltság része. Az 1683. évi török pusztítást követően a 18. sz. közepén települt újra.” [67.].

Györffy Gömör megyéről [68.] így ír: „A megye déli csücskében szláv agrár telepítés emléke Bást határában lévő Tótrét, mely mellett 1400 körül tűnt fel Tahteleyi ≈ Tótülés, s a XVI századtól Tajti falu (Ilára hivatkozik). Hogy ezeket az ország melyik vidékéről ültették Bást mellé az nem állapítható meg.”


A szlovákiai helységeket ismertető VSOS [73.]. Tachty (Tajti) község nevét 1399-ben Thathyley, Thouthyleys, ként említi, majd 1402-ben Tahtyeley ként adja meg, mely 1773-ra Tajthi, 1920 Tajty és 1948-ban Tachty-ra változott.

Az Ila Bálint által említett 1399/1411 évi, Básthy levéltárből (Fasc. H) származó oklevél az Országos Levéltárban 76029 jegyzék szám alatt szerepel. A borítékban az oklevél három változatát találhatjuk. Szaklevéltárostól kapott információ szerint az 1. jelzetű oklevél tekinthető „eredetinek”, a 2. jelzetű oklevél középkori, míg a 3. jelzetű írásos anyag egy XVIII. sz.-i átírat, másolat. A 27.-28. ábrákon az 1. és a 2. jelzetű, a levéltári szakértő által eredetinek, illetőleg középkori másolatnak minősített okleveleket mutatom be, míg a 29. ábrán az oklevél XVIII. sz.-i másolata látható. Az oklevelek egy 1399 keltezésű és egy 1411 évi keltezésű részből állnak (dátumok jól olvashatók), tehát az eredetinek minősített oklevél sem lehet 1411-nél korábbi. A 30. ábrán a szintén hivatkozott 1402. évi oklevelet mutatom be.

Azt nem vitathatom, hogy ebben a térségben tót betelepülés volt. Erre utal Ila Bálintnál, Egyházasbást térségére vonatkozóan említett Thowthreth (Tótrét), és Györfy Gömör megye [68.] c. munkájában szereplő megállapítás, hogy „a megye déli csücskében szláv agrártelepítés emléke a bást határában lévő Tótrét”, de utalhatok az előzőekben már említett Deter-Détér község nevére is, mely szintén szláv eredetű és magyarul szurok, kátrányégetőt jelent. Meg kell azonban említeni, hogy ebben az időben tót, a szlavon, szlovén un délszlávságra utal pl. Tótország = Szlavónia [70.], Véleményem szerint azonban az a megállapítás, hogy Thathyley Tótülést jelentett volna, igen kétséges, sőt erősen vitathatónak tűnik.

Ugyanis éppen Ila Bálint által idézett Magyar Oklevél Szótár 1002. hasábjában [74.] Tótülésre egy az Igazságügyi Múzeumban található 1413. évi oklevélben szereplő „In alia sessione TothJles nuncupata” utal, mely igen eltér a Thathyley-től. Az, hogy az oklevél, mely térségre vonatkozik az Oklevél Szótárból nem derül ki.

Kiss Lajosnál [66.] említett Totti helységnév (Magyar Nyelv 32:132) a dömösi prépostság adomány levelében (1138/1329) szerepel, így szintén kizárható, hogy ezen térségre vonatkozó megállapítás.

Mielőtt megkísérelném igazolni feltevésemet, meg kell említeni, hogy ebben az időben a szállás és az ülés (ylys, yley, ley, yleys, ilés, ilis, ülis) szinonim fogalmak voltak, sőt Mátyás király 1472 aug 6. Budán kelt oklevelében (Gyárfás [13.] III. kötet 671. oldal) a kettő együtt szerepel Othasyleszallasa (Ötház-szállás?), de általában szállás a gyakoribb előfordulás, pl. Berensallas, Jakabzallasa, Apatiszallas, Neghzallas stb…, majd a szállás sok esetben elmaradt. A Magyar Nyelv Értelmező szótára szerint szállás történelmileg valamely nomád életformájú nép mozgékony települése pl. kunok szállása, míg a Magyar Nyelv Történeti - etimológiai szótára szerint idegen földről legeltetni jött pásztor kalyibáját is jelenti, míg a dülő (deley) meghatározott nagyságú szántóföld, de lehet


határrész is. Az Akadémiai Kiadó Régi Magyar Glosszáriuma [41.] szerint az ülés (sessio) házhelyet is jelölhetett. Figyelembe kell azonban még azt is venni, hogy ebben az időben igen ritka volt a kőház. Esetenként egy-egy nemesi kúria épült csak kőből, amelyeket aztán mindig külön említenek. A parasztházak építési módja: az erdőségből négy élőfát fogtak be háznak, melyek gyökerükkel a földbe kapaszkodtak, és köréjük, rájuk támaszkodva alakították ki a falakat. A szobák igen alacsonyak, az ablaknyílások parányiak és szabálytalan alakúak voltak. Az alacsony ajtó előre lehajtott fejjel való belépésre kényszerített, mely a bentlakók védekezését is elősegítette.[75. :155 oldal].

A magyarországi családnevek kialakulását Kázmér Miklós professzor úr személyes közlése és könyve alapján [70.] a XIV. sz. közepétől számíthatjuk. Mivel a taj mind a pusztai nomádok nyelvén (?), mind törökül csikót jelent (lásd korábban), valószínűsíthetjük, hogy a betelepült Tajti-Tajthy jász had (nemzetség) megnevezését hozták magukkal korábbi lakhelyükről, és ebből alakult ki a családnevünk. Arra a kérdésre viszont, hogy ez mikor történt egyértelmű válasz nem adható.

A 27. ábrán lévő, az Országos Levéltárban 76029/I 1-2 jelzet alatt található oklevél 8. sorának jobb szélén Thathÿleÿ, míg 12 sor jobb végén, Thahtÿley, vagyis jelen olvasatban Thathi –szállás, Tajti-szállás megnevezések találhatók az oklevél első, 1399 keltezésű (mandatum ?) részében. Ezen oklevél, második (reláció parancslevél?), 1411 keltezésű részében Thouthÿleÿs olvasható a 20 sorban, melyet, ha nem akarunk Tajti-szállásnak elfogadni, akkor is inkább Thouti-szállás, de semmiképpen nem Tót-ülés. Az oklevélnek a 28. ábrán szereplő, sokkal jobban olvasható középkori átiratának (OL 76029/II 1-2 jelzet) 8 sorának jobb végén Thaythylej, és a 12. sor közepén szintén Thaythylej, található, míg az 1411-es keltezésű részében a 19 sor első harmadában Thaythilei megnevezés olvasható. Ezek mindegyike szintén Tajti - szállásra utal. Célszerű megjegyezni, hogy a családnevek kialakulása ezen időben történik, ezért nem eldönthető, hogy a Tajti ekkor a nemzetségre, nagycsaládra utal, vagy pedig egyszerűen az itt megtelepedett jász eredetű csikósok szállására.

Az oklevél újabbkori átiratában a 29. ábrán lévő (OL: 76029/III 1-3 jelzet) szövegében a 29/1 oldal alsó harmadában Thathÿleÿ, a 29/II oldal első sorában szintén Thathÿleÿ, míg ugyanezen oldalon a második bekezdés negyedik sorában Thontÿleÿs megnevezések olvashatók.

A 30. ábrán található 1402 évi keltezésű oklevél (OL. 76019 jelzet) negyedik sorában Thahtyeley olvasható. Ez szintén Tajti-ülés illetve Tajti-szállásra utal, ugyanis a t előtti h j is lehet (még most is szinonim fogalom a Fehér megye vagy Fejér megye).

Ezek alapján igazoltnak tűnhet, hogy Tajti település középkori neve Tajti-ülés, Tajti-szállásról nyerte nevét és nem valószínűsíthető az Ila Bálint által felvetett és sok más szerző által is átvett Tot-ülés. Az külön vizsgálódásra érdemes, hogy Egyházasbást térségében az időtájt Tot-rétnek említett domboldalak, ma minek felel meg.

Az a gömöri jobbágydézsma jegyzékekből kiderül, hogy a jelenlegi Tajti község Taÿti néven szerepel már 1550-ben, amikor Négyszállásról a Tajtiak ide menekültek a török elől.

Átvizsgáltam a Hadtörténeti Múzeum térképtárában lévő térképeket is. Az 1739 évi un. Mikovinyi térképen Tajti és Cered nem szerepel, de az első, 1780 évi katonai térképen sincsenek feltüntetve a neveik, csak a térségben lévő házakat jelöltek a térképen. Tajti községnév először az 1854-es katonai térképen jelent meg.

Tajti község közelében, Vecseklő mellett található a ösrengeteg kiirtása után kialakult Tajti-tó. Ez az 1. ábrán bemutatott 1943.-as felmérésű térképen nem szerepel. annak ellenére, hogy korábbi irodalmi források említik. A 31. ábrán a Tajti-tó látható a Medvesről. A to partján Vecseklő, a háttérben Egyházasbástot figyelhetjuk meg.



Salgótarján felül Cered felé haladva, az országút érinti a Tajti pusztát vagy Tajti lapost (a határ magyar oldalán terül el), mely csak néhány házból álló település


9. A közvetlen rokonságom újkori kapcsolódásai.


A feldolgozott anyakönyvek alapján szinte teljes bizonyossággal sikerült megállapítanom, hogy a mi águnk Tajti Balázs testvéréhez, Alberthez kapcsolódik Farkas (Wolfgang) nevű fián keresztül, aki Jászapátiban halt meg 1707.-ben kb. ötven éves korában.

Sikerült azt is megállapítanom az apáti anyakönyvek alapján, hogy Apátiból Félegyházára három testvér költözött, az idősebb fiútestvér, László vitte magával a nála mintegy tíz évvel fiatalabb öccsét, Ferencet és húgát, Ágnest, amikor édesanyjuk halála után apjuk újra nősült. Mi a fiatalabb fiútestvér, Ferenc ágáról származunk, László ágán Félegyházán nem maradt nevet viselő férfi utód, és nem tudtam leszármazottját találni az ezen ágról származó, a szabadságharcban honvédtisztként harcolt, majd a kiegyezés után csendőrtisztként Kisvárdán tevékenykedő, majd ott meghalt és eltemetett Timótnak sem, kinek szép kopjafás sírja a kisvárdai temetőben a múlt század hetvenes éveiben még meg volt. Ágnes igen fiatalon tizenhat éves korában gyermekszülésben meghalt. Nagyapám előzőekben már említett, 1916-ban készített összeállítása csak feltételezi az említett három testvér közvetlen rokoni kapcsolatát, de azt pontosan nem tudta.

Félegyházára költözött még egy másik Tajti család is, akiknek eredetét és rokonsági kapcsolatait azonban nem sikerült tisztáznom. Ő már felnőttkorban, házasan költözött Félegyházára, valószínűleg Apátiban született (?), azonban, hogy hol házasodott meg, nem sikerült kiderítenem.

A 32. ábrán a kiskunfélegyházi adatokból megrajzolt családfa részletét mutatom be, amelyen édesapám, József (1890-1965), aki 1917-ben kötött házasságot Budapesten édesanyámmal, a szintén kiskunfélegyházi származású Szarvas Annával, közvetlen családját láthatjuk.

Apai nagyapám, József Kiskunfélegyházán volt tanító, bátyja, Ferenc Jászkarajenőn lett jegyző és oda települt, míg Sándor nevű bátyjuk családjáról semmi információm nincs. Valószínűleg elköltöztek Félegyházáról (esetleg Bugacra?). Édesapjuk második házasságából származó féltestvérük, János Kiskúnmajsán volt tanító, gyerekük nem volt. Özvegyével, Etelka nénivel, többször is találkoztam Majsán, legutoljára az ezerkilencszázötvenes évek közvetlen végén voltunk nála feleségemmel.

Édesapám 1916-ban Kolozsvárott jogot végzett, és a postánál dolgozott. Postafőigazgatóként, a Posta-vezérigazgatóság jogi osztályának vezetőjeként ment nyugdíjba. Húga, Margit tanítónő volt Kiskunmajsán. Öccsei közül Zoltán pénzügyőr, majd csendőr alhadnagy volt, Jenő lakatosmester Kiskunfélegyházán és a város gépésze, Tibor Jászladányban tanító, majd Cegléden testnevelő tanár volt. Az egyházi anyakönyvek alapján megállapítottam, hogy egy időben édesapám apai nagyapja Félegyházán a bíróságon volt „törvényszolga”.

Szüleimnek három gyermeke volt, akik közül jelenleg már csak én élek. A nálam tizennégy évvel idősebb és régen meghalt bátyám gépészmérnök volt és a MÁV Vezérigazgatóságán dolgozott. A tíz évvel idősebb, néhány éve meghalt nővérem tanárnő volt. Én magam, és a feleségem is villamosmérnökök vagyunk. Két fiunk van Péter és Tamás, mindketten nősek és gépészmérnökök. Péter Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végzett mezőgazdasági gépészmérnök, felesége orvos, akiknél Tajthy Barbara (a hat és fél éves, saját véleménye szerint Tajthy Ficánka) cseperedik. Tamás a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult robottechnikát. Egyikük sem dolgozik eredeti szakmájában. Mindketten nősek, a kisebbik fiam felesége „jász kislány”, Gyárfás Ildikó, akinek szüleit az elemi iskolában Jászladányban édesapám legfiatalabb öccse, Tibor nagybátyám tanította, kislányuk a két éves Dalmácska.

A 32. ábrán, és a többi megrajzolt családfánál is, nem tagadva meg villamosmérnöki voltomat, a családokat gyűjtősínként ábrázoltam. Felfelé azon gyermekek szerepelnek, akik már gyermekkorukban meghaltak. Ha a gyermekek mellett csak egy évszám szerepel, úgy az azt jelenti, hogy a gyermek még a születése évében meghalt. A családfák megrajzolásánál több esetben is fényderült anyakönyvbeli elírásokra. Ezek egy részét az anyakönyvek alapján sikerült korrigálni. A rendelkezésre álló anyakönyvek alapján a családfákat a többi településre is megrajzoltam. Az anyakönyvekből kigyűjtött adatok alapján a több tíz méter terjedelmű családfa-rajzolatot állítottam össze az egyes településekre. A Jászapátira vonatkozókat a gimnázium igazgatónőjének, Cered esetében pedig a polgármester úrnak másolatban megküldtem.

A XIX. sz.-ban Apátiból és a Jászságból jelentős kitelepülés történt a Bácskába. A kitelepedés 200. évfordulóját Kisújszálláson  1986. április 19-20- án ünnepelték meg. A kitelepedés okai: a kedvezőtlen földrajzi adottságok, redemptionális viszonyok, megemelkedett köznemesi terhek, stb. Ezen időben Tajtiak is költöztek a Bácskába (Temerin, Óbecse, Újbecse), amely területről csak igen hiányosan találhatók anyakönyvek az Országos Levéltárban. Érdemes megemlíteni, hogy a délszláv háborús eseményekkel kapcsolatban a magyar televízió interjút készített Bácskából származó magyar menekültekkel, akik között egy Tajti Sándor nevű is szerepelt, valamint egy bácskai magyar községben aláírásgyűjtés folyt a polgárháború ellen. Az aláírók között első helyeken szerepelt egy Tajti családnevű protestáló.

Az anyakönyvi adatok feldolgozása során számos családi tragédiára is fény derült. Egy-egy vörheny-, diftéria-, kanyarójárvány megtizedelte a település gyermek seregét, de a felnőtt lakosságot is, így pl. Félegyházán az ezernyolcszázhatvanas években egy Tajti családban két hét alatt mind a hat gyerekük, az egészen kis gyermektől a szinte már felnőttig, meghalt diftériában. Hasonlóan pusztított a pestis, a kolera és a tífusz a felnőtt
lakosság körében is. Igen sok gyerek nem érte meg a felnőttkort. Olyan gyakori halálesetek voltak, amelyek ma már elenyészők, pl. lórúgás, villámcsapás, vagy pedig a korszerű gyógyszerekkel, védőoltásokkal jól kezelhetőek, pl. tüdőgyulladás, kanyaró,
32. ábra.

vörheny, vérhas, csecsemőkori hasmenés stb. A kigyűjtött adatok statisztikai feldolgozásából egy orvos-történész érdekes megállapításokat tehetne.

A családnév írására visszatérve, a ceredi anyakönyvekben a családnév kizárólag Tajti alakban szerepel. Apátiban és Félegyházán, valamint a dorozsmai anyakönyvekben a legkülönbözőbb változatokban fordulnak elő a családneveink, még egy családon belül is. Az 1890-ben született édesapámnál, pl. Tajthy, a néhány évvel később született öccsénél pedig a Tajti családnév szerepel a keresztelési anyakönyvben. Úgy tűnik, még ekkor sem volt egységes névírási szabályzat, a keresztelő plébános másként írta a családnevet, mint pl. a káplán. Az is megfigyelhető, hogy az egységes helyesírás bevezetéséig a családnév írásában időszakonkénti szokások alakultak ki. Annak kiderítése, hogy ez mi okból következett be, szakismereteket igényelne.

Az Országos Levéltárban mikrofilmen csak 1895-ig, a kötelező állami anyakönyvezés bevezetéséig állnak rendelkezésre anyakönyvi adatok. A későbbi időszakra vonatkozó anyakönyvi adatok gyűjtése, már csak vagy a helyi plébániákon lévő egyházi anyakönyvek, vagy a polgármesteri hivatalokban lévő állami anyakönyvek adatainak feldolgozásával lehetséges. Nehézséget jelent, hogy az állami születési, házasság kötési és halálozási anyakönyvek általában nem egy helyen találhatók.

Az újabb adatok feldolgozásánál azonban határt szabnak a személyiségi jogok, melyek megsértése súlyos következményekkel járhat.



10. Zárszó


Úgy érzem, a Tajti- Tajthy család, nagycsalád, a nemzetség történetéhez kapcsolódó sok érdekes kérdésre sikerült választ kapnom, megnyugtató információt szereznem. Azonban még sokkal több vár megválaszolásra. Sajnos, mind több részlet megy veszendőbe, mivel nem rögzítették, rögzítik őket. Ezen kis összeállítással is szeretnék kedvet, ötletet adni a munka folytatásához, az ősi jász nemzetségünkre vonatkozó adatok gyűjtéséhez, összeállításához.

Több anyakönyvet még nem dolgoztam fel, pl. az egrieket (csak elkezdtem a feldolgozást), a kunszentmártoniakat, a mezőkövesdieket, a gyöngyösieket, a kisvárdaiakat, hevesieket, valamint több, Jászapáti környékén lévő plébániákét, pl. Jászdózsa, Jász(Heves)ivány stb.. valamint feldolgozásra várnak még az 1895 évet követő anyakönyvek is. Ennek oka nagyobbrészt az, hogy kedvemet szegte, a sok kudarc, felmerülő nehézség, esetenkénti meg nem értés, másrészt, a régi, mikrofilmen lévő anyagok feldolgozása is sokkal nagyobb nehézséget jelentene számomra, ugyanis a mikrofilm olvasót az Országos Levéltár vári központjából időközben kiköltöztették a Külső Bécsi-úti új telephelyre. A mormon egyház szponzorálása alatt történő felvidéki

anyakönyvek mikrofilmre vitele sem fejeződött be, így előbb-utóbb azok is feldolgozásra kerülhetnek.

Több neves szerző megállapítását sem sikerült sem igazolni, sem megcáfolni. Pl. Soós megemlíti „ András jászapáti lakos 1724-ben igazolta nemességét Heves vármegye előtt” Erre vonatkozó adatokat a Heves-megyei Investigatio Nobiliumban nem találtam, ott 1713-ban Tajti Ferenc (12. ábra), mint egri lakos és Ferenc 1724 évi nemesség igazolását (13. ábra) találtam meg. Hasonlóan Forgon írja: „Thajthy Farkas a XVII. században Ajnácskő várában „sokat hajduskodott”, mint róla feljegyezték”, de hogy hol? És mit jelen a „hajdúskodás” ennek nyomát sem találtam. Szintén itt szerepel „Farkas fia Jakab, kinek gyermekei: Thajthy Mihály, Mátyás, Jakab és József.” Ez adatok szerinte a vármegyei levéltári nemesi iratok között található feljegyzésekben szerepelnek. Sajnos nem sikerült nyomukra bukkanni ezen iratoknak. (Hacsak nem az általam is fellelt periratokra hivatkozik, melyekben azonban a családi kapcsolatokra vonatkozóan semmiféle utalás nem található.). Ezek azért is érdekesek lennének, mivel György fiairól, Andrásról és Mihályról is említést tesz.

A feldolgozott többkilónyi adatot, anyagokat az Országos Levéltárban szándékozom elhelyezni, hogy ha valaki a későbbiek során kedvet kap, folytathassa a kutatást, ne kelljen elölről kezdenie, mint nekem. Megszólalnak ugyanis a régi iratok, fóliánsok azoknak, akik értik a szavukat. Sajnos mind kevesebben lesznek, akik középiskolában latint tanultunk, így a régi fóliánsok feldolgozása mind nehezebb lesz. Hasonlóan nagy nehézséget jelent a különböző korok írásainak az olvasása is.

A családfák megrajzolása során is mutatkoztak kétségek, hibák, bizonytalanságok. A szülők keresztnevében esetenként valószínűsíthető, sőt igazolható elírásokat, tévedéseket találtam az anyakönyvekben. Ezek egy része, pl. keresztnév csere stb. a környezet adatai alapján esetleg egyértelműen korrigálható, de lehetséges, pl. az is, hogy az akkor ismert valamilyen ragadványnevet írta be a keresztelést végző az anyakönyvbe, de az is lehetséges, hogy csak egyszerűen tévedett. Olyan esettel is találkoztam, amikor a házassági anyakönyvben anyjaként a mostohája került feltüntetésre, édesanyja ugyanis sokkal korábban meghalt, és apja újra nősült. A feldolgozást sokkal jobban pontosítani lehetne, ha a feldolgozást számítógéppel készítenénk el, de ez esetben igen nagy munkát igényelne a nagy mennyiségű adat gépre vitele. A technikai feltételek meglennének hozzá.

Munkám során az is vezetett, hogy régiekről, eleinkről megbízhatóbb adatokat szerezzek, és azokat dokumentáljam. Sajnos gyerek-, ill. fiatal koromban ez még nem érdekelt, és ma már nem élnek azok, akiktől ilyeneket még kérdezni, gyűjteni lehetne. A rádió, a televízió, a rohanó életmód, a régi, esti családi összejöveteleket, a nagyszülők esti, az unokáknak szóló visszaemlékezéseit, meséit, elbeszéléseit megszüntették. Így mind kevesebb az esélye a régi történetek fennmaradásának. Addig gyűjtsük össze és dokumentáljuk utódainknak a még fennmaradt ismereteinket a régebbi időkről, amíg erre


lehetőségünk nyílik. Sajnos már így is sok, pótolhatatlannak tűnő emlék ment máris feledésbe.

Egy-két, főleg a közvetlen családomat érintő esettől eltekintve csak a XIX. sz. végéig végeztem a feldolgozást. Ennek két oka van. Egyrészt 1895-ben megszűnt az egyedüli egyházi anyakönyvezés, és megkezdődött az állami, amely még nincs mikrofilmen az Országos Levéltárban, másrészt el akartam kerülni a feldolgozás közelségéből származó, óhatatlan napi politikai és személyiségi jogi kérdéseket, kellemetlenségeket. Így is többeknek sikerült régi feledésbe ment családi kapcsolatát felfedni, és Pesten élő unokatestvéreket újból összehoznom. További érdekes összefüggések is kiderültek pl. az azóta elhunyt Tajthi László erdőtelki plébános úrról kiderült, hogy ő Egerbe, én Budán jártam a ciszterterekhez gimnáziumba, számos közös tanárunk volt, és többször is kellett volna találkoznunk iskolai kirándulások alkalmával. Kiderült, hogy dr. Tajthy Mária doktornőnek nem volt ismerete arról, hogy nagyapja évekig Félegyházán volt tanító, ahol az én nagyapám is tanítóskodott stb.

A további vizsgálatok valószínűleg már sokkal nehezebb és képzettebb munkát igényelnek. Ezért kértem a Jászságért Alapítvány ügyvezető testületét, hogy levéltárosok, történészek bevonásával a botcsinálta kutatók, amelyek közé sorolom magamat is, mint villamosmérnök, szaktanácsokat, útmutatást kaphassunk a még ki nem derített összefüggések szakszerű kibogozásához, illetőleg a még fel nem dolgozott források megkereséséhez. Számos probléma is felvetődik, melyek értelmezése, kibogozása megfelelő szakmai előképzettséget, felkészültséget igényel, mellyel egy autodidakta nehezen birkózik meg, ha egyáltalán sikerülne is neki. Egy példát szeretnék csak említeni az inquilinus megnevezés értelmezését.

Dr. Szomszéd András, pl. Cered krónikája c. könyvében [50.] megemlíti, hogy colonus a jobbágynak felel meg, míg inquilinus a zselléreket, a legszegényebb réteget jelöli.

Ugyanakkor dr. Kele könyvében [21.] az található, hogy igaz, hogy az inquilinus szószerinti fordításban zsellért jelent, azonban az oklevelek számtalan nemes embert is így jelölnek, így szerinte inkább idegent, vagy beszármazottat, betelepültet kell alatta érteni. Ugyanez található az Akadémiai Kiadó “Régi Magyar Glosszárium”-ában is, miszerint az inquilinus a zsellér mellett joweueny-t is jelent [41.]. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy az összeírásban szereplő személyeket, zsellérnek vagy pedig betelepültnek kell tekintenünk. A szakemberek között mutatkozó ilyen jelentős eltérés esetén, hogyan értelmezze a forrásadatokat olyan botcsinálta kutató, amilyen én volnék.

Jelen anyag egy korábbi, és lényegesen rövidebb változata található az 1997. évi Jászsági Évkönyvben, melynek címe: “Adatok a Tajti-Tajthy család (had) történetéhez”.

A Tajti-Tajthy-ak újabb kori történetével kapcsolatban két kiemekedő eseményt említenék, mikor is a Tajti-Tajthy-ak emberségről, az általános erkölcsi,. etikai mormák messzemenő betartásáról, korrektségről tettek tanubizonyságot. A „Nők Lapjában”

megjelent cikk szerint Tiszakécskén az akkori tanácselnök berendelte Tajti Erzsébet tanárnőt, és utasította, hogy a párttitkár fiának magyarból jobb jegyet adjon, mert ez kell a Testnevelési Egyetemre való felvételéhez. A tanárnő visszament az osztályába, elmondta a rendelkezést, amellyel szemben ugyan nem tehet semmit, de kötelességének érzi, hogy ne kivételezzen, és ezért az osztály mindegyik tanulójának magyarból eggyel jobb jegyet fog adni. Igen nagy botrány keletkezett, melynek következtében a tanárnő állásának feladására kényszerült.

Családtörténeti összeállításomat kérte a jászapáti születésű Tajti Rozália, akinek életrajzából kiderült, hogy a „Szűz Mária társaság” kedves nővéreként 1944-1945-ben a rend Vörösmarthy utcai házában 50 zsidó gyermek  és 20 felnőtt megmentésében működött közre. A rendház az Andrássy-úti nyilas „hűség háza” közvetlen telek szomszédja volt, és a növérék a lelepleződés miatti állandó életveszélyben, hivatásuk szellemében gondozták, mentették a rájuk bizottakat. Mindegyikük túlélte a vérzivatart. A megmenekültek a ház falán emléktáblával köszönték meg megmentésüket. Az emléktábla felavatási ünnepségén a még élő legöregebb kedves nővér megható beszédet mondott, többek között kérte, ne tessenek minket hősnek tekinteni, mi csak azt tettük, amit a lelkiismeretünk diktált….Bár mindig, mindenki megtenné azt, amit igaz lelkiismerete diktál.



Felhasznált forrásmunkák:


[1.] Adatok Szolnok megye történetéből. Szolnok megyei levéltár. Szolnok. 1980.

[2.] Antal Domokosné: Kocsér története. 1977.

[3.] Balassagyarmat története 896.-1962. Balassagyarmat. 1977.

[4.] Ladislaus Barthelomaides: Inclyti Superioris Ungariae Comitatus Gömöriensis
        Notitia. Leutschoviae.1806.

[5.] Bertényi Iván: Kis magyar címertan. Gondolat. Bp. 1983.

[6.] dr. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai.
        [6a.] Heves, [6b.] Nógrád, [6c.] Bihar, [6d.] Gömör-Kishont.

[7.] ifj. Dósa József- Szabó Elek: Kunszentmárton története. 1933-1934.

[8.] Fényes Elek: Geográfiai Szótára. Pesten. 1851.

[9.] dr. Fodor Ferenc: A Jászság életrajza. Budapest.  Szt. István Társulat. 1942.

[10.] Fodor Ferenc: A jászság demográfiája a XVII. században. Bp. 1934. MTA.

[11.] dr. Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemes családai. Kolozsvárt.
 1909.

[12.] Gombocz Zoltán: Árpádkori török személyneveink. 1915.

[13.] Gyárfás István: A Jász-kunok története. I.-IV. Szolnok. 1883.

[14.] Győrffy István: A jászkunság nemessége. Genealogiai füzetek. 1907. jun. p.55.

[15.] Győri Jenő: Dorozsma régi életéről. Kiskundorozsma. 1937.

[16.] Helyismereti olvasókönyv."Én falum-Jászapáti-történetéhez. Jászapáti. 1980.

[17.] Ila Bálint: Gömör megye. Akadémiai kiadó. 1969.

[18.] Illésy-Pettko: Királyi Könyvek. 1527.-1867. Bp.1895.

[19.] dr. Illésy János: Az 1754.-55. évi országos nemesi összeírás. Bp. 1902.

[20.] Kállai István: A történelem segédtudományai.
ELTE. Bölcsészettudományi Kar. Bp. 1986.

[21.] dr. Kele József: A Jász-kunság megváltása. Bp.1904.

[22.] Kelemen Kajetán: A jász-kun redemptio története. Szeged 1877.

[23.] Kempelen Béla: Magyar nemes családok. Bp. 1931.

[24.] Kiss József: A Jász-kun kerület parasztsága a Német Lovagrend földesúri
hatósága idején. 1702.-1731. Akadémiai Kiadó. Bp. 1979.

[25.] Kunszabó Ferenc: Jászföld. Bp. 1980.

[26.] Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal.
        Pest. 1865. XI. Köt. 17-18 old.

[27.] Nógrád megye története. I-IV. kötet.

[28.] Orosz Ernő: Heves és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegyék nemes családjai
        Eger. 1906.

[29.] Országos Levéltár: Regesta decimarum Gömöriensis. 9655.-9676.
 filmtekercsek.

[30.] Országos Levéltár: Conscriptiones portarum. 1634.-1635. sz. filmtekercsek.

[31.] Országos Levéltár: Gömör vm. kzgy. jegyzőkönyvek. C 1371, C 1372 sz.
filmtekercsek.

[32.] Országos Levéltár: Generalis Committatum Heves Exterior Szolnok. 3367.
         filmtekercs.

[33.] Országos Levéltár: Gömöriensis Conscriptio 1715. 3119. sz. filmtekercs.

[34.] Országos Levéltár: Gömöriensis Conscriptio 1720. 3132. sz. filmtekercs.

[35.] Országos Levéltár: Heves és Külső Szolnok 1715. évi összeírás. 3120. sz.
filmtekercs.

[36.] Országos Levéltár: Heves és Külső Szolnok 1720. évi összeírás. 3133. sz.
        filmtekercs.

[37.] Nógrád megyei 1715. évi összeírás. 3124. sz. filmtekercs.

[38.] Nógrád megyei 1720. évi összeírás. 3137. sz. filmtekercs.

[39.]. Acta Nobilium Comitatus Hevesiensis Catalogus et Investigationes.
    Nemesség vizsgálat . Acta Generalia Documenta. B 1100. sz. filmtekercs.

[40.] Conscriptio Jaszigum et tam Majorum, quam Minorum Cumanorum.
        Pentz-féle 1699 évi felmérés.

[41.] Régi Magyar Glosszárium. Akadémiai Kiadó. Bp. 1984.

[42.] dr.Scheftsik György:Jász-nagykun Szolnok vármegye múltja és jelene.
Pécs. 1935.

[43.] Siebmacher's Wappenbuch. Géza v. Csergheö: Der Adel von Ungar.
        Nürnberg. 1893.

[44.] dr. Soós Adorján: A kunok és jászok története. A kunok betelepítésétől a
mohácsi vészig. 1944. Pápa.

[45.] dr. Soós Adorján: Magyar nemesek a Jászkunság területén. Pápa. 1935.

[46.] Szabó László: Jászság. Gondolat. 1982.

[47.] Szerelemhegyi Tivadar: Kis-kunfélegyháza város monográfiája. Nagykőrös.
1882.

[48.] Szolnok város és Jász-Nagykun-Szolnok vmegye címtára. 1933.-1935.

[49.] Szombathy Viktor – László Gyula: Magyarrá lett keleti népek. Panoráma.

[50.] dr. Szomszéd András: Cered krónikája 1920-ig.

[51.] Sztriha Kálmán: Kiskundorozsma története. Kiskundorozsma. 1937.

[52.] Tatai Molnár Magdolna: A jászok és a kunok története. Szeged. 1937.

[54.] Tálasi István: Kiskunság. Bp. 1977.

[54.] Vándorfy János: Jász-Apáthi város egyházának múltja és jelene. Eger. 1895.

[55.] Zolnay László: Kincses Magyarország. Magvető. Bp. 1977.

[56.] Zolnay László: Az elátkozott Buda. Buda aranykora. Magvető. Bp. 1982.


[57.] Földes Péter: Ha az ősi krónikák igazat mondanak. Móra Kiadó. 1982

[58.] Györffy György: István király és műve. Gondolat Kiadó. Bp. 1977.

[59.] Anomymus: Gesta Hungarorum. Pais Dezső fordításában Magyar Helikon.
1977.

[60.] Juliánus barát és napkelet fölfedezése. Szépirodalmi Könyvkiadó.
        Magyar Ritkaságok sorozat. 1986. Györffy György tanulmányával.

[61.] Rusvay Kálmán: A jászok eredete és nyelve. Kecskemét. 1977.

[62.] Dr. Czeizel Endre: A magyarság genetikája. Galenus Kiadó. Második,
korszerűsített kiadás. 2003.

[63.] Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai. Egyetemi Tankönyv.

[64.] Wencel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár.

[65.] Dr. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában Bp.             1890.

[66.] Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó. 1988.
Negyedik bővített kiadás.

[67.] Magyar Nagy Lexikon. Akadémiai Kiadó.

[68.] Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. II. kötet.
Gömör, vmegye. Akadémiai Kiadó.

[69.] Baán Kálmán: Ősi magyar személynevek. 1944.

[70.] Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. XIV.-XVII. sz.

[71.]. Nyulásziné dr. Straub Éva: Magyarország címerkönyve. A heraldika alapjai.
        Magyarország kézikönyvtára. CEBA Kiadó. Bp. 2001.

[72.] Mezőkövesd város monográfiája.

[73.].VSOS Vlastivedny slovnik obci na Slovensky. I-III. Bratislava 1977-78,

[74.]. Szamota István - Zolnai Gyula: Magyar Oklevél Szótár. Pótlék a Magyar
        Nyelvtörténeti Szótárhoz. Bp. 1902-1906. Fakszimile kiadás.


[75.]. Belitzky János: Nógrád megye története.

[76.]. Zsigmondkori oklevéltár II. (1400-1410)
        Bp. Akadémiai Kiadó. 1956.

[77.]. Selmeczi László: A jászok eredete és középkori műveltsége.
        Jászsági füzetek. 37. sz.

[78.]. Selmeczi László: A négyszállási I. sz. jász temető. Bp- 1992.

[49.a.] Szombathy Viktor szerk.: Régészeti barangolások Magyarországon. Panoráma.

[49.b.] Szombathy Viktor szerk.: Magyar régészet regénye. Panoráma.

 

Függelék.

Függelék 1.

Dr. Rusvay Lajos (5054. Jászalsószentgyörgy. Fő-utca 51.) hozzám intézett levele:

Dr. Tajthy Tihamér Úrnak. Budapest.

Kedves Barátom!

Megkaptam, és élvezettel tanulmányoztam gondosan gyűjtött adataidat a nemes Tajthy családról.

A feldolgozás folytatásához szükséges vizsgálatokra az 1-7. pontokra nem tudok javaslatot tenni. Viszont a 8. pontban foglalt kérdésre azt javasolom, hogy az 1895. utáni adatokat az állami anyakönyvekből lehetne kiírni. Ez azonban óriási munka, hiszen száz év anyagáról van szó.

Megítélésem szerint, egy kerek családtörténetet képezne, ha csak a nemességet szerzett Balázs és leszármazottairól szólna a krónika, főképp azokról, akik Jászapátiban telepedtek le. Az Apáti anyakönyvi adatok kiírásához két ott lakó egyént tudnék ajánlani,-amennyiben ha vállalnák.

Az egyik Dr. Kalmár Pálné Tajthy Klára, magyar-francia szakos tanárnő, aki 1979. óta igazgatója a Jászapáti Gimnáziumnak. A másik: Dr. Tajthy József, agrármérnök, aki jelenleg elnöke a Jászapáti Velemi Endre MGTSZ-nek.

A családi krónikát színesebbé teszi, ha tudunk valamit az ősök közéleti szerepléséről. A Tajthy családnál nagyérdemű esemény a nemesi cím elnyerése. Majd a földváltásban már 7. család váltott földet, összesen 1.300 forintértékben, tehát mintegy ezerháromszáz k. hold területtel.

Személyi adatot a Tajthy féle zenebonán kívül, alig tudok közölni. Az Apáti gimnázium 1912-ben nyílt meg, ahol 63-an kezdtük el tanulmányainkat. A Rusvay famíliából 3-an lettünk tanulók, míg a népesebb Tajthy családból egy sem volt közöttünk. Ellenben a gimn. első értesítő könyvében meg van írva, hogy 1913. márc. 31-én Tajthy Mátyás szent Ferencrendi szerzetes, nyugalmazott áldozópap, 500 koronás alapítványt tett, szegény sorsú jeles tanulók jutalmazására. Az alapítványtevő szerzetes, Jászapátiban született és 1913. novemberében halt meg.

Érdekes feljegyzést találtam a Szolnoki Levéltárban őrzött Apáti protokollúmban, a Napóleoni háborúval kapcsolatban:


„1799. Aug. 29. A mostani vérengző dühös francia nemzetnek megörettetésére noha már 1200 huszárokból álló sereg kívántatott, ebből 600-at már megadtak, újabb 600 kiállítását elhatározták; míglen az elkövetkezendő megyebeli verbunk eránt bővebbrendelés fogtétetni, serénységgel addig is az alkalmatos lovakat kiválasztani elhatározzák.

530.sz.Mindezért, hogy a megyebeli ifiaknak a katonaságra nagyobb ösztön adattasson, mind pedig, hogy azoknak akik már az ellenség előtt harcolnak, több alkalmatosságban szerzett érdemeik megjutalmaztassanak, arra való nézve Devius regementyében lévő Dósa Imre Al Hadnagy Úr Fő Hadnagyságra, Vétsei Magyar Lovas Regimentbeli Dósa Ignácz Alhadnagy Úr Főhadnagyságra, ugyanebben e Rergimentben vitézkedő Balajthy Ferenc cum nimitato lévő Strázsa Mester Al Hadnagyságra,, ezelőtt Eszterházy Imrte nevét viselő Huszárok között lévő Balajthy Gergely káplár strázsamesterségre, végre Tajthy Istvány, ki az Erdődy Magyar Regimentben vitézkedig, Káplárságra, a mostani Generális Gyűlés alkalmatosságával ponltatni és elő mozdittatni rendeltetik.”

A nagycsalád tagjai biztosan részt vettek a kurucz hadjáratokban, az 1848-as szabadságharcban, az első és a második világháborúban is, ami szintén hozzátartozna a krónikához.

A kocséri ágra vonatkozóan sok adat található a „ Kocsér község története c könyvben, amely Antal Domokosné szerkesztéseként 1977-ben jelent meg.

Ugyancsak adatok kerülhetnének elő Jászivány községből.- Ugyanis a hevesiványi határ rész 1950-es években különvált Jászapátitól, Jászivány néven külön község lett. Az uj községben több mint tiz Tajthy család épített lakóházat és lett állandó lakos.

Tehát van bőven kutatni való.

Sajnos én már koromnál fogva „letettem a lantot, nyugodjék”, annál is inkább, mert öregségemre süketséggel „áldott” meg az Úr, így csaknem társalgóképtelen vagyok. Azért nem járok el a jászok gyűléseire sem, pedig elsők között voltam az Egyesület megalakításában, elsőként nyertem el az Alapítvány díját és ma is nagyrabecsülöm a közérdekében kifejtett munkásságukat.

További munkádhoz sok sikert kívánok, s nagyon megtisztelnél, ha kutató utad során pár órai beszélgetésre felkeresnél lakásomon Jászalsószentgyörgy Fő-u.51.sz. alatt, előre jelezve érkezésedet.

Munkádhoz erőt, egészséget, egyben kegyelemteljes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánva szeretettel üdvözöl:

Jászalsószentgyörgy 1996. nov.19.
                    alig olvasható, valószínűleg Lajos bácsi aláirás.


Függelék 2.

Tajthy Gáspár levele:

Dr. Tajthy Tihamér Úr részére.
Bp. 1014. Disz-tér 8.

Tisztelt Uram!

Levelét köszönettel nyugtázom!

Tajthy Gáspár vagyok. 1924. julius 29.-én születtem Etyek községben./Hajdu m/. Édesapám Jászszentandráson született. Ott élt a nagyapám is. Tanyán gazdálkodással foglalkoztak. 7-en voltak testvérek. Ha jól tudom, három fiú és négy leányzó. Édesapám: vitéz Tajthy Gáspár az első világháborúban szerzett érdemeiért megkapta a bronz, a kis-ezüst, a nagy-ezüst és az arany vitézségi érmet sok más érem társaságában. 1889.ben született és 68 évesen halt meg. Vámosgyörkön van eltemetve.

Jászszentandráson ma is igen sok Tajthy él. Azok nagy része rokonom, de Tajti-nak irják nevüket. Én a Miskolci Levéltárban kikerestem a nevünkre vonatkozó adatokat. Ez a következőket tartalmazza:

TAJTHY Cimereslevele kelt 1649. Máj. 10. Eredeti a család tulajdonában van Jászapátiban. Kihirdette Gömörmegye. Vö. Siebmacher 651. Orosz 284-5. Forgon II/305-6. Biharm, monogr. 648.
A cimeres levelet családi közlés szerint –1663.jul.16. Tajthy Balázs nyerte.

Ha közelebbit kíván, akkor kérem, keresse fel Horváth Gyulát, akinek címe: Bp. 1192, Zalaegerszegi u. 15. 1/9. Tel:157-9893.

Miskolc, 1996.09.03.     Tajthy Gáspár s.k.
 

Függelék 3.

Horváth Gyula levele:

Igen tisztelt Uram!

Őszinte örömömre szolgált ez év augusztus-15-én kelt levelét és a csatolt sok-sok fáradsággal, kemény munkával összeállított tanulmányát olvasnom. Dolgozatának bevezető sorai saját gyermekkorom élményeit idézték. 14 éves koromig nyári vakációimat Tajthy András nagyapáméknál töltöttem.

Négy gyermekem közül csak minden harmadik fiú, de ő a nagyapám nevét viseli. Nemcsak rokonságomat, de a szentandrási jászokat is megszerettem, Ha hazánk demográfiai viszonyairól olvastam, mindig büszke voltam jászsági származásomra, hogy mennyi életerő volt bennük, népfölöslegével benépesítette a töröktől elhurcolt, elnéptelenedett területeket. Népbetegségünk az egykézés is csak most az utóbbi évtizedekben érte utol. A baj nem jár egyedül. A népi demokráciába hagyták magukat végkép elbutítani és ma már a pénz az istenük.

Büszkeségem lelohadóban van. Azért az Ön sok fáradságot igénylő munkáját élvezettel olvastam. Első olvasásra láttam, hogy én a kért segítséggel nem szolgálhatok. Voltak nekem is hasonló ambícióim. Egy Dr. Fodor Ferenc könyvem nekem is van. „a Jászság Életrajza. 1942-es kiadás. A 77 évem azért nem múlt el nyomtalanul. Van 14 unokánk. Kettő közülük már házas. És jönnek a „jász” dédunokák. Ez a mi életünk nagy ajándéka. Valamennyien hasznos polgárai a magyar társadalomnak. Mi is feleségemmel együtt- egész életünkön át munkálkodtunk. Dehát miért ilyen késve köszönöm meg az Ön levelét. Gondolatban régóta foglalkozom ezekkel a gondolatokkal. Dehát a levelét egy hét után elküldtem az öcsémnek, hátha ő tud konkrét segítséget is nyújtani. Feleségem betegsége miatt csak november közepén jutottam el az öcsémhez. Ő 3 másolatot készített is a közvetlen őseinkről.

Hálásan köszönöm, hogy megajándékozott ezzel a dolgozatával. Remélem, hogy még többször is át fogom tanulmányozni.

Kívánok Önnek és családjának áldott karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog újesztendőt.

Budapest, 1996.december 12.

Tisztelettel: Horváth Gyula s.k.
 

Függelék. 4. Néhány jász szó a nyelvemlékből:

Néhány szó a mintegy 40 jász szót tartalmazó nyelvemlékből:

acha(acca) = vadkacsa    casa= főtt
bah = ló    caz(qaz) = liba, lúd
ban = nap    carif = vaj
baza = leves    cugan = üst, fazék
buca= sajt    

daban horz nahechae = jó napot gazdánk. Daban horz mai is élő köszönésforma az osszétoknál, da = tiéd, ban = nap, horz = jó, na = miénk, heca = gazda, másik köszönés forma seseg izon = csendes (békés) reggel, seseg = békés, csendes, izon = reggel

dan = víz    karbach = árpa
dicega= tehén    kasa = dara, kása
ere = bárány    kävär = darab kenyér
fit = hús    khevef = kenyér
fus = juh    kuraj = malom
gal = ökör    kurajnuk = malomkő
gist= sajt, túró    manuona = gabona
goga = csemege, tésztaféle    mana = gabona
heca = gazda    odok = kanál
horz = jó    oras boza = gyenge sör, erjesztett árpalé
huvar = köles    saka = kecske
huvaz = széna    sana = bor
izon = reggel    tabak = tányér, tál
jajka = tojás    vas = borjú
kapcen=borsók    zabar= zab
karak = csirke, tyúk    


Függelék. 5. Nemesség, jobbágyság, jobbágy dézsma.

A feudalizmusban birtoka csak a nemeseknek lehetett. A nemesség adása a törvényes királynak volt a joga, melyet címeres levél kibocsátásával adott meg a kedvezményezettnek. Ha a címeres oklevelet a kibocsátó függő pecsétje is megerősítette, és hártyára, örök idejű használatra ünnepélyes formában írták, akkor azt privilegiális oklevélnek nevezték, ha azon nem volt függő pecsét, és nem örökérvényűnek szánták, akkor az oklevélnek pátens volt a megnevezése. Ilyenkor a levél formában összehajtott oklevélnek a hátoldalára nyomott pecséttel hitelesítették.

A nemességet adó oklevél címert is tartalmaz(hat)ott. A címerekkel szembeni követelmények:

    - a címerek színes jelvények,

    - ábrázolásaik formák, vagy stilizált képek,

    - fő hordozójuk a pajzs,

    - a címerek örökölhetők, a földbirtokhoz, vagy a családhoz kötődnek. Egyes nem             személyekhez kapcsolódó, főleg a testületi címerek esetében az öröklést az         állandó használat helyettesíti.

Az oklevelekre festett címer képeknek követni kellett a heraldikai udvariassági szabályt, vagyis az oklevélre festett címer képnek a „beszélő király” felé kell fordulniuk. Ugyanis az oklevelek mindig az uralkodó nevében, többes szám első személyben, elbeszélő formában íródtak. Ezért magyar adománylevelekben, a lap formájú okleveleknél az oklevél elejére festett címer képének mindig balra kellett fordulni, (nem a néző, hanem a címert viselő szempontjából kell a jobb és a bal oldalt megítélni).

Azt 1526 utáni okleveleken egy un. kihirdetési záradéknak is szerepelni kellett, amely azt rögzítette, hogy a kedvezményezett a lakhelye (birtokainak fekvése) szerinti megyegyűlésen az oklevelet bemutatta, azt ott kihirdették, és őt a megyei nemesek közé felvették.

Ha a nemességet adományozó címeres levél birtokadományról, jobbágytelek és ház nemesítéséről, jobbágyszolgáltatások alóli mentességről nem szólt, az új nemesnek legfeljebb jobbágy telke lehetett, de az sem biztos.

Az egy jobbágytelkes nemes az un. kurialista nemes volt, akinek anyja vagy felesége rendelkezett nemesi birtokkal, de magának nem volt, az un. agilis, míg egyházi személy vagy főpaptól kapott használatra birtokot szolgálataiért, mely nem ment át tulajdonába, volt az un. praedialista, míg aki címert és nemesi levelet kapott, de birtokot nem volt az


un. armalista nemes. A birtokkal nem rendelkező (armalista) nemesek nagy száma miatt Mária Terézia elrendelte, hogy nemesség igazolási pert kell indítani azok ellen, akik nemesi jogukat nem gyakorolják (azaz jobbágytelkeken, jobbágyként élnek), hogy csökkentsék a jobbágytelkeken élő, vagy saját telkeken, de mezőgazdasági munkájukból élő nemesek nagy számát. Mária Terézia 1622 évi 17. törvény cikke azt is kimondta, hogy csak a földes úri beleegyezéssel és ajánlással lehet jobbágyokat nemesíteni.

1526 után a magyar kancelláriához címert kérő folyamodványt kellett írásban benyújtani, megszűnt a szóbeli folyamodás, melyben szerepelnie kellett, hogy kikre akarják a címer használatot kiterjeszteni, meg kellett írni érdemeiket is, ami majd az oklevélben is szerepel.

A címeres levélért igen sokat kellett fizetni. Megszabott díja volt a pergamennek (hártyának), a szöveg megírásának, a címerkép megfestésének, és az oklevél megpecsételésének. Az oklevél festése, több jobbágytelek árát kitevő honoráriumot igényelt.

Magyarországon a Szent Koronával felkent királynak és az erdélyi fejedelemnek volt címer adományozási joga. Werbőczy soha nem szentesített, de törvénykönyvként használ törvény és szokásjog gyűjteménye szerint „… címer… a nemességnek nem szükséges kelléke, hanem csak ékessége. Mert a címer adományozása senkit nem nemesít”…. „ a földbirtok adományozása igen.”

Az 1625. évi 54. Törvénycikk a földesúrtól megszökött jobbágy címeres levelét érvénytelenítette, míg az 1630 évi országgyűlési határozat szerint az armálist kapott jobbágy köteles továbbra is a jobbágyterheket viselni, ha jobbágytelken él.

Magyarországon a címert szerző férfiág leszármazottjai, bármely szélesre is terebélyesedett a családfa, mindannyian jogosultak voltak az adományozott címer változatlan formában való használatára.

A nemesség négy kiváltságos joga:

    - előzetes perbehívás és elmarasztaló ítélet nélkül nem tartóztatható le;

    - csak a koronás király hatalma alatt áll;

    - vagyonával szabadon élhet, jobbágyi szolgáltatások (adózás, vám, harmincad             fizetés) alól mentes;

    - alkotmányellenes királynak ellent mondhat és ellenszegülhet hűtlenség vétke             nélkül.




Nagy Lajos király 1351-ben kiadott törvénye határozta meg a jobbágyszolgáltatásokat: egyházi tized mellett, a földesúrnak kilencedet tartoztak fizetni. Az 1514-es törvény megszüntette a szabad költözést, hetenként két napon a földesúrnak tartoztak szolgálni, és évente 100 dénárt kellett fizetniük [42].

A jobbágy által használt telek (sessio) a faluban lévő kertes telekből és házból (belső telek) és a határban lévő szántóföldből (külső telek) állt. A zselléreknek külső telkük nem volt, így kilencedet sem fizettek

A földbér, a földesúrnak fizetett adó volt a census. A DICA eredetileg fapálcikákra késsel rótt vonalak voltak, melynél egy vonal egységnyi adót jelentett. Ezek az un. dicalis conscriptiók. Később írásba foglalták őket.

A jobbágy termékei, ill. állatszaporulata tizedrészét az egyház beszedte, ez az un. dézsma (decima latinul). Európában az egyház a VI. sz.-tól szedte. Magyarországon Szent István rendelte el szedését. A beszedett dézsma ¾ a püspököt ¼-e pedig a helybeli plébánost illette meg. az ¼ a XIII sz.-tól 1/16-ra olvadt, mivel 3/16-ot a káptalan vagy a főesperes kapta. A X. sz-tól a nemeseket a tized fizetése alól felmentették. Nem kellett dézsmát fizetni a hajdúknak, a jászoknak, a kunoknak, illetőleg akiket külön felmentettek a fizetés alól.

 

Függelék 6. Régi mérték egységek.

Pozsonyi köblös (pc.), akkora föld, amelybe egy pozsonyi mérő, vagyis 62,52 liter magot vetettek, mintegy 1100-1200négyszögöl, vagyis egy magyar hold körüli terület.

Kaszás rét egy ember egy nap alatt tud lekaszálni, vagyis mintegy 800-1200 négyszögöl.

Egy kapás szölő mintegy 94 négyszög öl.


Függelék 7. Egy régi címer változat.

A következő képen lévő címert a Jászkarajenő-i Tajthy-aktól kaptam. Igen hasonló cimer


van dr. Tajthy Mária gyermekorvosnak is a birtokában Budapesten. Mindkét címernél a nemesség megszerzésének éveként 1663 szerepel, valamint Kempelen könyvében [23.] is, valószínűsíthető, hogy közös forrásból származik ezen tévedés. Ez az eredeti oklevél alapján is megállapítható, amelynél az oklevél kiállításaként, vagyis a nemesség megadásaként 1649 május 10.-e Pozsony szerepel.

Gyermekkori emlékeim szerint hasonló jellegű oklevélkép volt nálunk is a Kiskunfélegyháza melletti Selymes nevű tanyavilágban lévő házunknál. Az oklevél az 1944 évi harci cselekmények következtében megsemmisült. Igen kevés emlékem maradt róla. Azt nem merném állítani, hogy az előző ábrán lévő képpel volt azonos, de arra határozottam emlékszem, hogy a címerben lévő kard hegyén egy (török?) fej volt. A szövegből annyira emlékszem, hogy a Nemes Tajthy család címere. Nyerte nemes Tajthy Balázs és évszám, valamint hónap szerepelt, de erre több mint hatvan év távlatából, pontosan már nem emlékszem. Nagy valószínűséggel a címert nagyapám rajzolta.

 

Függelék 8. Tajty tó és szálloda Lengyelországban.

Lengyelországban a Mazúri tavaknál van egy Tajty-tó, és annak partján nemrég nyílt egy Tajty szálloda. Honlapjának címe az interneten www.hoteltajty.com.pl .

Dr. Kalmárné Tajti Klára igazgatóasszony (Mészáros Lőrinc gimnázium, Jászapáti) közlése szerint esetleg szóba jöhet, hogy a napóleoni háborúk idején a térségben megjelenő jász-kun huszárok közül maradhattak ott a jászságból származó huszárok, köztük Tajty-ak. Mind a szállodáról, mind pedig a Tajty tóról tudtak a budapesti lengyel idegenforgalmi képviseleten, de a név eredetére vonatkozóan semmiféle információval nem rendelkeztek. A varsói magyar kulturális intézet igazgatója megígérte, hogy megkísérli a név eredetétének kiderítését.

A honlap első két oldalát a következőkben mutatom be, az első ábrán, a szálloda falán jól látható a Tajty név, a szállodáról készült hármas képen, a teraszi oszlopon olvasható a Tajty név, mely fénykép kinagyítva is látható.

WELCOME
Hotel is beautifuly placed on the lake Tajty in a heart of Mazurian Lake District. Three hectar partly forested site is safely enclosed with 24 hours security. The hotel offers: 100 beds in single or double-bed rooms (it is passibility to make rooms for three people), restaurant with 150 seats, two conference halls for about 60 or 40 people (with the possibility to link them up) with audio equipment, club room with satellite TV, game room with pool table, drink bar open 9am till midnight, two terraces (one large with a view of the lake) with shaded tables and seats, bonfire place and grill, guarded car park. Every room has a bathroom with ashower cubicle and is equipped with a wardrobe with mirror, a TV-set and telephones. Our guests will benefit from: swimming area with a lifeguard, volleyball court, childrens playground (swings, sandpit, slide and gymnastic frame), watersports and recreation equipment for hire (kayaks, paddle boats, sailboat), mountain bikes rental, tennis court and yacht charters. We organize: ship cruises from our own harbor, coach trips to the most interesting places of the region, horse riding lessons and carriage rides.

Perfect place for family holidays,
conferences and occasional events.

 
WELCOME
 
•    Położenie hotelu
•    Mapka sytuacyjna
•    Dojazd
•    Parking dozorowany, ochrona obiektu
•    Recepcja
•    Targi turystyczne

 
 

Megkeresésemre a városi illetékesek a következő anyagot küldték a tó nevének eredetére

Lake Tajty
Today, unusually, about a water name. For the first time this very Lake was mentioned in 1478 in the investment privilege of the place Wrony as See Wronnen.. The next mention of the Lake „Tajty” comes from 1559 and the privilege of the place Kalinów, where we could find it under the name of See Teitten. All the names coming afterwards were similar to the last name, though in a bit various versions, such as: Teiten, Taiten, Tayten, Tayta i Taita. After the last war, the Lake was called Tajta, and later on officially Tajty.

In the very beginning we shall explain the reason for existing two names of one water reservoir, furthermore both of them Prussian. Two possible explanations seem to be most accurate.

Firstly, it could have been totally different Lake mentioned in the investment privilege of the place Wrony (we could find there statement about free fishing permission over the water basin for place’s inhabitants). By that time, next to Wrony was localized another small lake, which could bear the name Wronnen. This possibility in my opinion should be excluded because of the later source data, which don’t mention this very lake at all, though we had precise lake register around Giżycko from 1619 and 1712. In those registers all objects used by inhabitants or local administration, regarding their function, ,must have been included. This means that under the name Wronnen in real existed Tajty, enlisted in the registers. And here comes the second explanation..

 It is known that in 15th  and 16th  century the water level in the Land of The Great Masurian  Lakes was raised. This is how one great water area Mamry was created. Before that, it consisted of few separate lakes. Also Lake Niegocin. was supposed to gain connection with Lake Boczne, and the inhabitants of Wilkasy lost most of their lands due to the Niegocin’s water coverage. It all Leeds to a conclusion that originally Tajty could have consisted of two lakes — first one called Wronnen located in the East (more narrow, in Wilkasy direction) and second the right one Tajty (wider, in the direction of Sterławki). When the villige Wrony was established there were two more lakes, but in the 16th century the water level raised and the small narrow path existing in the village was flooded. Off course this is only the hypothesis, diminished by the fact of total loss of the name Wronnen. Nevertheless, it is also worth paying attention to Wronki village (name could be derived from Wronnen as well) placed in the opposite shore of the lake Tajty.

Finally, few words about the meaning of names Wronnen in a defiitely different version known as a name coming from Warnnaw which indicates Prussian descent – namely from the word warne ‘crow’. This could be then translated as ‘Crow’s lake’, or rather ‘Lake of a carrion-crow depth’. With Tajty’s name linguists propose deriving the explanation out of Prussian word tauto ‘land/country’ or similar Lithuanian tautà ‘nation, people, country’, but it doesn’t matter that much. People were also trying to explain the name using old (central) German language and words  tôte, teite ‘jug, watering pot’. The problem is how come a German name could appear and moreover consolidate! in the area of polish colonization  Personally, I think the name survived after deformation and comes from Prussian word  datwei (inflection daite, daits) ‘to give’ and means ‘lake that gives something’.

Grzegorz Białuński

Ez a magyarázat engem nem győz meg, és változatlanul kétségesnek és igen furcsának tartom, de természetesen nem zárom ki, hogy csak véletlen a név hasolóság.

 

Függelék 9. Tajti nevű meteorológiai állomás Kazaksztánban.

Említésre érdemes, és vizsgálatot érdemelne az interneten a „Worldwide Bioclimatic Classification System. Phytosociological Research Center.” honlapján, a www.ucm.es/info/cif/station/ka-tajti.htm címen található kazaksztáni Tajti meteorológiai állomás nevének eredete. A kazaksztáni követségünk sajtóattaséjától kapott felvilágosítás szerint ez nem elírás vagy félrefordítás eredménye, ilyen nevű település most is létezik Kelet-Kazaksztánban. Egy ujgurok lakta kis település a turáni fennsíkon, és a régiónak a neve: dzsungária, valamint a térségben található egy jaszik nevű tó is. Az is lehet hogy csupán véletlen összeeséseknek az eredménye a náv hasolóság, és semmi köze sincs a ma élő Tajti-Tajthy-akhoz. A kazaksztáni sztyeppéken ugyanis nem igen alakultak ki korábban tartós, állandó települések.

A honlap fejléce:

www.globalbioclimatics.org - Bioclimatic Diagnosis
Worldwide Bioclimatic Classification System
Phytosociological Research Center
________________________________________
KAZAKHSTAN - TAJTI

A Kazaksztán fővárosában, Almaty-ban (Alma-Ata) lévő magyar követség sajtó attaséja Kiss Csaba úrtól a következő e-mail-t kaptram:.

From:    "Almaty"
To:    'dr. TAJTHY Tihamér'
Subject:    Almatiból
Küldés ideje:    Wed, 25 Jan 2006 11:32:10 +0600
Tisztelt Tajty Tihamér Úr !
Helyi etnológusokkal egyeztettünk, de sajnos, érdemi információval ok sem tudtak szolgálni. Valóban létezik egy Tajti nevu kis település Kazahsztán keleti részén. Szakértok szerint csupán véletlen névegyezoségrol lehet szó, mivel azon a területen az újgurok oshonosak.
Üdvözlettel:Kiss Csaba sajtóattasé

Érdekesség továbbá, hogy a részletes földrajzi atlasz szerint ez a terület a Turáni-fennsíkon fekszik, és a régió neve dzungaria
.


Függelék 10. Első(?) hazai jász megnevezés oklevélben.

Amint az a 2. fejezet (14. oldalon) bemutatásra került, a jaz megnevezést hazánkban a székesfehérvéri káptalan 1256. és 1257. évi bizonyság leveleinek 1258. évi átiratában találhatjuk. Az oklevél szövege nyomtatott formában Wencel Gusztáv: Árpád kori új okmánytár. c. munkában található (l. alább). Az eredeti oklevél elég rossz állapotban van, és így a beszkennelt fényképet sem szerepeltettem a szöveges részben.

 
Az oklevél 7.-ik sorában látható a Jasz megnevezés, de ezt követően még többször is szerepel a szövegben.

Az oklevél 6.-ik sorban szerepel sok rövidítéssel, és nem klasszikus latinsággal írt „abbate Sancti Martinii de Sacro Monte Pannoni(a)e” vagyis a Pannónia Szent hegyén lévő Szent Márton apátság (Pannonhalma)



Függelék 11. Jászapátira került Tajthyak.

A Pentz féle felmérésből azt sikerül megállapitani, hogy 1699-ben Apátiban két Tajti család került felvételre um.Tajti Farkasé és Tajti Andrásé, akik detéri eredetüek voltak. Egyeéb anyakönyvi adatok hiányában csak az valószínúsíthető, hogy András a nemességet kapó Balázs fia, míg Farkas Alberté. Az apáti anyakönyvekben a Tajti névvel már az itteni anyakönyvezés kezdetekor, vagyis 1699-ben találkozhatunk, igy az ezt megelőző időben már élt Tajtiak nagy valószínúsággel vagy András és Farkas rokonságához tartózók, illetve hatásukra Détérről visszatelepülőkvolnának. Teljességgel az sem zárható ki, hogy esetleg maradtak a térségben a török megszállást túlélők, és azok leszarmazottai lehettek. Nagyobb a valószínűsége az előzőeknek, mivel a térséget a török állandóan dúlta, a települések lakatlanná váltak, elpusztultak. Sikerült megállapítani, hogy Détérről Mezőkövesdre is kerültek, és Egerbe is. A Détérből való szétszóródtatás igen nagy valószínúséggel a török időket követően a térségbe lezajlott Thököly féle felkelés és a Rákóczi féle szabadságharc csatározásai miatt következtek be.

Biztonsággal állítható a Pentz-féle felmérés alapján, hogy Détérről jöttek:

Tajti András aki, valószínúleg Détéren született, mikor és hol halt meg nem sijerült kideríteni. Csak öt említheti az anyakönyv szeniornak, felesége Szidi-Farkas Dorottya 1729-ben halt meg Apátiban:. Az ő fia volt valószínűleg az András (media) és unokája az András (junior).

Tajti Farkas aki szintén valószínúleg Détéren született, és Apátiban halt meg kb. 50 évesen 1707-ben. 1705 februárjában meghalt egy csecsemője, akinek születéséről, az apáti anyakönyvekben nem találtam adatot. Szinten nem találtam adatot Farkas feleségének a haláláról sem. Nem özvegyen jött, mivel házasság kötése sem volt itt, ugyanakkor gyermeke meg született.

Ebben a korban általában 18-20 éves korban nösültek a férfiak, így 1714-ig Apátiban esküdteket, ide felnöttként jötteknek tekintettem, mint akik nagy valószínűséggel máshol születtek. Szintén máshol születetteknek tekintettem azokat akiknek házassága nem szerepel az apáti anyakönyvekben, de Apátiban született gyermekei alapján házaspárnak jkellett őket tekinthettem.

1699 előtt már házaspárok voltak (vagy nem Apátin kötöttek házasságot)

Tajti Ferenc (megh. Apátin kb. 70 évesen 1736-ban) és Oláh Judit
Tajti János (megh. Apátin kb. 60 évesen 1740-ben) és Babics Erzsébet
Tajti István (megh. Apátin kb. 30 évesen 1707-ben) és Kakuk Judit
Tajti Jakab (megh. kb. 90 évesen 1761-ben) és Simon Dorottya (60 évesen 1746-ban)
Tajti Pál és Farkas Katalin (megh. Apátin kb. 1703 májusban)
Tajti János (megh. 1708-ban) és Varga Katalin (megh.. 60 évesen 1746-ban)
Tajti József és Oláh Zsuzsanna

Tajti András (junior) és Bolyki Margit, de valószínűleg az első felesége volt Ficsor Anna, aki 1707 juliusában halt meg Apátin 20 éves korában.

Tajti (média) András (megh. 1750-ben 76 évesen), 1710-ig Elek Anna volt a felesége, hol és mikor esküdtek nem derült ki. 1710-től a felesége Forgáts Anna, hol volt esküvújük nem derült ki.


Apátiban kötöttek házasságot

1703-ban kötött tházaságot Tajti Jakab (megh. 1740-ben) és Kozma Erzsébet és
        Tajti István és Nagy Erzsébet

1704-ban kötött házaságot Tajti Pál és László (Mede) Anna II. feleség
                   Tajti Mátyás Tot- Nemes Sára
                   Tajti Klára és Kiss Mihály
                   Tajti Mihály (megh. 1776-ban 74 éves) és Bálint Erzsébet

1714-ban kötött házaságot Tajti Judit és Antal Béla
       Tajti Mihály és Borbás Judit
       Tajti Jakab és Antal Erzsébet

de köthettek máshol, a feleség illetékes plébániáján is házasságot


 

Függelék 12. A Kiskunfélegyházára költözött Tajthyak.

Kiskunfélegyházára Jászapatiról egyrtészt három testvér költözött a legidősebb:

Tajthy László (szül. 1753.06.09-án Jászapátin, szülei Tajthy Balázs és Marton Judit), Félegyházán 1778.01.27-án házasságot kötött Bárány Matilddal és Félegyházán 1802.08.08-án halt meg. Erről az ágról származott a szabadságharcban huszár főhadnagyként résztvett, majd a kiegyezés után tiszti rangját visszakapva Kisvárdán csendbiztosként működő Tajthy Timot,

hozta magával öccsét

Tajthy Ferenc (szül. 1763.11.23-án Jászapátin, szülei Tajthy Balázs és Marton Judit), Félegyházán 1788.01.20-án házasságot kötött Szabó Annával, és Félegyházán 1824.04.12-án halt meg. Erről az ágról származunk mi.

valamint hugát

Tajthy Ágnest (szül. 1766.11.03-án Jászapátin, szülei Tajthy Balázs és Marton Judit), Félegyházán 1783.02.23-án házasságot kötött Orosz Andrással, és Félegyházán 1789.11.20-án halt meg.

Továbbiakban még két betelepedő volt, akiknek születési helyét és idejét nem sikerült beazonosítanom:

Tajthy Mihály (szül. 1750?? körül ???-n?, szülei ??? és ???), ??? ????-án házasságot kötött ismeretlen helyen Szabó Annával aki Félegyházán halt meg 40 éves korában 1810.04.07, majd elvette Félegyházán 1810.06.03-án Juhász Gomolya Katalint, és Félegyházán 1835.05.12-án halt meg 85 éves korában. Valamikor 1810 előtt költözött Félegyházára de honnét???

Tajthy Antal (szül. 1780?? körül ????-n, szülei ??? és ???), Kiskunfélegyházán 1800.02.02-án házasságot kötött Keller (Köllér) Rozáliával (Antal ekkor 20 év körüli volt) aki Félegyházán halt meg 77 éves korában 1856.04.06. Antal hol és mikor halt meg nem sikerült megállapítani.Valamikor 1802 előtt költözött Félegyházára, de hogy honnét erre nincs adatom. Antal Ágán született Tajti Imre 1809.02.05-én, aki Balassagyarmatra költözött, és ott is nösült, a szabadságharcban honvéd tisztként harcolt.

Nagyapám összeállítása szerint Antal Mihálynak a fia, de ezt iratokkal sem ő sem én nem tudom bizonyítani

 

Függelék 13. A Kiskundorozsmára költözött Tajthyak.

A plébános úrtól kapott, a Historia Domus-on alapuló, tájékoztatás alapján, a betelepülők Apátiról és Nógrádból jöttek, hogy ez a Tajtiakra is maradéktalanul valószínűsíthető, nem biztos, mert a neveket sem a ceredi, sem az apati anyakönyvek alapján nem sikerült beazonositanom. Azt sem sikerült megállapítanom, hogy mely évben vagy években történ a Tajtiak betelepülése Dorozsmára. Mivel Apátirol az 1710-20-as évektől kezdődően szinte állandó volt a kitelepedés, lehet, hogy ilyen másodlagos kitelepülők kerültek Dorozsmára. Dorozsmai anyakönyvekben Tajtiakra vonatkozó bejegyzést először 1746-ban talaltam.

1776 előtt már házaspárok voltak (vagy nem Dorozsmán kötöttek házasságot)

Tajti József (megh. 1785.09.26, 62 éves) és Toth Erzsébet, első gyerek 1749.02.14
Tajti Ferenc és Nagy Katalin, első gyerek 1756.12.06
Tajti Mátyás (megh. 1786.02.08, 53 éves) és Rékási Ilona, első gyerek 1759.12.17
Tajti József (megh. 1785.09.26, 62 éves) és Ocskó Ágnes, első gyerek 1766.07.14
Tajti Albert (megh. 1820 9 hó, 75 éves) és Ficsur Erzsébet, első gyerek 1768.05.16
Tajti Mátyás (megh. 1803.01.17, 58 éves) és Toth Varga Ilona, első gyerek 1771.11.25
Tajti József és Király Anna, első gyerek 1771.12.31
Tajti Pál és Szira Katalin, első gyerek 1772


Dorozsmán kötöttek házasságot1776 előtt

D. Tajti Ferenc (megh. 1775.06.02, 65 éves) és Kiss Rajko Katalin (megh. 1800.06.07, 85 éves), házasságot kötöttek 1746.01.06, első gyerek 1756.12.06,
 

Függelék 14. Az oklevél szövegének XVIII. sz.-i. fordítása,


Függelék 15. Az egri káptalani anyag a pereskedés lezárásáról.


Függelék 16. Nagyapám, Tajthy József 1916-ban készült Kkf-i család történeti összeállítása.

 

 Az eredeti anyag a Jászapáti honlapján található.