Áldás, békesség!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

A Vitézi Rend törzskapitányaként köszöntöm a megemlékezésen  a megjelenteket, a polgármester urakat, a képviselő urakat, az egyházak és politikai pártok képviselőit!

Rendtársi szeretettel üdvözlöm a körünkben megjelent hagyományőrző egyesületeket, a Vitézi Rend vezetőit, tisztjeit és tagjait.

Bajtársi hűséggel üdvözlöm a díszelgő Bükki Hegyivadász hagyományőrző alakulat tisztjeit, az ünnepség szervezőit!

Beszédem előtt kérek mindenkit, hogy közösen mondjuk el a magyar hiszekegyet!--

A Bükki Hegyivadász Egylet az idén már 12. éve szervezi meg a Miskolc Martin-kertvárosi Református templom kertjében az általuk emelt kopjafánál  a Magyar Hősök napját!

Már több mint 100 éve, hogy kitört az I. Világháború.  Az a háború amely az emberiség ismert történelmének során először borította lángba  az egész világot – ami tragikus következményekkel járt, ránk magyarokra nézve.

Ma már jól tudjuk, hogy a háborút a szabadkőműves páholyok ármánykodásai robbantották ki. Magyarország tragédiája az volt, hogy ezt a több évtizede jól előkészített és ránk erőltetett háborút nem tudtuk elkerülni. Mi magyarok ezt  a véres és kegyetlen háborút soha nem akartuk. Nem a mi háborúnk volt.

Minden akkor élő és gondolkodó magyar ember tudta vagy sejtette, hogy ránk, magyarokra nézve óriási a tét. Ebben a világégésben a puszta létünk volt a tét. Mi magyarok nem hódítók voltunk. Mi Szent István országát védtük. Ezt a földet, a Kárpát  Medencét,  az Isten adta a magyar népnek. S amit az Úrtól kaptunk azt földi hatalom tőlünk nem veheti el!

Magyar anyák, feleségek és gyermekek kisírt szemekkel búcsúztak a harctérre induló fiúktól, férjektől és édesapáktól. Meghatottan és alázattal gondolok arra a sok százezer magyar fiatalra, családapára, akik Hazájuk hívószavára azonnal készek voltak fegyvert ragadni és drága vérüket ontani, hogy Magyarország megmaradjon nekünk kései utódaiknak.

Nemzetes Magyar Gyülekezet!

Soha ne feledjék ezt a sok millió életet követelő kegyetlen és sokszor embertelen háborút nem mi akartuk. Muszáj ezt sokszor hangsúlyozni, mert már az I. Világháború alatt volt és egészen napjainkig van egy kicsiny csoport, jól tudjuk kik – akik nem szűnnek meg hangoztatni a magyar nép felelősségét. Nemzetünk bűnösségét már ekkor hangoztatták azok, akik ma is ezt teszik.

A háború 4 éve alatt sok tábornok neve fenn maradt, akik magyar virtussal olyan sikereket értek el a mérhetetlen túlerő ellen, ami azóta is dicsőséget hoz számukra. S én most mégis azokra a fiatal férfiakra, családapákra gondolok, akik könnyes szemmel búcsúztak szeretteiktől. Fájó szívvel indultak, de azzal az eltökélt szándékkal, hogy életük árán is megvédik hazájukat, Magyarországot.

Csak az tud ilyen bátran harcolni, aki Isten kegyelmében bízva fog fegyvert.

Ezt a háborút mi magyarok soha sem veszítettük el. A háború lezárásakor seregeink messze idegen földön harcoltak, s meg nem hátráltak. Készek voltak az utolsó emberig kitartani így mutatva példát az egész világnak a hazaszeretet ősi erényéből.

Hős katonáink elárulása a magyar politika örök szégyenfoltja marad.  Velejéig romlott, haszonleső politikusok és bankárok elárulták hős seregeinket, így Magyarországot is.

Jól tudjuk mi következett a négy évig tartó véres harc után. A legnagyobb gyalázat ami e hazában megtörténhetett a 133 napos, Kohn Béla által fémjelzett zsidó- kommunista rémuralom. Mintha Isten nem elégelte volna meg a szenvedésünket – új és szörnyű időszakot bocsátott reánk. Az Úr azokat teszi próbára, akiket szeret s minket, magyarokat szeret. Mert ha nem így lenne már több évszázada eltűntünk volna, sok más néphez hasonlóan. Minden igaz hívő magyar hitte és hiszi ma is, hogy akik ezeket a próbákat kiállják, végül elnyerik Isten szerető kegyelmét.

Nagyapáink, dédapáink nem hiába véreztek a csatamezőkön. Sok százezer katona szemefénye halványult el örökre. Ők a tábornokok, tisztek és honvédek odaadták a legdrágábbat, amit katona adhat - életüket áldozták a haza oltárán. Haláluk fájdalmas és szomorú. De azok a magyar férfiak, akik túlélték az I. Világháborút itthon tovább folytatták a harcot. Harcoltak a vörösre festett rémmel, az Isten tagadó kegyetlen Lenin fiúkkal.

Drága hazánkat, Szent István országát a győztes hatalmak TRIANONBAN odadobták a határainkon ólálkodó gyáva és áruló hiénáknak. Az előre kitervelt alattomos tervüket Magyarország teljes elveszejtését nem tudták megvalósítani. Mert a magyar nép Isten szeretett népe, kit Szent István királyunk a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlott.

Nemzetek addig élnek és virulnak, amíg alkalmas férfiakat tudnak vezető helyre állítani. Férfiakat, akikben megvan a bölcsesség, hogy felismerjék népük történelmi hivatását, megvan a hősiesség, hogy leküzdjék az útjukba tornyosuló akadályokat, s megvan végül a vonzó és sugalló erő, mely a laza embertömegeket egységes nemzetbe képes forrasztani.
Az Isteni gondviselés a világ tudomására adta, hogy a magyar nemzet még nem végezte be történelmi küldetését, még további harcokat és munkát vár tőle. Az Isteni gondviselés ezt akkor nyilvánította ki érthetően, midőn a trianoni katasztrófa után olyan vezért küldött, aki ki tudta emelni Árpád népét a mélységes megaláztatásából.  A háború győztesei és a győzelem élősdijei felprédálták Szent István örökségét, lefegyverezték dicsőséges hadseregét, megsemmisítették a nemzet, gazdasági életét és megnyomorították ősi kultúráját.

 A magyar népet, melyet egykor a keresztény Európa védőpajzsának neveztek, kirekesztették, a keresztény népek közösségéből. Ebben a tragikus órában jelent meg a magyar fővárosban a nemzet istenadta vezére, nagybányai Horthy Miklós tengernagy. A tengerek legendás hőse bevonult a magyar történelembe, midőn sastollas csapata élén megjelent a fehérvári vámsorompónál. Mögötte fényes szemű nótás parasztfiúk meneteltek és Horthy Miklós legényei a szuronyuk hegyén visszahozták a magyarság becsületét, melyet rövidlátó és önző forradalmárok elherdáltak.

Magyarország népe úgy érezte, hogy megszűnt az átok, mely eddig a nemzet szívére nehezedett. Mindenki csodát várt Horthy Miklóstól és ma, elfogulatlanul megállapíthatjuk, hogy a csoda csakugyan bekövetkezett. A sors embereit nem a szavaiból, hanem a tetteiből kell megítélni.

Mit tett Horthy Miklós a magyar nemzet szolgálatában? Ha ismerjük a trianoni magyarság erőviszonyait, ha ismerjük az akkori nemzetközi helyzetet, hálás szívvel megállapíthatjuk, hogy nincs a világon még egy államfő, aki erkölcsi eszközökkel – mert hiszen anyagiak nem álltak a nemzet rendelkezésére – olyan nagyszabású mentő-, szervező- és építőmunkát tudott volna teljesíteni, mint Horthy Miklós. 

A teljesség igénye nélkül csak három aktuális példát emelek ki a megszámlálhatatlan jótettei közül!

Horthy Miklós kormányzó úr nevéhez fűződik, hogy Március 15.-e Nemzeti Ünnep, törvényesen!

Horthy Miklós kormányzó úr nevéhez fűződik, hogy május első vasárnapján az édesanyákat ünnepelhetjük, törvényesen!

…..és Horthy Miklós kormányzó úr nevéhez fűződik az is, hogy a  magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914/1918. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket feláldozták. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot - mint a "Hősök emlékünnepét" - a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli. 

„Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!”

Isten áldja a Magyar Hősöket!

Isten áldja Magyarországot!  

Isten áldja Horthy Miklóst!

és Isten óvja a Vitézi Rendet!